Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Váncsa István a kifli kultúrtörténetéről írt esszét.
„Magyarországon egy harmadik legenda terjedt el és él még ma is, ez egy Peter Wendler nevű bécsi pékhez kapcsolódik, akit némelyek szerint Kulczycki vett rá a kiflisütésre, mások szerint a saját ötlete volt. Zsemley Oszkár A magyar sütő-, cukrász- és mézeskalácsos ipar története című, 1940-ben megjelent munkájában az áll, hogy „A törökök… elvonultak Bécs falai alól és a város falain kívül volt Stefans templom tornyára, ahova a törökök kitűzték a félholdat, visszakerült a kereszt. Ekkor, 1529-ben, készítette a török félhold formájára az első kiflit egy Wendler nevű sütőmester.”
Bécsben másképp tudják. Az osztrák kormányzati honlapon (ahol egyébként a legenda föntebb említett korábbi verzióiról is szó esik, tehát a derék Alfred Gottschalk nem az ujjából szopta őket) az olvasható, hogy Wendler az 1683-as ostrom idején készített volna először holdsarló alakú péksüteményt azzal a céllal, hogy a török félholdat gúny tárgyává tegye, ám ennek a verziónak – írja a kormányzati oldal – ellene mond az az ismert körülmény, hogy Peter Wendler 1680. december hatodikán meghalt. (Továbbá ellene mond a Zsemley által közölteknek is, hiszen aki 1680-ban szenderült jobblétre, az 1529-ben kiflit aligha süthetett.) Másfelől pedig a Stephansdom tetején levő félhold és hatágú csillag az osztrák kormány szerint nem az iszlámot, hanem a világi és a lelki hatalom (a császárság és a pápaság) egységét volt hivatott megtestesíteni, ott is maradt 1686-ig, akkor váltotta föl a kereszt.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Visy Beatrix kritikája Patak Márta Enyhítő körülmények között című regényéről szól.
„Patak Márta történetei tehát csupán átsuhannak rajtunk, átmossák emésztőrendszerünket minden tét, minden valódi (művészeti) táp(lálék) nélkül, alig komplexebbek, mint a hírmagazinok, riportműsorok instant érzelmeket és felszínes gondolatokat generáló élettörténetei, a pillanatnyi megrendülést, megtorpanást követően sietve lépünk bele a következő sztoriba vagy tesszük le pihenni a kötetet. Számomra úgy tűnik, hogy a jól megcsinált novellák gyengeségét ez esetben a minden történetben „alkalmazott” mindentudó elbeszélők is eredményezik. Az első személyben monologizáló alakok vagy a harmadik személyű elbeszélők ugyanis nagyon konvencionálisan és lényegében egyformán láttatják az eseményeket, mindent határozottan állítanak, a kételkedésnek, rosszul, másként értés lehetőségének, a percepciók, érzetek, meglátások megbízhatatlanságának, a tévedésnek még csak a gyanúja sem merül fel.”
EX LIBRIS
Lapis József Terék Anna, Halasi Zoltán, Ferencz Mónika és Horváth Veronika új versesköteteiről írt.
„Holtakkal beszélgetni felforgató, megrázó, különleges élmény. Ki ne vágyná birtokba venni a tudást, amelyre más forrásból aligha tehetünk szert? Túllépni a „nem felelnek, úgy felelnek” paradoxonán, és bepillantást nyerni abba az idegen birodalomba, amelynek puszta létezése is kétséges számunkra. Nem véletlen, hogy a líra természetét kutatva több gondolkodó is az első személyben írott sírfeliratokhoz jut el: hogyan szökken ki az élő, bennünk rezonáló hang a kő vésetéből, hogyan szól hozzánk az, aki nincs, hogy válik általunk beszélgetésünk részesévé, s végül: hogyan húz magával minket a sír felé a hang erőtere? Ki az, aki ne rettenne meg akkor, amikor az „állj meg, vándor!” feliratot olvassa a kövön, hiszen az élők számára tiltott területről nyúl felé valaki.”
PRÓZA
Garaczi László, Haklik Norbert és Vécsei Rita Andrea prózája mellett Kácsor Zsolt tárcája szerepel a héten.
Részlet Garaczi László A stoppos című írásából.
„Délután négyre értek ki a tóhoz, és úgy tűnt, nincs szerencséjük. Beborult, rázta a szél a fákat, a víz idegesen fodrozódott. Zsolt alkudozott a pénztárossal, hogy engedje be őket ingyen, úgyis mindjárt esik. A térképet a falon kiszívta a nap, egy kicsi, piros kör: „itt vagy”. Beállt mögéjük egy kocsi, Zsolt feladta, fizetett. A fotózást tiltó tábla és a biciklik közé parkoltak. Levetkőztek a kocsiban, de nem volt kedvük kiszállni. A parkoló melletti gyepen egy középkorú pár hevert mozdulatlanul a szélviharban. Barna és sárga levelek nyár közepén, a szél a kerítés tövébe hordta őket.”
VERS
A versrovatban Fürjes Gabriella, Simon Bettina és Meliorisz Béla versei olvashatók.
Itt Meliorisz Béla egyik versét mutatjuk meg:
Mielőtt még
úgy látszik mintha már
semmivel sem törődnének az istenek
így aztán elkezdődhet a saját történetünk
ahogy lassan minden horpadást kitölt az élet
mert nem vagyunk egyedül a bizonytalanságban
mehetünk az öszvérek taposta ösvényen
mint valami ünnepi esemény leendő részesei
s amint szétesik az idő
talán rátalálhatunk az örök sóvárgás
álmokat megrendítő színhelyére
vagy fölfedezhetjük a parti fövenybe rajzolódott finom jeleket
mielőtt még végső értelmüktől is
megfosztódnának a dolgok
TÉVÉ
Grecsó Krisztián az On the spot dokumentumfilm-sorozat új szériájának Visky András-portéjáról írt.
„Visky kolozsvári magyar író, drámaíró, dramaturg, és a film tükrében, nem mellesleg, mély és okos ember. A Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatójáról sikerült olyan filmet csinálni, ahol ő végig Visky Andriska, és ebben még sincsen semmi pejoratív vagy megalázó, ne adj’ isten, gügyögő bolondság. És ez éppen azért van így, mert a készítők nagyon is tudták, miért mentek hozzá. Visky most nem egyetemi tanár, hanem a legkisebb fiú, a börtönbe zárt református lelkész fia, akinek édesanyját és féltucat testvérét kitelepítették. (…) „Nem voltunk ellenállók”, mondja, aztán hozzáteszi a tankönyvbe illő tételmondatot, ami, ha szerepelhetne egy magyar történelemkönyvben, és annak még súlya is lenne, mi több, még értenék is, akkor ez egy tisztességes ország lenne, nem ilyen máglyára való, szóval, azt mondja a diktatúrához való viszonyukról Visky, és még csak meg se hatódik magától, hogy a „saját gyávaságunkhoz kerestünk anyagot”.
ZENE
Végső Zoltán kritikája Pat Metheny koncertjéről szól.
„Metheny már jó viszonyítási alap lenne, erősen gondolkodva sem tudok nála befolyásosabb, tehetségeket felfedező és többet dolgozó zenészt mondani, pláne olyat nem, aki tényleg mindenkivel játszott és készített lemezeket Ornette Colemantől David Bowie-ig (a jazztörténelemben centrálisabb alak csak Miles Davis volt). Metheny jazz-zenész ugyan, de az általa képviselt nyitott attitűd miatt a world wide zeneiparban is hatalmas tisztelet övezi. Hasonló, mint Elvis Costello visszafelé, aki a pop-rock felől lépett a jazz irányába, csak éppen ő nem ennyire kiválóan képzett zenész, ám hasonlóan termékeny szerző. Mert Metheny legfőbb erénye mégiscsak a kimagasló zenei tudás, és emellett ott van szorosan, hogy érzi, mit kell adni a közönségnek.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
