+ Zene

A változás szele most északról fúj

Más közegből indultak a népzenéjük kincseit büszkén ápoló karéliai bandatagok, és másból az identitását sokáig szégyellni és titkolni kényszerülő énekesnő. De ha közelebbről megnézzük őket, van bennük van valami közös.

Fotó: Gregor Hohenberg

Adott két előadó, akiknek – egy szólóénekesnőnek és egy zenekarnak – látszólag annyi köze van egymáshoz, hogy mindketten skandináv területről származnak, és ezen belül is finnugor nyelvűek. Tény, hogy jó pár különbséget találhatunk közöttük. Mari Boine egyedül áll a színpadon, a Värttinä együttesnek pedig jelenleg hat tagja van. Előbbi egy norvégiai számi előadó, utóbbiak pedig finnek. Más közegből indultak a népzenéjük kincseit büszkén ápoló karéliai bandatagok, és másból az identitását sokáig szégyellni és titkolni kényszerülő énekesnő. De ha közelebbről megnézzük őket, mindkét előadóban van valami közös: ez pedig az általuk bejárt hosszú út, amely sok változást hozott az életükbe. Vajon mit szólnának, ha Karinthy Frigyes novellahőséhez hasonlóan ők is találkoznának fiatalabb önmagukkal…?

Värttinä – versmondó testvérekből hagyományőrző zeneszerzők

Akármilyen furcsa is belegondolni, a Värttinä együttes eredetileg nem is zenével foglalkozott. A finn-karéliai Rääkkylä kisvárosból származó lánytestvéreket, Sari és Mari Kaasinent édesanyjuk inspirálta arra, hogy különböző szavalókörök tagjaiként rendezvényeken lépjenek fel. A nyolcvanas évek elején el is indultak egy helyi ifjúsági Ki mit tud?-on már Värttinä néven, ahol a döntőbe jutottak. A következő évre profilt váltottak, versmondás helyett a népzene kategóriában indultak, és meg is nyerték a versenyt. Ezután férfi- és gyermektagokkal bővültek – volt olyan időszak, hogy huszonegy tagot számlált az együttes, végül, amikor már nem lehetett ennyi tagot kontrollálni, Sari Kaasinen külön zenekart alapított a kicsiknek. A finn és egyéb finnugor (például mari) népzenefeldolgozások egyre népszerűbbé tették a Värttinät, ám a tagcserék, kilépések miatt így is megéltek néhány mélypontot: többször is kérdéses volt, megmarad-e egyáltalán az együttes.

Ám Sari és Mari Kaasinen mellett az akkori felállás három női tagja, Janne Lappalainen, Kirsi Kähkönen és Minna Rautiainen sem akarta feladni. Helsinkibe költöztek, és megkezdték zenei tanulmányaikat a Sibelius Akadémián. Az “új” Värttinät az ő újonnan megszerzett ismereteik alapozták meg, és a népdalfeldolgozások mellett egyre több új szerzemény került az albumaikra. Nagy fordulópontot jelentett a hatodik, Kokko című 1996-os lemezük, amelyen már egyáltalán nem található feldolgozás, csak saját dalok. De a Värttinä munkásságában továbbra is jelen van a népiesség, a szülőföld hagyományainak, dallamainak tisztelete, a finn identitás megélése és továbbadása. Legújabb albumukat például az az utazásuk ihlette, amelynek során bejárták Karélia rejtett csodáit, és belemerültek a régi képeslapokról ismert vadregényes táj, apró házikók és az elszórtan élő helyiek világába. Ennek a hangulatát idézi meg a Müpában is az együttes jelenleg is aktív hat tagja, Mari Kaasinen, Susan Aho, Karoliina Kantelinen, Hannu Rantanen, Matti Kallio és Mikko Hassinen.

Fotó: Gregor Hohenberg

Mari Boine – megfélemlített kisebbségiből magabiztos harcos

Mari Boine 1956-ban született Norvégiában, a számi kisebbség tagjaként. Akkor persze nem így emlegették őket, hanem a kívülről rájuk erőltetett, lesajnáló és pejoratív “lapp” néven. Mari Boine olyan közegben nőtt fel, ahol anyanyelve és az otthonról hozott szokások, hagyományok még jobb esetben is szégyellnivalónak számítottak, rosszabb esetben pedig kifejezetten üldözendőnek. A helyi konzervatív keresztényeket főleg a számik samanisztikus vallási öröksége ijesztette meg, amely erős hatással bírt – és bír a mai napig – a népzenére, néptáncra és egyéb népi hagyományokra. Az iskolában, ahol Mari Boine tanult és ahol az egyetlen elfogadott nyelv a norvég volt, azt sulykolták belé, hogy a számi zene az ördögtől való. A sorozatos megaláztatásokra, amelyek kiskorában érték talán az tette fel a koronát, hogy a képe bekerült egy kiadványba “a lappokról”. A körülbelül egy illusztrált állathatározó szintjén mozgó könyvben Mari Boine képe alatt a következő szöveg áll:

“Mari, egy tipikus rongyos lapp lány”.

Nem csoda, hogy az énekesnő már tizenévesen lázadni kezdett a mentalitás ellen, amely őt és rokonait elmaradottként kezelte, emberségüket elvitatta, sőt, az ördöggel hozta őket összefüggésbe. Eleinte angolul énekelt tabudöntögető szövegű dalokat, de aztán rájött, hogy a legnagyobb tabut azzal döntheti le, ha büszkén vállalja identitását és anyanyelvét. Talán sok konzervatív norvég megbotránkozott, amikor Mari Boine (akkor még a saját nevéhez csapott, norvégosabban hangzó Persen, majd Olsen vezetéknévvel) több sorstársához hasonlóan kiállt az “ördög nyelvén” énekelni, de a bátor kiállás és a politikai-társadalmi klíma enyhülése szép lassan meghozta a gyümölcsét. A számik egyre inkább hallathatták hangjukat, a pejoratív “lapp” helyett teret nyert a saját nevük, és végre Mari Boine is eldobhatta a nevéhez aggatott norvég vezetékneveket. A lázadó attitűd azért megmaradt: 1994-ben például azért utasította vissza, hogy énekeljen a téli olimpián, mert nem akart “díszkisebbségi” lenni. Konzekvens hozzáállásával, nagy nehezen megnyert és többé el nem engedett büszkeségével kivívta még a norvég állam tiszteletét is, megkapta a zenészeknek járó legmagasabb állami kitüntetéseket és a lovagi címet. Azóta is járja a világ koncerttermeit és stúdióit, és igazat kell adnunk egy újságírónak, aki 2002-ben afféle “eposzi jelzőt” ragasztott rá: Mari Boine tényleg a számik “nem hivatalos kulturális nagykövete”.

A változás szele most északról fúj
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top