Mi jut eszébe az egyszeri antropológusnak, ha meglátja ezt az alábbi képet, mellette egy olyan szöveggel, hogy „Földi paradicsom”? A többiek nevében ugyan nem tudok nyilatkozni, de nekem rögtön Montaigne, Rousseau és a többiek elképzelései a nemes vademberről. Ma már tudjuk, hogy a felvilágosodás sok hurráoptimista koncepciója, többek között a nemes vadember is, túlzott leegyszerűsítés és tévedés volt – de pont ennek a feszültségére még manapság is izgalmas műalkotásokat, gondolatmeneteket lehet építeni. Ezt teszi most a KV Társulat is, akik november 26-án Magyarországon először mutatják be Caryl Churchill abszurd humorú tragikomédiáját a Trafóban. Szóval, hogy jönnek ide az afrikaiak? És mi ez a földi paradicsom? Erről kérdeztem az előadás két szereplőjét, Száger Zsuzsát és Urbanovits Krisztinát.
A darab eredeti címe „Cloud 9”, a magyar cím „Földi paradicsom”. Számomra ezek között húzódik némi izgalmas hangulati és asszociációs feszültség. Lehet arról tudni valamit, hogy miért pont így fordította le Upor László a címet, amikor „a kilencedik felhő” kifejezés magyarul is használatos?
Urbanovits Krisztina: Upor László a Hetedik mennyország címet adta fordításának. A rendező Ördög Tamás ötlete volt a Földi Paradicsom, mert ő úgy érezte, hogy a hetedik mennyország mint kifejezés már nem annyira használatos, nem biztos, hogy mindenki érti. Illetve a darab szereplőinek vágyait valahogy nagyon jól leírja ez a cím: „földi paradicsom”. Upor László pedig volt olyan nagyvonalú és nyitott, hogy elfogadta ezt a címet. És persze tetszett is neki… 🙂
A történetben egy család életét követhetjük nyomon. Kik ennek a családnak a tagjai, mit érdemes róluk tudni?
Száger Zsuzsa: Az első felvonásban a viktoriánus korba helyezve találkozunk hiánytalanul a főszereplő családdal – házaspár egy fiú- és egy lánygyermekkel – egy brit gyarmaton, Afrikában. A családfő egy gyarmati tisztviselő, akinek mintaszerű családja a szigorú erkölcs szabályai mentén él, legalábbis a felszínen. A valóságban azonban a családtagok vágyainak sorsa többnyire az elfojtás. A normáktól való mindenféle eltérés tilos, és büntetik is.
Az írónő szabadon kezeli a tér-idő viszonylatokat, így a második felvonás Londonban játszódik száz évvel később. Mégis ugyanannak a családnak a sorsát kísérjük tovább, de ők a két felvonás cselekménye között csak huszonöt évet öregszenek. Itt már a családfő egyáltalán nem jelenik meg; vele együtt eltűnik minden, amit ő megtestesített. A felesége, és a már felnőtt gyerekei szabadon lehetnek önmaguk, nem kell társadalmilag elvárt szerepekhez igazodniuk…
Hogyan lehet ezt megoldani, hogy ugyanaz az ember két teljesen különböző élethelyzetben, történelmi korban jelenjen meg? Ti mint színészek hogyan készültetek fel erre a feladatra?
UK: A szerző nagyon pontosan leírja, hogy melyik szereplőt melyik felvonásban milyen színésznek kell játszani. Például Bettyt, az első felvonás női főszereplőjét ott férfi játssza, a második felvonásban viszont nő. Tehát nincs olyan szerep, amelyet mindkét részben ugyanaz a színész játszana. Így egyikünknek sem kell bejárni azt a nagy ívet, amit ugyanannak az embernek két teljesen különböző élethelyzetben, történelmi korban való megformálása jelentene. Amint említettük, fontos az is, hogy a szereplők a második felvonásban huszonöt évvel idősebbek, tehát akit gyerekként láttunk az elsőben, az a másodikban már felnőtt, és így tovább.
Miért része az a rendezői koncepciónak, hogy a darab egyik részében nők férfiakat, férfiak nőket játszanak? Mennyire megy bele a darab a nemi identitások, szexuális preferenciák kérdésébe?
SzZs: Az írónő szerzői instrukciója, hogy melyik felvonásban melyik szerepet milyen nemi identitású színész játsszon. Az előadásunk rendezője, Ördög Tamás követi az írónő instrukcióit. Az első részben egyébként sokkal több ilyen „keresztbejátszás” van. Például a családanyát férfi alakítja, amiből máris sejthetjük, mennyire, de mennyire meg akar felelni a férj elvárásainak. Egy versbe szedett családi bemutatkozással kezdődik a darab – Háy János ragyogó fordításában –, ahol tömör és szellemes összefoglaló utalások vannak arra, hogy a különböző szerepeket ki játssza, és miért…
A második részben viszont, ahol senkinek nem kell másnak mutatnia önmagát, csak egy ilyen „szerepcsere” van. Mindkét felvonás központi témája a nemi identitás, nemi szerepek a családban, a szexuális sztereotípiák. Ezeket változásaiban vizsgálja Churchill, metsző humorral és éles társadalomkritikával. Ahogy a dramaturgunk, Bíró Bence megfogalmazta: olyan ez a darab, mint az elmúlt kétszáz év nagy szexuális csoportterápiája.
A darab egyik fontos témája a hierarchia és a hatalomgyakorlás, amely melegágya a különféle erőszakos megnyilvánulásoknak. Hogyan kapcsolódhat a darab olyan aktuális témákhoz, mint a nemierőszak-ellenes kampány vagy a migrációról alkotott vélemények?
UK: Caryl Churchill műve elmondhatatlanul időszerű, de azért minden létező aktuális társadalmi vagy politikai kérdést nem érint. A bevándorlás kérdéséhez nincs köze, hacsak annyiban nem, hogy az első felvonás a brit gyarmatokon játszódik Afrikában, és így azért megkerülhetetlen kérdés benne a másság.
A darab központjában ezen a „másság”-kérdéskörön belül leginkább a gender-kérdés áll, ami gyakorlatilag most lett vezető téma a magyarországi közbeszédben. De Churchill ezt a művét 1979-ben írta! A nemi szerepekről való gondolkodás pedig Magyarországon szerintem pillanatnyilag ott tart, mint a darab első felvonása, ahol egy totálisan férfiközpontú, szexista világot látunk. Ez a világ egyébként nemcsak a nők lehetőségeit korlátozza, hanem a férfiakra is szerepeket kényszerít, akaratuktól függetlenül.
Mi az az üzenet/tanulság/kérdés, amelyet ti mindenképpen magatokkal visztek a darabból?
SzZs: Azt, hogy mennyire nehéz a társadalmi elvárások ellenében megtartani, felvállalni önmagunkat. A modern társadalom ugyan nyitottabb, elfogadóbb, a hagyományos családmodell mellett az alternatíváknak is teret ad – és mégis mennyire esendően küzdünk az elfojtások ellen a felszabadulásunkért, a magány ellen a szeretetért.
