A szervezőktől kapott vörösbort kortyolgatva várunk a kora esti szürkületben a Kende utca 1. előtt, hogy elsőként láthassuk a kiállítást, amely egy brutális gyilkosság történetét dolgozza fel. Tavaly áprilisban két fiatal kifosztott, majd kegyetlenül megölt egy izraeli férfit Tiszakécskén. Az eset bejárta a médiát és alaposan felkavarta a közvéleményt. Szász Lilla fotóművész és Hidas Judit író (a Seb című regény szerzője) egy kiállításon igyekeznek körüljárni az esemény szociológiai hátterét és helyszínét. Az Idegen a Senkiföldjén című tárlat az OFF Biennálé programjaként látható az Eleven Blokk Művészeti Alapítvány kiállítóterében. A kiállítás fotóin életképek tárulnak elénk Tiszakécske mindennapjaiból, belehallgathatunk a gyilkosság elkövetőinek bírósági tárgyalásába és a kisváros lakóival készített interjúkba is, és elolvashatjuk Hidas Judit Szeretni egy szegény ördögöt című novelláját. Mindeközben ott virít a falon egy idézet Truman Capote Hidegvérrel című regényéből.
A projektnek nem az az elsődleges célja, hogy dokumentarista módon mutassa be a valóságot, a fikciós elemekkel átszőtt tárlat sokkal inkább a társadalmi kérdésekre helyezi a hangsúlyt. Szász Lilla és Hidas Judit a gyilkossággal kapcsolatban láthatóan nem a hogyanra, hanem a miértre keresi a választ.
Lillával még a középiskolából ismerjük egymást. Egy teljesen mellékes ügy miatt találkoztunk körülbelül két évvel ezelőtt. Elolvasta a novelláskötetemet, én pedig megismerkedtem a fotóival. Éreztük, hogy hasonló a látásmódunk. Lilla tavaly küldött nekem egy újságcikket a Tiszakécskén meggyilkolt izraeli férfiról. Azt mondta, ez nekem való történet. Megérintett az eset. Elhatároztuk, hogy a történet nyomába eredünk, bár akkor még nem tudtuk, hogy milyen formában. Először az volt a tervünk, hogy regény és fotósorozat keretében dolgozzuk fel a témát. Lilla ötlete volt, hogy legyen inkább kiállítás, ahová a fotókat ő készíti, a szövegeket én, a hanganyagot pedig közösen.
– elevenítette fel a kiállítás megnyitóján a projekt előzményeit Hidas Judit. Eleinte leginkább az áldozat, az izraeli férfi érdekelte.
Úgy éreztem, valahonnan ismerem ezt a figurát, aki teljesen irracionális módon létezett ebben az idegen közegben, aminek még a nyelvét sem beszélte. 40 éves volt, minimális pénzből tartotta el magát Tiszakécskén. Betegesen érzékeny volt rá, hogy lábasaihoz senki se nyúljon. Úgy érzem, egyfajta túlélőtúraként, kihívásként fogta fel, hogy ellátogat ebbe az országba. Szerintem rengeteg titok lengi körül. Ám ahogy haladtunk előre a kutatással, a fókusz átkerült a gyilkosokra és a kisvárosra.
Tiszakécske számos meglepetést tartogatott a kiállítás alkotóinak. A médiában megjelent cikkek és fotók alapján egy sötét, isten háta mögötti helyként képzelték el a kisvárost, a valóság azonban egészen más képet festett.
8 hónapos terhes voltam, amikor Lillával először el akartunk látogatni Tiszakécskére. A férjem azt mondta, inkább ő is velünk jön, mert nem akarta, hogy ne kerüljünk vissza élve a városból. Ehhez képest egy modern, szépen fejlődő alföldi települést láttunk, aminek nem volt semmiféle kísértettanya hangulata. A környék, ahol a gyilkosság történt, egy szépen rendben tartott utca. Kivéve azt a romos telket, ahol elkövették a gyilkosságot. Mint kiderült, ott egykor egy óvoda állt. Számomra ez is szimbolikus volt, hogy 10-20 éven keresztül hagyták lerohadni az épületet. Akkor bontották csak le, amikor megtörtént az ominózus gyilkosság. A város legnyomasztóbb része a vasútállomás környéke, ahol az izraeli férfi is tanyát vert. Egyre jobban kezdett foglalkoztatni minket az ellentét. Egyrészt ott volt a nyomor, a kilátástalanság, a romok, másrészt találunk a városban egy kényelmes életet élő középosztályt, ami számunkra túlmutatott a konkrét történetet, a helyszínen és a szereplőkön. Megfogalmazódott bennünk a kérdés: mi is az a közeg, ahol ilyen megtörténhet, és amiről a helyi értelmiség igyekszik minél hamarabb megfeledkezni, úgy tenni, mintha nekik semmi közük nem lenne a történtekhez? Látszólag valóban nincs hozzá közük, hiszen tisztes életet élnek, van kocsijuk, házuk, biztos állásuk egy állami cégnél vagy alapítványnál. Csak ehhez éppen az kell, hogy az aktuális hatalommal egyáltalán ne konfrontálódjanak. Az érdekelt minket, hogy kik ezek az emberek. Minden rendszer örök túlélői, akik valójában látszatlétet élve nap mint nap megkötik a maguk kompromisszumait.
– emlékezett vissza Hidas Judit.
Az is érdekelt, hogy ki is ez a gyilkos. A gyilkos, akit a rendszer már nem tűr meg, kitaszít magából, hogy aztán a szerencsétlen nyomorát, kilátástalanságát és ostobaságát felhasználja saját uszító politikájának eszközéül. Majd utána úgy tegyen, mintha ehhez szintén semmi köze nem lenne. Aztán önmagát igazságos kegyúrként feltüntetve súlyos, akár életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélje őket. Holott maga a gyilkosság jól jön a rendszernek minden szempontból: félelmet szül a közösségben és távol tartja az idegeneket.
– fejezte be gondolatmenetét az alkotó.
A kiállítás október 2-31-ig látogatható. A nyitvatartásról az esemény Facebook-oldalán tájékozódhatsz.
A nyitókép forrása: Szász Lilla
