+ Ajánló

A zene és az irodalom elválaszthatatlan volt! – interjú

A francia zenei kultúra születése leginkább egy fáradhatatlan és briliáns páros, Jean-Baptiste Lully és Molière munkájának köszönhető – mondja Gabriel Bebeșelea, aki szerint XIV. Lajos megváltoztatta az európai kultúrtörténetet.

Indiánok tánca által inspirált Rameau-mű, Monteverdi Orfeója Roberto Villazón és Baráth Emőke főszereplésével és a Freiburgi Barokk Zenekar Pergolesi munkásságát felelevenítő hangversenye – február 27. és március 17. között ismét zenei ritkaságokkal várja a közönséget a Müpa Régizene Fesztiválja. Március 8-án pedig megismerhetjük, milyen zenék születtek Molière, Voltaire és d’Orville műveihez. A Musica Ricercata hangversenye ugyanis a francia irodalom és barokk zene kapcsolatát mutatja be. A koncertre való felkészülésként Gérard Corbiau A király táncol című filmjét ajánljuk. A XIV. Lajos udvarának életét bemutató film középpontjában Jean-Baptiste Lully áll, s a komponista életének arra a korszakára koncentrál, amikor Molière-rel dolgozott. De a régizene és az irodalom kapcsolatáról a március 8-i hangverseny karmesterétől, Gabriel Bebeșelea-től is megtudtunk néhány érdekességet, s ezek kapcsán érdemes elgondolkodni arról is, ha nincs XIV. Lajos zene és tánc iránti szenvedélye, mennyire másként alakult volna az európai kultúrtörténet.

– A Musica Ricercata egyik küldetése, hogy innovatív programokkal gazdagítsa a régizenét. Miért pont az irodalom és a zene összekapcsolódására fókuszálnak ezen a hangversenyen?

– A „Fény” évszázadában a zenét és az irodalmat szinte lehetetlen volt egymástól különválasztani. Így azt mondhatjuk, a francia zenei kultúra születése leginkább egy fáradhatatlan és brilliáns páros, Jean-Baptiste Lully és Molière munkájának köszönhető. Ők ketten műfajt teremtettek, a comédie-ballet, ami az egész francia előadóművészet alapjául szolgált, s ami a legfontosabb, Pierre Beauchamp koreográfiájában XIV. Lajos kiélhette a tánc iránti szenvedélyét.  Nem beszélve arról, hogy a Napkirály elnevezést is egy 13 órás kompozíció kapcsán érdemelte ki XIV. Lajos.  A „Ballet de la nuit” egyik jelenetében ugyanis a Nap szerepében táncoló királyt az égitestek körültáncolták. Egyébként ez volt az az alkalom, amikor XIV. Lajos, Lully és Molière először találkoztak a színpadon.  A Napkirály uralkodásának idején a comédie-ballet kiindulási pontként szolgált, kezdetben Molière és Lully, majd – a történelem egyik legnehezebb művészi szakítása után – Molière és Charpentier, Voltaire és Rameuau, valamint d’Orville-Rameau munkái is erre épültek.  Ezért kapta a koncert a La lumière comique, azaz komikus fény címet.

– Ön szerint melyik a koncert legizgalmasabb műve?

– A műsor minden egyes darabjában van valami különleges, s így együtt egy utazásként is értelmezhetők: az eltérő művészi látásmódokon keresztül Párizs közel fél évszázados időszakát elevenítjük fel. Miután nagyon sokat foglalkoztam az eredeti anyagokkal, nehéz lenne egyetlen címet kiemelnem. Lesznek olyan darabok, amiket meglehetősen gyakran bemutatnak, ilyen Rameau brilliáns „Paltée”-ja, vagy Lully bámulatos Az úrhatnám polgára. Az én személyes kedvencem azonban egy olyan darab, ami sajnálatos módon ritkán kerül reflektorfénybe. Ez a navarrai hercegnő, ami Rameau és Voltaire kevés együttműködésének egyik eredménye.

– Mennyire teremtenek más élményt ezek a zeneművek akkor, amikor irodalmi alapanyaggal társulnak?

– Mivel ebben a korszakban lehetetlen az irodalmat és a zenét szétválasztani, azt szerettem volna elérni, hogy a közönség egy közelebbi képet kapjon az író és a zeneszerző közötti együttműködés fontosságáról. Ha a teljes kontextust és környezetet megismerik, amiben ezek a művek készültek, a tágabb perspektíva új kapcsolatokat teremt a művész és az előadás tárgya, de ami még fontosabb, a közönség és az előadás között. Úgy gondolom, még könnyebb lebontani a színpad és közönség közötti falakat, ha a zene mellé még egy közvetítő közeget, a szöveget is bevonunk.

– A régizene népszerűsítését miért tarja fontosnak a pályáján?

– Nagyon szeretem az eredeti műveket, a kéziratokat tanulmányozni, és ez a hobbi közelebb hozott a régizenéhez. Egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy a karmester feladatához tartozik – amennyire csak lehetséges – a kéziratok tanulmányozása a repertoárhoz kapcsolódó kutatásokban azért, mert ez új ötleteket adhat, emellett közelebb kerülhetünk a zeneszerző eredeti gondolataihoz is. Abban a pillanatban, amikor elkezdtem mélyen beleásni magam a kéziratokba a régizene egy fontos és meghatározó részévé vált az életemnek.

A zene és az irodalom elválaszthatatlan volt! – interjú
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top