Federico Luger magángalériája 2005 óta működik Milánóban, ahol Portrék a XXI. század kezdetéről címmel önálló kiállítást rendezett Szűcs Attila festőművésznek, ami kiváló lehetőség a külföldi szereplésre. Attilát arról kérdeztük, hogyan került kapcsolatba a galériával, és van-e belső története a kiállításon látható Tranziensek (2013-17, olaj, vászon, 190 x 240 cm) című képnek?
Federico Luger-rel öt éve találkoztam a Bolognai Művészeti Vásáron, ahol a Deák Erika Galéria mások mellett az én festményeimet is kiállította. Beszélgetésbe elegyedtünk és hamar kiderült, hogy a művészetről való felfogásunk igen sok közös vonást mutat. Elköteleződését mutatta, hogy rögtön a saját gyűjteményébe is vásárolt tőlem festményt. Eleinte csoportos kiállításokon mutatott be, majd két évvel ezelőtt önálló megjelenést biztosított a galériájában. A kapcsolat minden szempontból gyümölcsözőnek bizonyult, a szakmai visszhangok is elismeréssel méltatták a műveket. A kiállítás koncepcióját illetően akkor is, most is szabad kezet kaptam. Nagy szerencse ugyanakkor, hogy Federico nem csak üzletemberként kiváló, hanem érzékeny, gazdag szakmai tapasztalattal rendelkező művészeti tanácsadó is. Észrevételeit örömmel meghallgattam a kiállítás 3D modellezése során. Az eredeti elképzelésem szerint az emberi arc különféle transzfigurációi álltak a figyelem fókuszában. A pszichológiai és szociológiai olvasatokat sem nélkülöző, az absztrakcióba hajló portrék idővel kibővültek két nagyobb méretű festménnyel; az Enyészponttal és a Tranziensekkel. A Tranzienseket még 2012-ben kezdtem el festeni. A többszöri átdolgozás során számos alkalommal a teljes megsemmisülés felé sodródó mű végül egy bújtatott / lila-sárga komplementer/ kontraszt barokkosan aranyló végkifejletében állapodott meg. A tér beazonosíthatatlan, helyenként a túlélőfóliába burkolt alakokba oldódik, a festmény középső tartományában függőleges pászmákban zúdul lefelé, a széleken auraszerűen záródik. Az alakok sehonnan-sehová tartanak, arcuk árnyékba vész. Nem beazonosítható, mitológiai távlatokat sejtető alakjuk az ember folytonos vándorlásának metaforájára utal.
