+ Irodalom

A nagy nevettető kapta a Mark Twain-díjat

A Mark Twain-díjat idén 10. alkalommal ítélték oda.

David Lettermant, az amerikai televíziózás legendás alakját ismerték el a humoristáknak járó rangos Mark Twain-díjjal, a kitüntetést vasárnap este adták át Washingtonban a 70 éves showmannek.

A kiemelkedő amerikai humoristákat elismerő Mark Twain-díjat évente ítéli oda a washingtoni John F. Kennedy Előadóművészeti Központ. Az elismerést olyan művészeknek szánják, akik humorukkal hasonlóan nagy hatást gyakoroltak az amerikai társadalomra, mint a 19. századi író.

Tavaly Bill Murray vehette át az elismerést, a korábbi díjazottak között volt Richard Pryor, George Carlin, Lily Tomlin, Neil Simon, Tina Fey, Carol Burnett, Ellen DeGeneres és Eddie Murphy is.

Letterman több évtizedes televíziós pályafutásáért kapta a díjat, az indoklás szerint a televízió-történet egyik leginnovatívabb és legbefolyásosabb showmanje. Késő esti talkshow-házigazdaként számos emlékezetes adás fűződik a nevéhez, népszerű volt jellegzetes, fanyar humora.

Late Night With David Letterman és The Late Show With David Letterman című műsorából 6028 epizód készült, több, mint bármely más showman műsorából, a The Late Show-t 2015 májusában láthatták utoljára a tévénézők.

A Mark Twain-díjat 10. alkalommal ítélték oda. A vasárnap esti gálán fiatalabb komikusok, köztük Jimmy Kimmel, hangsúlyozták, hogy nagy hatással volt rájuk Letterman humora.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top