+ Film

Vita robbant ki a Berlináléról 79 filmrendező kiáltványa miatt

Volt, aki nem írta volna alá a petíciót, ha tudja, hogy a Berlinale ellen akarják felhasználni a sajtóban.

Keresés a weben

Kiállt Dieter Kosslick fesztiváligazgató mellett több neves német filmrendező és a német nyelvterület egyik legnagyobb filmgyára, a Studio Babelsberg a Berlini nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) jövőjéről szóló vitában.

A világ legrégebbi modern filmgyáraként számon tartott Babelsberg filmstúdió igazgatóságának szerdai közleménye szerint bírálat helyett köszönet jár a Berlinalét 16 éve vezető Dieter Kosslicknak, amiért “szenvedélyesen és szívvel-lélekkel” küzd a filmművészetért.

Irányításával a tervezett projektek bemutatásának és fejlesztésének egyik legfontosabb nemzetközi fóruma lett a Berlinale keretében rendezett szakmai vásár és Dieter Kosslickhoz fűződik a többi között a Berlinale Talents (A Berlinale Tehetségei) nevű kezdeményezés, amely a feltörekvő filmes nemzedék fontos platformjává érett – emelte ki a Berlin melletti Potsdamban működő stúdió vezetősége.

A Berlinale jövőjéről egy november 24-én megjelentetett kiáltvány révén indult vita. A dokumentum szerint – amely 79 filmrendező aláírásával jelent meg – a fesztivál “programjának megújulására és méregtelenítésére” van szükség.

A szemlét évek óta bírálják a többi között azért, mert kevés az Oscar-esélyes “húzófilm”. Ezzel kapcsolatban a Babelsberg filmstudió igazgatósága emlékeztetett arra, hogy a mindig március elején kiosztott Oscar-díjra pályázó filmeket az előző év végéig be kell mutatni az Egyesült Államokban, így nemigen lehet ilyen alkotás világpremierjét a rendre februárban megtartott Berlinaléra időzíteni.

A kiáltvány aláírói között van Andreas Dresen, aki Félúton (Halbe Treppe) című munkájával 2002-ben Ezüst Medve díjat nyert a Berlinalén, és a Die Zeit című hetilapnak azt mondta, hogy méltatlannak tartja a Dieter Kosslickkal szembeni személyeskedő bírálatokat. Hangoztatta, hogy a kiáltványt nem az igazgató elleni “kampánynak” szánták.

Aláírta a kiáltványt Dominik Graf is, aki legutóbb 2014-ben szerepelt a Berlinale nagyjátékfilmes versenyprogramjában Szerelmes nővérek (Die geliebten Schwestern) című alkotásával. Ő a Die Zeitnak azt mondta, hogy nem adta volna a nevét a kiáltványhoz, ha tudta volna, hogy a lapok publicisztikai rovatában a Kosslick elleni “leszámolásra” használják fel. Kiemelte:

“A petícióval nem gáncsoskodni akartunk, hanem a jövő felé fordulni”.

Nyilatkozott a Die Zeitnak maga a fesztiváligazgató is, aki a lap csütörtökön megjelenő számából előzetesen ismertetett részletek szerint kiemelte, hogy nem új keletű az a bírálat, miszerint a Berlinale túlságosan széles merítésű, indokolatlanul sok filmet bemutató fesztivál. Hangsúlyozta, hogy a Berlinalén nincsen sokkal több film, mint elődjei idején, “viszont sokkal több jegyet adunk el”. A fesztivál karcsúsítása pedig a jegyárbevétel csökkenésével is járna, így több közpénzt kellene fordítani a szemlére, hogy fedezzék a bemutatott filmek számától függetlenül jelentkező költségeket – mondta Dieter Kosslick.

A Berlinale a cannes-i és a velencei filmmustra mellett a világ egyik legjelentősebb filmfesztiválja. Dieter Kosslick szerződése 2019-ben jár le. Az új fesztiváligazgató kinevezéséért Monika Grütters kulturális államminiszter felelős. A 79 filmkészítő kiáltványa szerint viszont az új igazgató kiválasztását egy nemzetközi bizottságra kellene bízni, amelyben egyenlő arányban lennének férfiak és nők, és amely figyelembe veszi a fesztivál alapvető irányultságát, az aktuális társadalmi kérdések iránti nyitottságát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top