Az íj, pattanás előtt
Egyetemesség és lokalitás: Mészöly és az új magyar prózafordulat
„MM is változtatott a magyar mondaton. Nem szelídítette meg, mint a zseniálisan plump Mikszáth, nem bontotta ki, mint Krúdy, nem nyeste meg, mint Kosztolányi, ennyi tér már nincs. Húzott rajta egy kicsit. Megfeszítette (magát, hogy stb.). Lett egy kis hajlás a mondatban; mint egy íj, pattanás előtt. Robbanás előtt. Valamit matatott ott belül a molekulák közt, amitől telitöltődött energiával a mondat.”
– írja Esterházy Péter Mészöly Miklósról 1999-ben.
Ezt a húzást, ezt a kis hajlást, feszítést kell körbejárnunk csaknem két évtizeddel később, amikor arra a kérdésre keressük a választ, mit adott Mészöly Miklós a magyar prózairodalomnak. A Petőfi Irodalmi Múzeum december 1-jén rendezett Mészöly-szimpóziuma ennek a válaszkeresésnek talán az egyik első állomása, amennyiben a hatástörténetet bizonyos távlatba igyekezett helyezni. A „megdolgozott matéria”, miként Esterházy mondja, az a hihetetlenül pontos, feszes, célra tartó nyelv Mészöly írásművészetében, amely valamennyi kérdésirányt szervezi: a valóság és az atmoszféra tettenérését, a történetek, az útirajz négykezes színre vitelét (a Polcz Alaine-textus újraírását), a médiumok játékát, a lételmélet mindent átható jellegét.
A Mészöly Miklós Egyesület rendezvényén, Szkárosi Endre szimpatikusan agilis kezdeményezésének köszönhetően, e lételméleti prózaszerkezet mibenléte (Thomka Beáta), a Mészöly-próza emancipációs hevülete (Hovanec Zoltán), a Nádas-kapcsolat (P. Simon Attila), valamint a Mészöly-filológia legfrissebb eredményei (Márjánovics Diána, Szolláth Dávid) mutatták meg ennek a mára irodalomtörténeti távlatokat nyerő írásstratégiának a jelentősebb elveit.
A szimpózium második felében Bagi Zsolttal és Szilasi Lászlóval kerekasztal-beszélgetésben tapogatóztunk a Mészöly-hatás körül: mintha nem lenne divat, sőt gyanús lenne manapság az a fajta előtérbe helyezett és szanaszét bontott, körüljárt, majd felépített és rendkívül analitikus intellektualizmus, filozófiai és esztétikai megnyilvánulási óhaj, amely Mészölyt mindig is jellemezte, ahogyan és amiként saját írástörekvéseit folyamatosan elemezte, átgondolta, újragondolta, színre vitte. Végül abban maradtunk, amit Esterházy (előre)jelzett: Mészöly Miklós prózája megváltoztatta a magyar (próza)nyelvet. Hatása áttételesen tehát valamennyi később érkezettre kikerülhetetlen. Ha pedig megtörtént az a bizonyos hajlás a magyar elbeszélő művészetben Mészölynek köszönhetően, akkor a feladat a jövőben is adott: ezt a módosított, hajlított nyelvpályát újravizsgálni.
A szimpózium, amely a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt 2017. december 1., programja itt található.
L. Varga Péter
