Giedra Radvilavičiūtė Ma éjjel a falnál alszom című kötete tele van fanyar humorral és öniróniával. Novelláiban olvashatunk öregedésről, magányról, szerelemről, a szovjet időkről, és megismerhetünk egy pszichológiai önanalízist is. Az írásokat a szerző saját élettörténete ihlette, mégis meg-megjelenik bennük a fikció. A Európai Unió Irodalmi Díját elnyerő könyv nálunk 2015-ben jelent meg a Typotex Kiadónál. Az 57 éves írónő december elején a magyar fővárosba látogatott, hogy bemutassa könyvét. Előtte a Budapesti Litván Nagykövetségen vendégeskedett, ott beszélgettünk vele. Szóba került Franz Kafka, Woody Allen, és azt is megtudtuk tőle, hogy olvasóként mennyire kritikus.
– Hamarosan kezdődik a Ma éjjel a falnál alszom könyvbemutatója. Szeret a saját írásairól beszélni?
Befelé forduló ember vagyok. Nem szeretek a könyveimről beszélgetni. Szerintem minden, amit egy íróról tudni kell, az írott szövegeiben megtalálható. De külföldi könyvbemutatókon előfordul, hogy érdekes kérdéseket tesznek fel nekem.
– Dolgozott középiskolai tanárként és újságíróként is. Íróként mennyire tudott ebből meríteni?
4 évig tanítottam, de erről csak egy elbeszélést írtam. Ugyancsak 4 évet töltöttem Chicagóban, melyről szintén csak egyszer írtam. A valóság nagyon fontos az irodalom számára, de sokkal inkább a fantáziából táplálkozik.
– Hozzátettek ezek valamennyit írói mivoltához?
Az emberekkel való találkozások sokkal inkább hozzátettek, mint a konkrét szakmák. Engem inkább a pszichológiai szempontok érdekelnek. Olyan ez, mint amikor zárlat keletkezik, soha nem tudjuk, mikor érnek össze a vezetékek, melyekből aztán történet keletkezik. Amikor 2009-ben Vilnius és Linz lett Európa kulturális fővárosa, Linzben jártunk egy másik litván íróval. Írtam a látogatásról egy érdekes elbeszélést, de általában az ilyen találkozásokat nem szoktam megírni.
– „A tapasztalati írást képviselem: amennyit élek, annyit is írok” – írja a Ma éjjel a falnál alszom egyik novellájában. Ez a munkamódszere?
Két csoportra osztom az írókat. Az egyikbe például Marcel Proust tartozna, a másikba olyan konstruktív írók, mint például George Orwell. Akik életük során nagyon sok tapasztalatot szereztek, nem tudnak gyorsan írni. Meg kell várniuk, amíg megérik a mű, akár egy gyümölcs. Ők nem szó szerint írják le a történeteket, hanem megélik őket. Időre van szükség, amíg az élményekből történet lesz.
– A novellákban megjelenő humoros önreflexió Woody Allen-t juttatta eszembe. Kétszer idéz is a filmjeiből. Jól érzem, hogy nagy hatással volt önre?
Imádom a fekete humort. Szeretem Woody Allen alkotásait. Pont holnap mutatják be az új filmjét (Az óriáskerék – a szerk.) Litvániában. Közel állnak hozzám a Woody Allen filmjeiben megjelenő ideges emberek. Létezik egy litván mondás, mely szerint ember tervez, isten újratervez. Ez Woody Allen több filmjében, például a Match Point-ban is megjelenik.
– Melyik a kedvenc Woody Allen-filmje?
Az újabbak közül talán az imént említett Match Point. Az utóbbi időben előszeretettel elemzi a társadalmat pszichológiailag, mintha laboratóriumban dolgozna. Sajnos ezekből az alkotásból hiányzik az élet, ami valószínűleg Woody Allen korára vezethető vissza. Néha úgy érzem, hogy akik sztereotípiákban gondolkodnak, nem értik a humoromat, és néha meg is sértődnek.
– A 27. számú páciens című írása egy pszichológiai önelemzés. Mennyire építkezett valós elemekből?
Valójában soha nem voltam még pszichológusnál. A novellával azt akartam kifejezni, hogy a pszichológusok sokszor egyszerűen próbálnak megmagyarázni rendkívül bonyolult jelenségeket. Tankönyvből tanult klisék szerint gondolkoznak. Meg akartam mutatni, hogy az emberi gondolkodás nem ilyen klisészerű. Erről jut eszembe, amikor Woody Allen egyik filmjében a szereplő elmegy pszichológushoz, ahol kiderül, hogy valójában a pszichológus a páciens. Tulajdonképpen két beteg társalgott.
– A Ma éjjel a falnál alszom 2012-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Mit jelent önnek ez az elismerés?
Talán azért fontos, mert mióta megkaptam, rengeteg kiadó le szeretné fordítani a könyvet. Ha irodalmi értékét nézzük, abban az évben nemigen volt konkurense a könyvnek. Sok feltételnek kell teljesülnie, hogy valaki megkapja az Európai Unió Irodalmi Díjat. Például csak olyan szerzők kaphatják meg, akiknek legfeljebb két kötetük jelent meg korábban.
– A litván irodalmi elit hogyan fogadta a könyvet?
Nem panaszkodhatok. Talán még túl sok figyelmet is kapott a kötet.
– Ha írásról van szó, kinek ad leginkább a véleményére?
Körülbelül három ilyen ismerősöm van, és nem is irodalommal foglalkoznak. Egyikük például közgazdász, aki nem olvas könyveket. Meg szoktam neki mutatni a nyers, még ki nem adott szövegeimet, és elmondja, melyik rész tetszik neki, melyik nem. Adok a véleményére. Nem az emberek, hanem a könyvek tanítanak írni. Utoljára Marisha Pessl amerikai írónő kötetét olvastam. Hihetetlen, hogy 28 évesen ilyen regényt tudott írni. Fantasztikus író. Az ő könyvét olvasva úgy érzem, ez lesz az én iskolám.
– „A hatásos szöveggel kapcsolatban van néhány minőségi kritériumom. Az első. Miután elolvastam, az elbeszélés újra kússzon vissza az emlékezetembe, anélkül, hogy ezt akarnám” – olvasható A szöveg vonzása című írásában, rögtön a könyv első novellájában. Olvasóként mennyire kritikus?
Nagyon. Kevés olyan író van, akinél ne találnék kifogásolnivalót. De manapság megváltozott a könyv feladata. Inkább a szabadidőtöltés eszköze lett, nem célja, hogy felfedje a világot.
– Ön szerint ez baj?
Az irodalom elveszti korábbi funkcióit. Sokáig tart, amíg egy könyv révén megismerjük a világot. Ugyanakkor a modern technikától sokat kaptunk. Villámgyorsan rákereshetünk bármire, és máris megkapjuk a válaszokat kérdéseinkre. Felesleges elolvasni az 500 oldalas könyvet, ha az interneten percek alatt megtaláljuk ugyanazt az információt. Persze most kicsit sarkítva fogalmaztam.
– Ezek szerint a szépirodalom is elvesztette szerepét.
Az egyszerűsödés felé tart az irodalom. A régi nagy írók, mint például Kafka művei a fiatal generáció számára túl nehéz olvasmányok. Ugyanakkor egy bizonyos korszak segíthet megérteni ezeket a műveket. Például a szovjet időszakban rengeteg Kafkát olvastunk. A lányom nem érti ezeket a könyveket, számára viccesnek hatnak.
– Hogyan tekint vissza a szovjet korszakra a litván társadalom?
Erről akár egy napig is lehetne beszélgetni. Nem tagadhatjuk le azt az időszakot. Emlékszem, milyen érzés volt, amikor 1989-ben utaztam Magyarországra. Össze sem tudnám hasonlítani a mostanival. Akkoriban a budapesti vasútállomáson volt egy külön pénztár, ahol a szovjet katonatiszteket és családjaikat szolgálták ki. Fiatal fejjel teljesen másként éltem meg azt a korszakot. 89-ben Magyarországon valaki megkínált parenyica sajttal. Most Budapesten ismét vettünk a barátnőmmel. Kérdezte, hogy vajon ugyanolyan finom lesz-e, mint annak idején. Mondtam neki, hogy annyira biztosan nem, hiszen akkor még fiatalok voltunk.
– Mikor jelentkezik újabb könyvvel?
Várhatóan tavasszal jelenik meg új esszékötetem, melyben írókról és Litvánia mindennapjairól lehet majd olvasni.
A nyitókép forrása: bernardinai.lt
