Próbáljuk meg! / Feladatok és megoldások a PISA-teszthez – Typotex Kiadó, 2017 – 252 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2799-67-4
Akit zavar a magyarázat, hogy a gyerekeink PISA-teszten (Programme for International Student Assessment) elért eredménye nem az elmúltnyócév, a gyurcsányi, a soros, a libsik, a bolsik és a szabadkőművesek miatt lesz évről-évre egyre siralmasabb, az megpróbál utánanézni, hogy konkrétabban miről van szó. A többség már letett arról, hogy az iskolarendszer pozitív változásaiban reménykedjen. Illetve, akinek a gyereke most jár iskolába, kénytelen szembenézni azzal, hogy az intézményes oktatás esetleges pozitív változása – ha el is kezdődne, akkor is – évekig húzódna, s mai gyerekek a ma megszerzett kompeteneciákkal botladozhatnak a jövőben.
A tavaly nyilvánosságra hozott matematika és szövegértési eredményeket nem hagyták figyelmen kívül a politikai szereplők. Ami jó hír lenne, ha magyarázataikban felbukkant volna a szembenézés szikrája. Lázár János szerint a tananyagot a tanároknak kell érdemi tartalommal megtölteni, így az eredmény(telenség) az ő felelősségük. Hoffmann Rózsa egy évvel ezelőtt Lázárnál szofisztikáltabban, erősen visszafelé mutogatva magyarázta azt, ami normális emberekben aggodalmat ébreszt.
„…a PISA-feladatok nagyon érdekesek, látványosak, de elég távol esnek attól a klasszikus műveltségideáltól, amely a magyar közoktatás rendszerét hagyományosan jellemzi. Ezért az abszolutizálásuk hiba volna. A magyar oktatási rendszer sosem lesz olyan, de nem is kell, hogy olyan legyen, mint, mondjuk, néhány tengerentúli országé, amely ebben a versenyben látványos eredményt ért el. Ha ezen országok elküldenék a tanítványaikat egy nagy európai múzeumba, ahol művészettörténeti, történelmi, irodalmi, bibliai vonatkozású ismeretekre van szükség, akkor egy ilyen versenyt a magyar diákok nyernének meg magasabb általános műveltségüknek köszönhetően.”
– a számtalan fórumon idézett magyarázatban tetten érhető a megnyugtatás szándéka, de lássuk be: ezzel nem jutunk előbbre. Bár, nyilván sokakkal együtt magam is fontosnak érzem a klasszikus műveltségideált – pontosabban annak bizonyos elemeit –, mégis azt gondolom, hogy a probléma ilyesfajta megragadása teljesen hamis. Egyáltalán nem nyugtat meg, ha a gyerek bibliaismeretből jobban teljesít, mint azok a fiatalok, akik képesek megoldani a XXI. században felmerülő problémákat. Ráadásul az azóta nyilvánosságra hozott együttműködési képességet, konfliktuskezelést és együttgondolkodást vizsgáló teszteredmények kapcsán kiderült, hogy világszinten messze az átlag alatt vagyunk. Nem kell – már nem is lehet – tengerentúli országokkal szembeállítani magunkat: a horvátok, a szlovének, a csehek is előttünk járnak… az észtek teljesítménye tényleg figyelemre méltó!
Mit tehetünk?
Mit tehetünk, amikor túl vagyunk a politikai cinizmus feletti háborgáson? Mit tehetünk, amikor rájövünk arra, hogy a rendszerszintű problémákkal, melyek a gyerekeinkre hatnak, fel kell vennünk a harcot? Mit tehetünk akkor, amikor ráébredünk, hogy ez a harc hosszú lesz, és közben a gyerekek felnőnek? Mit tehetünk…?
Sokat. Tényleg sokat, akkor is, ha ez elsőre ijesztőnek tűnik. Először is önmagunkat kell kiemelnünk a Nemzeti Apátia Programból, ahhoz, hogy – erőnkhöz, tehetségünkhöz és lehetőségeinkhez mérten – segítsünk gyerekeinknek. Ehhez pedig első lépés gyanánt az is megteszi, ha alapvető dolgokat tisztázunk. Például azt, hogy mi ez a mumus-gyanús PISA-teszt?
Szerencsére nem kell a nulláról indulnunk, mert a Typotex Kiadó által megjelentetett Próbáljuk meg! című kötet segít. A kötet előszava tisztázza az alapvető, gyakran feltett kérdéseket, s eloszlatja azt a félreértést, miszerint ez az egész tesztesdi csak egy marginális izé lenne, amivel nem kell törődni.
A kötet törzsanyagát pedig mintafeladatok és megoldások/értékelések adják, melyek felölelik a szövegértés, a matematika és a természettudományok témakörét.
Ha a kérdés nem lenne ennyire égetően időszerű, ennyire húsba vágó, akkor játéknak javasolnám a kötetet a benne található feladatokkal együtt. Szülőknek, diákoknak, tanároknak, iskolaigazgatóknak, kormányoknak… Igazából bárkinek, aki érez magában valamiféle felelősséget a jövőre tekintve.
Sőt, szerény javaslatom az volna, hogy a jövő tavasszal megalakuló országgyűlés tagjaival az eskütétel előtt töltesse ki valaki a tesztet. De legalább annak a szövegértési feladatsorát! Ha kétség merül fel, hogy a jövendőbeli honatya képes-e legalább az eskü szövegét értelmezni, akkor – pártállástól függetlenül – léptessék vissza! Tényleg nem szabadna olyan embereket döntési helyzetbe kényszeríteni, akik a legalapvetőbb kompetenciákkal sem rendelkeznek… ez – persze, nem a fizetésükre gondolok – kegyetlenség volna velük szemben, és aljasság az országgal szemben!
