Dragomán György elmesélt egy történetet a Facebookon, amiből megérthetjük a fegyverhasználat pszichoterapeatikus hatásait.
(Rám a hét elején akart vadászfegyvert fogni kerítése mögül egy férfi, amitől morcos lettem, bár ha tudom, hogy ez átmegy strasszoldásba, békésebben oldom meg a helyezetet – A Szerk.)
Minden mészárláskor újra és újra eszembe jut az a szép délután, amikor elmentem a BulletStop nevű fegyverboltba Rockfordban, Illinois államban, és megcsodáltam a gyönyörű baba-rózsaszínűre festett, kislányoknak szánt AR15 ősöket, és beszédbe elegyedtem a boltossal, aki megmutatta a zsebre dugható pénztárcánál alig nagyobb kis .22 pisztolyát, amibe azért, nyugodjak meg, de igenis van olyan spéci lőszer, ami öklömnyi lyukat üt távozáskor a delikvensen, és amit egyébként mindig magánál hordanak a feleségével. Hamarosan kiderült, hogy nem tud nekem semmilyen fegyvert eladni a világon, mert én egy olyan országból jövök, ahol sajnos nem igazán lehet fegyvert tartani. Nem értette, hogy tudjuk magunkat megvédeni akkor az állam diktatúrájától, és amikor később azt is megtudta, hogy mifelénk a vadászat is nagyon költséges mulatság, akkor aztán már tényleg annyira de annyira sajnált, hogy egyáltalán nem is volt hajlandó pénzt elfogadni a töltényekért, amiket ellőttünk, amikor hátravitt a bolttal egybeépített lőtérre, ahol értő instrukcióit követve kipróbálhattam majdnem a teljes szortimentet.
Amikor végeztünk, egy törzsvendégnek adtuk át a terepet, aki két nagy bőröndben hozta fegyvereit és lőszereit, azt mondta, minden hétvégén muszáj egy jót lövöldöznie, mert annál jobban semmi el nem tudja lazítani az egész hétnyi stressz után.
