+ Interjú

Meztelenül vágtatni a Lóistennel

Amikor 6 évvel ezelőtt a Tháliában játszották a darabot, akkor viszont az alsónemű rajta maradt a színészeken, és máshol is előadták vidéken úgy, hogy alul farmernadrágot viseltek. Szerintem ezzel – stílszerűen szólva – kiherélődik a darab, hiszen éppen arról a szabadságról szól, ahogy meztelenül, éjszaka lovagol a fiú. Czeizel Gáborral beszélgettünk a rendezésében látható Equus című színdarabról.

A Spirit Színház idén nyáron mutatta be Peter Shaffer Equus című színdarabját Czeizel Gábor rendezésében. A rendezővel beszélgettünk.

Miért választottátok az Equust, a lovakat megvakító, emiatt bíróság és pszichiáter elé kerülő fiú történetét?

A Spirit Színház igazgatója, Perjés János javasolta, én pedig megörültem neki, mert nagyon szeretem ezt a darabot. Láttam az első bemutatóját a Pesti Színházban 1979-ben Kapás Dezső rendezésében, ami nagyon erős élmény volt számomra. Annyira erős, hogy magamtól nem is mertem volna hozzányúlni a darabhoz.

Miért szereted ennyire ezt a színdarabot?

Először is: szeretem az izgalmas, fordulatos történeteket, márpedig az Equus az. Közben pedig, mint minden jó darab, mindig aktuális, mert van benne valami, ami örök érvényű. Nagyon izgalmasnak találom a darabban a pszichiáter és a főszereplő fiú viszonyának alakulását. De a legérdekesebb számomra a srác karaktere, az, hogy kilóg a sorból, amit a világ nem akar elfogadni. A fiú valóban bűnöző – megvakított hat lovat –, de ennek nyomós okai voltak. Az anyja katolicizmusa és az apja ateizmusa között ingadozva saját mitológiát teremtett magának. A pszichiáter is belátja, hogy csinálhat belőle normális embert, de abban nem lesz köszönet. Végül ő hasonul meg a munkájával, azzal, hogy van-e értelme egyáltalán. Hozzám ez a kérdés kamaszként nagyon közel állt, de ma is éppolyan fontosnak látom.

Nem zavart a rendezésben az, hogy erős élmény volt számodra a Pesti Színház egykori előadása?

Szerencsére konkrétan nem emlékeztem az előadásra, csak az érzelmi lökete maradt meg, hajtóerőként. Perjés János nem olyan szikár intellektus, mint Darvas Iván volt, hanem szenvedélyesebb, és ezt vállaltabban meg is mutatja az előadásban. Varga Ádám zömökebb, erőteljesebb, mint Gálffi László volt régen, és ő is ösztönösebb alkat. Így a két férfifőszereplő személyisége egészen más irányba vitte a karaktereket. Varga Ádám jobban tudta érzékeltetni a sértettséget, zavart kisfiúságot, amit a karaktere otthonról hozott. A kezdeti dac is erősebb nála, amivel elutasítja a pszichiátert.

Mennyire követted a szerző által javasolt előadási stílust?

A szerzői utasításban számos, a hetvenes évek művészi nyelvére utaló mozzanat van. Azt kéri, hogy a színészek üljenek oldalt, és középen csak egy dobogó legyen. A színészek kísérjék effektekkel, loopolással az előadást. Ez a darab megírásakor kifejezetten modern megoldásnak számított, ma viszont már nem érezzük különlegesnek. Vicces módon az előző darabomat, a Száz év magányt pont úgy rendeztem meg, hogy a színészek körben ültek, és effekthangszerekkel teremtettek atmoszférát. A halott rokon csontjainak tarisznyája egy esőcső volt, a jég egy triangulum… Oda illett ez a megoldás, és szervült is. Az Equushoz viszont idegennek gondoltam. Hiszen ez a darab kifejezetten a színészeken múlik, az ő jelenlétükön, kifejező erejükön. A hangszereket kihagytuk. Ma már mást jelentenek a színházi jelzések. Azt éreztem, hogy nem szabad zenélni, meg kell őrizni a szikárságot, hogy elkerüljük a szentimentális hatást és a zenével való illusztrálást. Mindössze egy táncosfiú van, aki a lábával dobog. Illetve belekomponáltam a Walkűrök lovaglását marimbán.

És hogyan használtad a teret?

Ez a darab a belsőre és az emberek viszonyára koncentrál. Általában párjelenetekből áll. A Spirit Színház kicsi tér. Nincs is fix színpad, hanem mindig egészen máshogyan lehet berendezni. De van néhány különlegessége. Elsőre érthetetlen, hogy a felső szinten, egy polgári házban mit keres ott beépítve egy pajtaajtó. A magyarázat egyszerű: aki berendezte a teret, nagyon szerette a különféle faelemeket, és talált valahol egy pajtaajtót. A Szabó Magda-műből készült Az ajtó előadásnak kifejezetten ez az ajtó lett a címszereplője, más előadásoknál meg el kell rejteni. Nekünk nagyon kapóra jött istállóajtóként. Középre kis dobogó került, rácsokból, így alulról világítható, az istállóval szemben, a másik oldalon pedig ott a pszichiáter tere. A pszichiáter kívülálló marad az előadás során – ez hagyományos színházi térben nehezen lenne megoldható. A nézők kétoldalt ülnek. Azt gondolom, hogy nem ellene mentünk a szerző szándékainak, csak máshogyan valósítottuk meg. Maibb stílusban.

Milyen az előadás hangulata?

A nézői reakciókból úgy érzem, hogy ez egy kifejezetten behúzó történet, amely magával ragadja az embert. Feltűnően kevés humor van benne, bár az előadásaimra általában jellemző. De itt inkább a történet visz magával. A színészek is máshogyan kezelik kissé ezt az előadást, mint a többit, jobban ráhangolódnak előtte, mélyebbre kerülnek.

Ez az érzelmi mélyre merülés mennyire látszott meg a próbafolyamaton?

Lassan alakult ki. Nemcsak a két főszereplőnek, de minden karakternek vannak összetett jelenetei, erős érzelmekkel. Én rendezőként a színészből szeretek építkezni. Van bennem egy irányadó elképzelés a próbafolyamat elején, de a színészek munkájából áll össze végül az előadás, nem látom előre, lépésről lépésre. 1 meg 1 az 3, ebben az esetben. A rendelkezőpróbákon én vagyok a domináns, de amikor elkezdünk dolgozni egy-egy jeleneten, a belső finomságok már a helyzetből fakadnak. Abból, ahogy a két színész, illetve a színész és én hogyan reagálunk egymásra.

Térben és időben hova helyeztétek a darabot?

Nem kötődik országhoz. Meghagytuk az angol neveket, de más konkrét utalás nincs. A benne szereplő reklámszövegeket mai, nemzetközi termékek reklámszlogenjeivel helyettesítettük.

Máshol nem éreztétek, hogy a hetvenes évek közepén írott darab ma már változtatásra szorul?

Annyiban, hogy ma már kevesebb dolgot kell megmagyarázni a nézőnek, ami részben a filmek hatása. A pszichiáter a darabban túl sokat beszél önmagáról, túl sokat „nyavalyog”, pedig értjük a problémáját. A színészi stílus is megváltozott mára. Ráadásul egy ilyen intim térben, mint a Spirit, a metakommunikáció sokszor erősebb, mint a dikció.

A meztelenséggel kapcsolatban hogyan döntöttetek?

Az elejétől kezdve ragaszkodtunk hozzá. Bele van írva a darabba: a lovak meztelenek, ezért a fiú meztelenül vágtat rajtuk. A Pesti Színház már említett bemutatóján, 1979-ben, Gálffi László és Kútvölgyi Erzsébet ott állt ruha nélkül. Amikor 6 évvel ezelőtt a Tháliában játszották a darabot, akkor viszont az alsónemű rajta maradt a színészeken, és máshol is előadták vidéken úgy, hogy alul farmernadrágot viseltek. Szerintem ezzel – stílszerűen szólva – kiherélődik a darab, hiszen éppen arról a szabadságról szól, ahogy meztelenül, éjszaka lovagol a fiú. A színészekkel is egyetértettünk abban, hogy ezt nem lehet megúszni, nem lehet máshogy. Volt olyan nézőnk, méghozzá idős nézőnk, aki a meztelenség korábbi kihagyása miatt gondolta azt, hogy az Equus már elavult, de azzal, hogy valóban megtörténik a meztelenség, a darab visszanyerte az értelmét számára.

Szerinted az előadásnak melyik pillanata az, amire a legtöbb néző emlékezni fog? És te mire emlékszel vissza a legszívesebben?

Nagyon szeretem az első rész végén a lovaglást. Lisztóczky Hajnal, a koreográfus, nem lovaglásimitációt talált ki, hanem stilizált mozgást, amely a ló és ember viszonyát, az egybeolvadásukat mutatja be. Talán ez az előadás legerősebb pillanata.

Miért ajánlanád valakinek, hogy nézze meg az előadást?

Mert nagyon izgalmas a történet. És ha valaki ettől tartana: nem bántjuk a lovakat. Bár valóban benne van a történetben, hogy a fiú megvakítja őket, de nem ábrázolunk felkavaró állatkínzást.

Gyakran dolgozol a Spirit Színházban. Most is volt pár napja egy újabb bemutatód ott, a Nagyon nagy ő. Miért szereted ezt a színházat?

A környezet különleges: az alsó szinten zongora fogadja a közönséget, fent pedig a kicsi, teljesen átalakítható színházi tér. A darabválasztást is mindig dicsérik a nézők. A Spirit programszerűen és komplexen szeretne feltöltődést és szellemi-lelki élményeket nyújtani a közönségének. Én a színházi részében veszek részt, a masszázsra, többi programra más szakemberek vannak. A darabválasztásban is megmutatkozik, hogy lelki kérdésekkel foglalkoznak. A Nagyon nagy ő-ben például fontos szerepet kapnak a különféle másságok, az az előadás ilyen szempontból nyitogatja az embereket. Karácsonykor pedig a Szepes Máriával foglalkozó produkcióm lesz ott látható. Nem az ezoterikus munkásságáról lesz szó, hanem a fiatalkoráról. Az anyja színésznő és színházvezető volt, az apja (film)rendező. Ők csinálták az első Pál utcai fiúkat némafilmben, amiben Szepes Mária gyerekként még játszott. Még sanzonokat is írt Karády Katalinnak. A Spirit Színháznak olyan jó ötletei vannak, hogy mindig megörülök, amikor meghallom az újabbat!

Az Equus legközelebb november 14-én látható a Spirit Színházban (1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 3.).

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top