+ Fotó

A gödöllői remíz őrzi régi dicsőségének emlékét

Tamási Gábor három éven át fotózta a gödöllői remíz épületét különböző időjárási- és fényviszonyok mellett. A több mint száz éves épület történetéből ez nagyon rövid időszak, ráadásul nem is a legszebb.

A gödöllői remíz épülete régen elveszítette eredeti funkcióját, mégsem adta fel az idővel szemben vívott harcot. Falain nyomot hagyott az ember, a természet és az évek múlása, mégis van tartása. Tamási Gábor fotóin szinte megelevenedik az épület.

Tamási Gábor három éven át fotózta a gödöllői remíz épületét különböző időjárási- és fényviszonyok mellett. A több mint száz éves épület történetéből ez nagyon rövid időszak, ráadásul nem is a legszebb. A remíz évtizedek óta üresen áll, állapota katasztrofális, a romos falakat graffitik borítják a sitt és a szemét felett. Mégis fennmarad valahogy, mégis lépést tart a környezet változásaival – miközben a szomszédságában álló fiatalabb épületek közül már jópárat el kellett bontani. Tamási Gábor fotósorozatából az Artézi Galériában nyílt kiállítás, amely a remíz és az idő harcának dokumentálásán túl arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az építmény túlélésének titka.

Az építmény sajátos stratégiájának mindenképpen fontos eleme a nyitottság és a folyamatos kapcsolattartás a környezettel. A remíz épületét még mindig „használják”: átjáróként, hajléktalanszállóként, az önkifejezés eszközeként. Nemcsak az emberek, hanem állatok és növények is magukénak tekintik: madarak fészkelnek benne, indák támaszkodnak a falakra. Az épület minden látogatót egyformán fogad, mindenkinek ad valamit szűkös lehetőségei ellenére.

A remíz ugyanakkor nem egyszerű szolga, aki mindenki előtt meghajol. Őrzi régi dicsőségének emlékét, és maga is aktív részese e kapcsolatrendszernek. Játszik a fénnyel és a természeti elemekkel, válogat a falaira festett graffitik között: egyeseket kiemel, másokat hagy feledésbe merülni. Néha új látásmódot kínál egy-egy leomló (vagy lebontott) falrészleten át. Ha lassan is, de folyamatosan változik, és ez a vele kapcsolatban állókat is alkalmazkodásra kényszeríti.

Tamási Gábor fotói alapján a remíz tehát kettős szerepet játszik: alkalmat ad arra, hogy nyomot hagyhassunk a világban, és egyúttal maga is nyomot hagy azokban, akik kapcsolatba kerülnek vele. Igazi médium, amely közvetítő szerepet vállal és ezzel értéket teremt. Tamási Gábor sorozata ezt a példaértékű magatartásformát örökíti meg.

Az „Utcazene fénybörtönben” címet viselő fotókiállítás december 6-ig látogatható az Artézi Galériában.

A kiállítás katalógusát itt találod.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top