+ Film

Mit jelent az, hogy A halál kilovagolt Perzsiából?

Nagyon izgalmas technikai világ épül Hajnóczy Péter regényére – az alkotók különböző színházi és filmes eszközökkel nyúlnak az egymásba gabalyodó történetszálakhoz és idősíkokhoz. Interjú Szenteczki Zitával, A halál kilovagolt Perzsiából rendezőjével.

Fotó: Kőrösi Máté

A telefonos interjú alatt valami ütemes kopogást hallok a háttérből. Gondolom, valaki (talán pont Juhász András, a rendezőpáros férfitagja) rakodja a díszleteket, kellékeket. Eredetileg mindkettőjükkel szerettem volna beszélgetni, de a darab bemutatója már annyira közeleg, hogy csak Szenteczki Zita, a másik rendező ért rá válaszolni a kérdéseimre, ő is két feladat között, A halál kilovagolt Perzsiából jövő szerdai bemutatójának próbáján. Az ő gondolatai, víziója a még csak készülő előadásról, na meg az építkezés zaja a háttérben egyaránt meggyőztek arról, hogy itt valami nagy dobásra készülnek…

A színdarab alapja Hajnóczy Péter azonos című prózai műve. Hogyan lehet egy 1979-ben megjelent, kísérletező-posztmodern szöveget színpadra vinni?

Az eredeti szöveget erőteljesen meghúztuk, de igyekeztünk mondatszinten nem nagyon változtatni rajta. Bíró Bence, a dramaturg készítette el az előadás szövegkönyvét Hajnóczy regényéből, amelyben vannak belső monológok, visszaemlékezések, egyes szám első és harmadik személyű reflexiók, és dialógusok is. Nagyon izgalmas technikai világ épül erre a szövegre, különböző színházi és filmes eszközökkel nyúlunk az egymásba gabalyodó történetszálakhoz és idősíkokhoz. Az eredmény tulajdonképpen egy élő film: a színpadon egy filmforgatást látunk, így a színház és a film viszonyát is feszegetjük az előadásban.

Ez hogyan történik?

A film és a színház is máshogyan stilizál. Máshogyan keltenek illúziót, mást fogadunk el színházi és filmes valóságnak. A film más síkra helyezi és felforgatja a színpadi „valóságot”, sokkal erősebben kelt szürreális hatást. A szövegnek hangsúlyos eleme az alkoholista főhős vissza-visszatérő delíriumos látomása, amelyeket különleges filmtechnikával, montázsképépítéssel jelenítünk meg, amit közben „loopolunk”, vagyis folyamatosan ismételjük, és roncsoljuk a filmanyagot. Semmit nem gyártunk le előre, minden a szemünk előtt történik, élőben vágjuk össze a filmet és roncsoljuk az elkészült felvételeket.

Fotó: Kőrösi Máté

Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

Mondjuk, a színházban azt látom, hogy öt ember ráz egy nejlonzacskót, és a közepén áll egy színész, de a filmben könnyebben elfogadom, hogy az egy vízben fürdőző alak. Ezek az illúziók filmes eszközökkel jobban működnek, a színpadon túlságosan fogva tart minket az itt és most jelenidejűsége. A látomásokat montázstechnikával készítjük el. Ilyenkor fekete ruhás színészek tartanak különböző tárgyakat a kamera elé. Ez hasonló hatást kelt, mint a „fekete színház”, amikor a bábszínházban csak egy fénysávval világítjuk meg a tárgyakat, és semmi más nem látszik körülöttük. A színházban persze látszik, hogy ezt emberek csinálják, de a filmen erős az illúzió: mintha belebegne egy motor vagy egy pohár. Hosszan épülő képsorokat próbálunk így megkomponálni. Ráadásul még ott van a hegesztőprojektor is…

Akkor még ezt is lehet fokozni!

A darab (és regény) főhőse egy író, alkotó férfi, aki közben kemény fizikai munkával keresi meg a kenyérre és borra való pénzt. Ezt úgy próbáljuk megjeleníteni, hogy a főszereplőnk hegeszt a színpadon, és a hegesztő által kibocsátott fény a film egyik fő fényforrása. Az írás összemosódik a fizikai munkával. Ez egy érdekes, újféle filmgyártás: csak addig látom a filmet, amíg dolgozik a hegesztőgép, és ez is folyamatosan roncsolódik, az égés következtében apró pöttyök jelennek meg a képen. Ilyen újféle képalkotásokkal játszunk, kísérletezünk.

Akkor ez a hegesztőprojektor most fog debütálni?

Igen, ez teljes egészében Juhász András találmánya, színházi előadásban még nem lehetett vele találkozni.

Kik a darab szereplői?

A DoN’t Eat Group egy kísérleti multimédiás társaság, amelynek Juhász András, a zenéért felelős Sőrés Zsolt és a látványért felelős Diák István az alaptagjai. Ők nem nagyon dolgoznak prózával, én pedig már régóta szerettem volna feldolgozni ezt a regényt, így felkerestem Andrást, hogy egyesítsük az ő vizuális és zenei világukat Hajnóczy kavargó, zavarba ejtő prózájával. Aztán már együtt gondolkodtunk az előadásról és közösen raktuk össze az alkotócsapatot.

Akkor neked régi nagy terved volt színre vinni ezt a regényt?

Igen, már gimnáziumban olvastam, a magyartanárom ismertetett meg vele. Először monodrámán gondolkoztam, de ezt az ötletet félretettem. Nem is bánom, mert úgy érzem, itt most nagyon megtalálta egymást a forma és a tartalom.

Mi lehet a mű címének a magyarázata?

Erről csak saját elképzeléseim vannak, egyértelmű választ még senki sem adott erre a kérdésre, talán nem is lehet. A halálfélelem a regény központi motívuma, különösen a delirium tremens állapotában. A főhős rettegi és vágyja a halált, körbeöleli, érzi, hogy zuhan, közben kerüli az ablakot, nehogy kiessen, nehogy kiugorjon… A lovaglás utalhat azokra a pillanatokra, amikor mindezt le tudja győzni magában. Perzsia pedig talán úgy jön ide, hogy az utolsó nagy látomásban a férfi egy lakatlan, kiszáradt, kihalt perzsa városban sétál egyedül. Ebben nem nehéz ráismerni az önmagába zártságára, az iszonyatos magányra. Szerintem ezekből a motívumokból áll össze a cím, de hangsúlyozom, ez csak az én értelmezésem.

Egyébként a regény alapszituációja az, hogy a férfi otthon várja a feleségét, hogy hazaérjen, és közben ír és iszik. Felvillan egy emlékfoszlány is, ahogy megismerkedik egy jogászlánnyal, aki slágerénekesnő akar lenni. Két ember nem is különbözhetne ennyire, mint ők. A lányt különböző családi tragédiák miatt úgy nevelik, hogy csak az élet derűs oldalát vegye tudomásul, és egyébként is nyitott, közvetlen személyiség. A főszereplőnk pedig szorongó, önmarcangoló, rémképeket látó ember. Abszurd, ahogy ők próbálnak kommunikálni, közeledni egymáshoz, miközben inkább elbeszélnek egymás mellett. Egyikük eltolja magától a félelmeit, a másik pedig beléjük ragadt és nem tud (talán nem is akar?) tőlük szabadulni…

Miféle emberi kapcsolat ez, miféle helyzet? És hová vezethet mindez?

…A mi utunk ezek után leginkább a Trafóba, ahol december 13-án és 14-én láthatjuk A halál kilovagolt Perzsiából című előadást Szenteczki Zita és Juhász András rendezésében, a DoN’t Eat Group közreműködésével. Az előadás trailere ITT található.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top