A mélyén vagyunk, most van a félévnyi este. A téli sötétbe merüléshez nekem minden évben kell egy nagy levegő, egy elszánt svung – s nehezen hiszem, hogy van, akinek nem kell –, amelynek őszi kezdetét Nemes Nagy Ágnes írta le a világon legszebben:
„Most már félévig este lesz,
köd száll, a lámpa imbolyog,
járnak az utcán karcsú, roppant,
négy emeletnyi angyalok.”*
Fénypontokat kell gyűjteni, jó kis dolgokat, pillanatokat, arcokat. Például a tűzoltóét.
Ez a kedvenc képem a szentendrei advent fotóiból. Jó néhány éve, decemberi vasárnapokon összegyűlik Szentendre apraja-nagyja a főtéren – kell, kell ez a mesebeli, ódivatú fordulat, egy kisvárosi advent leírásához -, közös gyertyagyújtásra, zenére, fényjátékra. Másfél hete az egyik tűzoltónk, Gallai Balázs gyújtotta meg a lángot. A tűzoltók igazi szuperhősök, és mióta olvastam vele egy interjút a programfüzetben, ő a helyi kedvencem. Ilyenkor már fél öttől igyekeznek az emberek a városi karácsonyfához: forralt bor, tea melegíti a kezeket, ismerősök, kórusmuzsika, igazi téli dzsembori az egész. Ha még nem voltál, ne hagyd ki a héten, de most kivételesen szombaton lesz, hiszen vasárnap van Szenteste.
Sűrűsödnek a bulik is: civil szokás a szamárhegyi betlehemes, aminél kedvesebbet itt nemigen találni. Sok éve a Dalmát Bisztrónál – két percnyi sétára a központtól – a törzsvendégek elkezdtek egy hagyományt: Szenteste előtt egy-két nappal előadnak saját dramaturgiával, rendezésben, szerepléssel egy betlehemi játékot a bisztró előtti kis téren. Angyalokkal, tehénkével, Máriával. A nézőket vendégül látják forralt borral, teával, zsíros kenyérrel, és mindenkit elborít az a karácsony előtti rendkívüli, felfokozott jókedv, amire egész decemberben várunk. Ismerősök, barátok, diskurálás, és egy tündéri előadás, ami – borítékolhatóan – idén is zajos sikert fog aratni.
Másrészt viszont a „Csavard fel a Főteret!” tűzijátékos hepening a legjobb szilveszteri buliindító szokott lenni, ahol december 31.-én annyira gördül az este, hogy sokan maguk sem veszik észre, hogy két órája ropják télikabátban-bakancsban a hidegben: idén is már tíztől indul a hangolódás, majd fél 12-kor a The Bits – Beatles emlékzenekar fog játszani, olyan repertoárral, amiről már most tudjuk, hogy azt fogjuk mondani: várjatok, ne induljunk, erre még táncoljunk egyet!
A két ünnep közötti vendégjárós-szusszanós napokban van idő gyerekekkel, barátokkal kiállításra menni, mikor is a Ferenczy Múzeum két pompás tárlatra is ellátogathatunk: Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész Rejtekerdőjére és Péreli Zsuzsa gobelinművész teljes életművéről keresztmetszetet adó, nagyszabású kiállítására. Én már mindkettőt láttam: varázslatosak. A szobrok félig ember, félig szarvas mesebelisége – Kovalkovszky Dániel gyönyörű fotóival kísérve – és a szőttesek történeteket mesélő varázsa rabul ejtő. De mindkettőre sort keríthetünk később is, mert a Csíkszentmihályi február 4-ig, a Péreli február 25-ig van nyitva. (Szentendre ilyenkor mutatja a csendesebb, régiesebb, leghangulatosabb arcát. Szerintem.)
S végül, lezárva a fesztiválajánlót az ízig-vérig szentendrei Söndörgő január 6-i koncertjéről írok. (A Hamvas Béla PMK színháztermében lesz, ingyenes, de regisztrációhoz kötött.) A Söndörgő zenéjéből pár taktus is elég ahhoz, hogy megérezzük a genius loci-t, a hely, a város szellemét: délszláv és magyar hagyomány összesimul, vér pezsdül, láb akaratlanul is mozdul.
Már harap a hideg, talán havas karácsonyunk lesz.
„Felrakta tükrös palotáit
a húszfokos, zúzos fagy éjjel,
hogy minden lapja zeng-világít,
tejfehéren tükrös fehérrel.”**
Írja Lator László – nemzeti kincs költőnk -, bár itt nem lesz mínusz húsz, még éjszaka sem.
Menjünk koncertre, színházba, táncolni, múzeumba, és ajándékba is ezt adjuk: együtt töltött időt.
A jelzők és a programok sokasága már kirepeszti cikkemet, abba is hagyom, de előtte még táncra perdülök – sajátos bolondtáncomra – a karácsonyfa előtt, a magyar képzőművészet fővárosának főterén. Kultúra, hagyomány, vásár, finom, derűs kis pillanatok. Fedezd fel magadnak Szentendrét, adventkor is, utána is.
Welbach Lola
*részlet Nemes Nagy Ágnes: Október című verséből
** részlet Lator László: A megmaradt világ című kötetéből
