200 literes olajoshordó, biciklialkatrészek, csövek és alumínium felni látványa tárul elém a Jurányi ház alagsorában. Műhelyben járok, de nem akármilyenben – ez a Bélaműhely zenekar próbaterme. A 10 éve működő együttes a legkülönbözőbb tárgyakból épít hangkeltő eszközöket, és meg is szólaltatják azokat. Céljuk, hogy tökéletlen hangokból és felhangokból kovácsoljanak erényt. A Bélaműhely próbatermében nem gitárok sorakoznak, hanem biciklidob, gettomarimbula, fakutya, papírkutatya, slagszax, bájkofon, járólapofon, kerítés, hangburgerek, óriáscajon, gettocselló és billentyűzetshaker. A zenekar alapítója és vezetője, Rimóczi István készséggel mutogatja meg a hangszereket. Nem először teszi, a Bélaműhely workshopokat is tart, ahol bevezetik az érdeklődőket a hangszerkészítés és a hangkeltés rejtelmeibe, emellett színházaknak és filmes produkcióknak is dolgoznak. A változó létszámú együttes a november 21-i születésnapi koncertjére készül, a Trafóban lépnek fel a Soharóza kórusával kiegészülve. István egy fateknőt átlépve megjegyzi, hogy nem volt ám mindig ilyen komfortos próbatermük, a Tűzraktér bezárása után a Ganztelepen voltak kénytelenek gyakorolni, ahol ablak nem volt, egerek viszont igen. Az egyedi készítésű hangszereket Terebessy Tóbiással és a Medence Csoporttal közösen fejlesztették ki. De vajon mi volt a Bélaműhely 10 évének legnagyobb tanulsága és hogyan lehet felelőtlenül megszólaltatni egy hangszert? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Istvánnal.
– Hol dől el, hogy lehet-e hangszer egy hétköznapi tárgyból?
Saját döntésünktől függ. Mindenből lehet hangkeltő eszköz, de egy darab ruha, amit összedörzsölünk, szerintem nem minősül hangszernek.
– Nyilván felmerül a kérdés, hogy egyáltalán mi is a hangszer definíciója.
Nem tudom, mi lehet a meghatározása. Nem tanultam sem hangszerakusztikát, sem hangszerkészítést. Mindenkit arra biztatnék, hogy ne definíciókban gondolkodjon, mert azok mögött sokkal mélyebb tartalom húzódik.
Hangszerek a Bélaműhely próbatermében – fotó: Várkonyi Zsolt
– Ha jól érzem, ez a fajta szabadság, filozófiai attitűd a Bélaműhely számára különösen fontos.
A szabadság nagyon találó kifejezés. Sokszor úgy érzem, gyermeki szabadságot élünk át a hangszerkészítés és a zenélés során. Ugyanakkor a felelőtlenséget is magában rejti. Megszólaltatunk egy hangszert, aztán továbbállunk.
– Ez miért felelőtlenség?
Létezik egy beidegződés, mely szerint hangkeltésre hangszer való. Ezek szerint amit mi művelünk, az csak egy felhőtlen játék. Felszabadító érzés, amikor megmutatjuk az embereknek, hogy nem kell tudniuk zenélni, amikor megszólaltatják hangszereinket. Ilyenkor egyfajta felelőtlenséget adunk át nekik, különösen a gyerekeknek. Felnőtteknél más a helyzet, ők úgy érzik, mindenképp ki kell csalniuk valamilyen hangot a hangszerből, és legalább a Boci, boci tarkát el kell játszaniuk. Nehéz ebből kimozdítani őket és megmutatni nekik, hogy itt most felelőtlenül is meg lehet szólaltatni egy eszközt. Ugyanakkor ezt a felelőtlenséget felelősségteljesen kell átadni. Most, hogy 10 éves lesz a Bélaműhely, egyre inkább érezzük a súlyát, hogy a nehézségek ellenére folytatni szeretnénk a közös zenélést. Megmutattunk valamit, ami tetszik a közönségnek, ezért felelőtlenség lenne abbahagyni.
– Mi volt az alapkoncepció, amikor elindult a Bélaműhely?
Kísérletezés volt. A mai napig is az. Fontos a lelkesedés és a játékosság. Kezdetben a játék fontosabb volt, mint hogy legyen munkánk. Úgy tudtuk megoldani, hogy csökkentettük az igényeinket. Együtt éltünk. Előfordult, hogy próbateremben laktunk. Sokszor tartottunk „vajas kenyér heteket”. Tudtuk, hogy időt kell szánnunk a zenekarra. Nem kellett lepkehálóval összefogdosni a tagokat. Kitüntetett helyzetben vagyunk, mert csodálatos zenésztársaink vannak, fantasztikus emlékek kötnek az együtteshez.
– Emberileg milyen elvárásokat támasztasz zenésztársaid felé? Mi kell ahhoz, hogy a Bélaműhely tökéletesen működjön?
Egy idő után minden együttesben felmerül a kérdés, hogy működik-e a zenekar barátság nélkül. A kezdeti lelkesedés a szerelemhez hasonlítható, ahol a vonzalom szép lassan elmúlik. Ilyenkor jönnek a praktikák, hogy miként tudod életben tartani a kapcsolatot. Nincs tökéletes recept. Gyakran próbáljuk újrafogalmazni ezt a tételt. Ez a záloga, hogy együtt tudjunk maradni. Folyamatosan változnak a körülmények, ahogy mi is. Tartani kell a tempót.
– Milyen gyakran próbáltok?
Általában hetente egyszer, de ha koncertre, színházi munkákra készülünk, akkor természetesen többször. A születésnapi fellépésünkre visszahívtunk régi tagokat is, és volt, hogy heti kétszer három órát próbáltunk. Erre feltétlenül szükség van, hogy a lehető legjobb minőségben szólalhassunk meg. Ha belegondolunk, ez óriási áldozat. Sikerként éljük meg, hogy létrehoztuk a formációt és megmutatjuk magunkat. A legszebb, hogy képesek vagyunk megépíteni ezeket a hangszereket, tudunk rajtuk zenélni, és számokat írni. Óriási motiváció, hogy a produkciónk átadható, odaadható és fontos a közönség számára.
Csendélet a Bélaműhelyben – fotó: Várkonyi Zsolt
– Zenétekben nagy szerepet kap a véletlen, az improvizálás. Hogyan kell elképzelni a próbákat?
Volt időszak, amikor számokat írtunk és azokat gyakoroltuk, csiszolgattuk. Nem sokban tért el egy hagyományos zenekar próbájától. Improvizációval is rengeteget kísérleteztünk, ami egy végtelen folyamat. A legnagyobb tanulság, hogy a hangkeltés mozdulat. Ameddig nem mozdulok meg, addig nem jön létre hang. Eszerint a gondolat szerint a mozdulatom minősége határozza meg a hang minőségét. Adódik a kérdés, hogy vajon a mozdulatom minőségét mi határozza meg? Elkezdtem figyelni saját improvizálásainkat. Bejön egy hang, és annak hatására elindul a testem, elkezd fújni, pengetni, dobolni.
– Nem mindenki képes saját, egyedi hangszereket készíteni és tudatosan megszólaltatni. Van valamilyen fizikai előképzettséged?
Világ életemben humán beállítottságú voltam. Viszont édesapám fafaragó, az ő műhelyében nőttem fel. Később autószerelést tanultam, bármilyen távol is állt tőlem. Megtanultam a csavarozás csínját-bínját. A hangszerakusztika a fizika része. Ha bejönne a terembe egy hangszerakusztikus és egy fizikus, komolyan elcsodálkoznának. Ha determinál a tudásod, bele sem fogsz olyanba, amibe mi bőven belefogunk, mint laikusok. Ezek a hangszerek sokszor meghazudtolják a fizikát. Vannak mellékhangok, kiegyenlített felhangrendszerek, pontosan azért, mert ezek a hangszerek nincsenek megtervezve anyagsűrűség, rugalmasság, vagy mondjuk széntartalom szempontjából. Azokból az anyagokból dolgozunk, amiket a környezetünkben találunk.
– Az elektromos gitárnál és a szintetizátornál a hangosítás kérdése adja magát a koncerteken. Egy 200 literes olajoshordónál vagy egy fateknőnél nyilván más a helyzet.
A koncerten nem én végzem a hangosítást. A november 21-i trafós koncerten két hangmester, Krolikowski Dávid és Kopcsik Marci is ott lesz a zenekarban. Más mikrofonok járnak egyes hangszerekhez. Az elmúlt 10 évben a hangosítással is sokat kísérleteztünk. Minden hangszernél megvan az a pont, ahol a legjobban szól, és ott helyezik el a mikrofont. Előfordult, hogy a hangszer belsejében helyeztük el a mikrofont, de az is, hogy nem hangosítjuk, mert a többi mikrofon összeszedi a hangját, és az elég.
– Mire számíthat, aki ellátogat a születésnapi koncertetekre a Trafóba?
Játszunk saját számokat, de lesz improvizáció és karmesterjáték is, valamint közös szerzeményeket is előadunk a Soharóza kórussal. A Trafó mindig izgalmas szintér koncertek szempontjából, hiszen főleg színházra és táncra rendezkedtek be. Erős hangfelszereléssel rendelkeznek, tehát adottak a lehetőségek, hogy hangszereinkből a legtöbbet tudjuk majd kihozni.
– A hangszereitek különböző helyszíneken teljesen máshogy szólnak meg. Erre hogyan tudtok felkészülni?
Ha megváltozik az akusztikai környezet, a hangszerek valóban máshogy szólnak. Ez igaz más zenekarokra is, ránk viszont hatványozottan. Abból főzünk, ami van. Ez sokszor jó kis kaland, néha meg kapufa.
– Ha számot kéne vetni az elmúlt 10 évvel, mi volt a legnagyobb felismerésed?
Óriási nyitottság kell ahhoz, hogy az ember képes legyen csapatban dolgozni. Hogy irányítani is tudja, komoly éberségre és felelősségvállalásra van szüksége. Közhelyesen hangzik, de a közösségben való lét komoly nyitottságot és odafigyelést kíván. Ha egy zenekarban alkotói tevékenységet akarsz folytatni, alázatra, türelemre van szükséged. Ha valaki képes erre, akkor a személyisége is fejlődik, egy fejlett személyiség pedig példaként szolgálhat a közösség és a közönség számára egyaránt.
