+ Film

Elhunyt Király Jenő

király jenő

73 éves korában elhunyt Király Jenő, Balázs Béla-díjas filmesztéta, egyetemi oktató, a műfaji film szakirodalmának egyedülálló alakja.

73 éves korában elhunyt Király Jenő, Balázs Béla-díjas filmesztéta, egyetemi oktató, a műfaji film szakirodalmának egyedülálló alakja.

Tavaly januárban írtunk Király Jenő nyolc kötetes, hatalmas munkájáról, amely A mai film szimbolikája címet viselte, és ami akkor nem kerülhetett a boltokba, de Magyar Elektronikus Könyvtár hozzáférhetővé tette honlapján. A Librariuson keresztül itt érhetitek el a könyveket.

Király Jenő 1943-ban született Sopronban. 1962 és 1967 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1970-től az ELTE BTK-n filmesztétikát tanított. Első publikációja 1965-ben jelent meg az ELTE Egyetemi Lapokban Letört bimbók címmel. Első önálló kötetét A marxista filmelmélet alapjai címmel 1972-ben adták ki. 1980 és 1981 között a Filmtudományi Intézet elméleti osztályán volt kutató.

1981-ben megjelent, általa szerkesztett Film és szórakozás című lényeglátó tanulmánygyűjtemény előrevetítik érdeklődésének kulcsfogalmait. 2009-től a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának oktatója, itt jelenik meg A film szimbolikája című nyolckötetes műfajelméleti szakkönyv-folyama, amely egész életművek a koronája. A “filmesztétika bibliájá”-nak is szokták nevezni. A munka alapját a korábban Frívol múzsa – A tömegfilm sajátos alkotásmódja és a tömegkultúra esztétikája címmel megjelent azóta is legendás kétkötetes dolgozata jelentette. Oktatott a Zsigmond Vilmos Főiskolán is.

2013-ban a 70 éves születésnapja alkalmából “Király 70” címmel műfajelméleti konferenciát szerveznek a tiszteletére. Az előadásokból a Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat ad ki különszámot.

2015-ben az 50 könyv, amint minden baloldalinak ismernie kell című összeállításban is beválogatták A film szimbolikája című könyv-sorozatát, amelynek lezárásaként A mai film szimbolikája címel, a sorozat lezárásaként idén végül az Eszmélet Alapítvány jelentetett meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top