Elterveztük ezt a beszélgetést Horváth Zsolttal, a Pannon Filharmonikusok igazgatójával, aztán pár napon belül kiderült, fenntartójuk, Pécs önkormányzata többmilliárdos működési hiánnyal küzd. Ez nyomban megváltoztatta az interjú horizontját. Ám végül az derült ki: a zenekar jelene és jövője is biztosnak tűnik. A PFZ Pécs fő kulturális brandje. Magyarországon is az egyik legjobb együttesnek számít. Külföldi karrierjük pedig – könnyen lehet – ezekben a napokban kapott döntő lökést.
A zenekarnak november 1-től megváltozik a tulajdonosa: az önkormányzat helyett a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. lesz. Amelynek egyébként 100%-ban Pécs a tulajdonosa, ezért, tulajdonképpen továbbra is a város a gazdánk. Hogy ez a tulajdonosváltás mit fog jelenteni, azt most még nem lehet részleteiben látni. Az egy biztos keret ugyanakkor, hogy a PFZ része annak a Modern Városok programnak, amelyet 2015-ben hirdetett meg a kormányzat. A város és kormány között létrejött egy 10 éves szerződés, és ez miden évre részletesen rögzíti egyrészt a zenekar szakmai feladatait, másrészt, hogy ehhez mekkora támogatást rendel az állam és a város. Ezt ma, a hiány bejelentése után is mindenki érvényesnek tekinti. A 10 éves periódus második évében járunk, így bízom abban, hogy a következő 8 évre a zenekar finanszírozása biztonságban van. Ráadásul az állami pénz csak akkor jön, ha a város odaadta a saját támogatását. A tulajdonosváltás kapcsán érzékelte az önkormányzat a PFZ bizonytalanságát, ezért úgy született meg az erről szóló döntés, hogy annak hatályba lépése előtt a zenekar egyetértésével kidolgozzuk az önkormányzat, a Zsolnay Negyed és a Pannon Filharmonikusok működési mechanizmusait.
A Pannon Filharmonikusok évek óta kiemelkedő szerepet tölt be Pécs kulturális arculatának meghatározásában.
2003-ban a PFZ Pécs városának stratégiai intézménye lett. Erről is közgyűlési döntés született, ami megalapozta, hogy a zenekarból magas minőségű, magas brandértékű művészeti műhely jöjjön létre. Ezt azóta a zenekar beteljesítette. Én mindenkit arra kértem, hogy ez a folyamat most ne törjön meg.
A költségvetésüknek hány százaléka származik önkormányzati támogatásból?
A város ebből a szempontból kedvező helyzetben van, hisz csak 100 millió forintot biztosít nekünk. Az állam a Modern Városok keretében idén 378 millió forintot ad. A normatív zenekari támogatásból további 195 millió forintot is kapunk, mint nemzeti minősítésű zenekar. A saját bevételünk 250 millió. A számokból is látszik, hogy anyagi helyzetünk biztos. De a dolog érdemi része is fontos. A PFZ Pécs első számú művészeti projektje. 15 év alatt szisztematikus, aprólékos munkával felépített, nagyon hatékonyan működő művészeti szervezet, amely az elmélyült műhelymunka lehetőségét kínálja a foglalkoztatott 110 zenekari művésznek. Másrészt exkluzív kulturális élményt nyújt évi 60 000 hallgatójának és nem utolsó sorban legerősebb márkaértéket évi több mint 1500 média megjelenéssel biztosítja az alapítójának, Pécs városának.
Tevékenységüknek mekkora része folyik Pécsett és mennyi a város falain kívül?
Mi vagyunk az ország legtöbbet dolgozó zenekara. Röghöz vagyunk kötve, de egy nagyon kitűnő rög. Székhelyünk, a Kodály Központ ugyanis 6,5 milliárdos uniós támogatással épült hangversenyterem. A város egy 25 éves szerződésben közszolgálati kötelezettséget vállalt, amelynek főszereplője a saját zenekara. Évi 42 nagyzenekari hangversenyt kell adnunk, ami rengeteg. A számok mögött az az egyeztetési folyamat áll, amikor a hangversenyterem projektről folytak a tárgyalások az Európai Unióval. Pécsnek elemi érdeke volt, hogy a lehető legmagasabb támogatási intenzitást érje el, ehhez pedig egy rendkívül magas közszolgáltatási tartalmat, magyarán koncertet kell bevállalni. A zenekar részéről én is részt vettem az alkufolyamatban, és például nem kis küzdelem árán értük el, hogy végül is egy reprezentatív, kifogástalan akusztikájú, 1000 fős terem épüljön. A projektelőkészítés több éves folyamata szükséges volt ahhoz, hogy mindenki számára meggyőzően tudjuk bemutatni a különbséget egy 4-500 fős csarnok és egy modern, kifogástalan 1000 fős hangversenyterem között. Ebben az időszakban 2025-ig tartó időtávra készítettem szakmai üzleti tervet, amelynek időarányosan minden elemét teljesítette a PFZ a mai napig.
Van igény a városban ennyi koncertre?
Ma már igen! De ez nem a semmiből jött létre. 2007-ben kezdtük el céltudatos közönségfejlesztő programunkat. Mára eljutottunk oda, hogy koncertjeink fizető néző látogatottsága 80% feletti, ami azt jelentik, hogy évente 36 ezer fizető nézünk van. Erre rettenetesen büszke vagyok, mert ez lakosságszámra vonatkoztatva messze meghaladja a budapesti koncertlátogatási arányt.
A nézők mekkora arányban pécsiek?
Az itteniek természetesen többségben vannak, ám az utóbbi években meredeken emelkedik a máshonnan érkezők száma. Persze ez sem véletlen. Amikor megnyílt a ház, indítottunk egy Pannonicum nevű bérletet, amelynek az előadásai szombaton este 6-kor kezdődtek. Ez azt jelenti, hogy a távolról érkezők koncert után még haza tudnak utazni, másnap meg ugye vasárnap van, lehet pihenni. Az ötödik évre ennek a sorozatnak van 700 bérletese és sok jegyet is eladunk rá. Ebben pedig elenyésző a pécsiek aránya, a városban a hagyományos koncertnap csütörtök. A horvátországi Eszék 80 kilométerre van, s innen is több tucatnyian járnak át szombatonként, sokszor önmaguknak megszervezve a buszt. Évi 36 ezer nézőnkből legalább 10 ezer nem pécsi. Gyakori, hogy Budapestről is érkeznek. Még akkor is, ha ugyanazt a programot később eljátsszuk a fővárosban is. Vannak néhányan, akik azt mondják: itt jobban szeretik hallgatni a zenekart.
Pár éve Kocsis Zoltán, a Művészetek Palotájában székelő Nemzeti Filharmonikusok vezetője mondta nekem, hogy szerinte a Kodály Központnak jobb az akusztikája, mint a Müpának.
Ezt mások is mondják. Mi a Müpát imádjuk, sokat járunk oda, van is ott egy sorozatunk. Az összehasonlítgatásnak nincs sok értelme, de annyi bizonyos, hogy a két terem hasonló színvonalú. Ezt az is mutatja, hogy ha egy sztárzenekar eljön Magyarországra, akkor Budapesten kívül Pécsre jönnek el. Sajnos, az ország más városaiban nincs olyan koncertterem, ahová például a Londoni Szimfonikusok elmennek. De mi is járunk vendégszerepelni. A Müpa több produkciójában részt veszünk, vannak koprodukcióink a Tavaszi Fesztivállal, a Zeneakadémiával, rendszeresen eljutunk a miskolci Operafesztiválra. A vidéki zenekarokkal, Győrrel, Miskolccal, Szegeddel folyamatosan vannak cserprogramjaink. Az Armel Operafesztiválnak kezdettől mi vagyunk a rezidens zenekara. Ami a külföldi vendégszerepléseket illeti, abban azért kicsit többre vágynánk az évi 2-4 alkalomnál. De kompromisszumokat nem kötünk, csak színvonalas felkéréseket vállalunk el.
Londonban Eötvös Péter operáját játszani a szerző vezényletével az elég színvonalas lehetőség…
Nagyon várom a kritikát, mert most úgy jöttem haza, hogy talán ez lehet a nemzetközi kiugrásunk kezdőpontja. Szeptember 19-én az idei Armel Fesztivál két darabját játszottuk egy kitűnő akusztikájú színházban. Eötvös Péter Senza sangue című egyfelvonásosát és Bartók Kékszakállúját maga Eötvös vezényelte, és az ő nevére egy pillanat alatt telt hát lett. Ráadásul London összes kritikusa és a szakma jó része is ott volt. Nem én vagyok a leghitelesebb ennek a kimondására, de ez az egyik legjobb produkció volt, amit a zenekar valaha játszott. A végén külön is megéljenzett bennünket a publikum. Eötvös Péter is nagyon meleg reakciókat kapott. A két darab nagyszerűen működik együtt! Szerintem nagy esély van rá, hogy a szerző szándékának megfelelően a továbbiakban a két mű egymás párjaként kerül előadásra.
Én legutóbb a Müpában hallottam a zenekart. Tavasszal Bellini A puritánok című operáját játszották világelső szólistákkal. Az opera aztán Pécsett, a Kodály Központban is fölhangzott.
Ezt is a Müpának köszönhetjük. Egy ilyen produkció minket is fejleszt. A karmester, Riccardo Frizza bel canto specialista. Idejött, próbált egy fél órát, és úgy szólt a zenekar, ahogy még soha ebben a stílusban. Egy pillanat alatt egészen más világba kerültünk.
Említette, hogy sok koncertjük van. Érdekesség, hogy a bérleteket nem híres muzsikusokról nevezik, el, mint szokás, hanem valami hangulati nevük van. „Szláv kaleidoszkóp, zene karnyújtásnyira, Rézerdő mélyén.”
Ennek az előzménye egy kudarc. 2005-ben Pécs volt Európa kulturális fővárosa, és ennek voltak fölvezető évei. Akkor találtuk ki, hogy minden koncertnek legyen egy szlogenje. Ez azonban zsákutcának bizonyult, gúzsba kötötte a programszerkesztést. Most ezek az elnevezések máshogy alakultak ki, ami összefügg az én zenekar-vezetési elképzeléseimmel. Nálunk egy asztalhoz ülünk le a vezető karmesterrel, a művészeti tanács képviselőjével, a marketing-kommunikációs vezetőnkkel, és az értékesítési vezetővel, és közösen alakítjuk ki a programot. Nyugaton sokan csinálják ezt, de nálunk talán senki más. Mindenki attól fél, hogy a művészet szabadsága csorbul. Erről szó nincs!
Arról van szó, hogy közösen alakítják ki azt a művészeti terméket, amit el akarnak adni.
A marketinges vagy az értékesítési vezető nem abba szól bele, hogy Beethovennek melyik szinfonimáját játsszuk, de nekik is vannak figyelembe veendő szempontjaik, és így részévé válnak a folyamatnak. Ha pontosan tudják, mi a műsor zenei-szakmai koncepciója, akkor sokkal könnyebben teszik megfoghatóvá a közönség számára. A meghirdetett műsorunkat ez megfoghatóbbá és eladhatóbbá teszi. Elmúlt az a világ, hogy kiírjuk az opuszszámot, meg a hangnemet, és a közönség tódul a jegyirodába. A marketingesek és az értékesítők nagyon sok mindent tudnak az emberek gondolkodásáról, érzékenységeiről, amit a zenészek nem. Egy modern szimfonikus menedzsmentben nagyon széleskörű tudásra van szükség, az alkalmazott társadalomtudományok legfrissebb eredményeire éppúgy támaszkodni kell, mint a zenetudományi kutatásokra. Régen a gombhoz akartuk varrni a kabátot, most csak gusztusos gombokat keresünk a kabátunkra. A címeink találóak, stílusosak, még nem kaptam olyan visszajelzést, hogy megtévesztettük volna a hallgatót.
Mit emelne ki a most kezdődött évadból?
Visszatérő vendég nálunk Gilbert Varga, Gerald Korsten, Cristian Mandeal. Mindhárman a „maestro” kategóriába tartozó karmesterek, 60 és 70 közöttiek, nagy nemzetközi tapasztalattal a hátuk mögött. Olyanok, akik nem csak eldirigálnak egy koncertet, de rajtahagyják a zenekaron a kezük nyomát. Fontosnak tartom, hogy a rendkívül impulzív karakterű, 42 éves vezető karmester, Bogányi Tibor mellett jelen legyenek a jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező „letisztult” dirigensek. A velük töltött próbaidőszak szinte kurzusszerű. Pár éve elkezdtük azt a rendszert, hogy állandó, úgynevezett rezidens szólistánk van. Benjamin Schmidre rátaláltunk, és egymásba szerettünk. Ő egy osztrák hegedűművész, az ötvenes generációhoz tartozik és állandó partnere a Bécsi Filharmonikusoknak is. Tavaly is több koncertünk volt együtt, idén is lesz három. Ráadásul belekezdtünk egy hanglemez-programba is. Különös vállalkozás, fölvesszük Bartók Béla hegedűversenyeit. Persze föl lehet tenni a kérdést, hogy néhány évvel Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás korszakos fölvétele után mi értelme ezt újra fölvenni?
A remekműveket mindig érdemes újra fölvenni.
Mi is úgy gondoltuk, hogy érdemes megnézni, hogyan szólal meg ez a zene egy bécsi muzsikus keze alatt. De rajta kívül is van jó néhány sztár-szólistánk, Baráti Kristóf, Bogányi Gergely, Várdai István, Dejan Lazić vagy Pasztircsák Polina. De vezényelni fog nálunk Kobajasi Kenicsiro.
Egy másik hatalmas egyéniség, aki aktívan közreműködött a zenekar építésében, Kocsis Zoltán volt.
Hála Istennek sok-sok dolga mellett mi is belefértünk az életébe! 2005-től folyamatosan dolgozott velünk, 2009-től pedig állandó vendégkarmesterünk volt, ami azt jelentette, hogy évente 2-3 projektet csináltunk együtt. De ennél is többről volt szó, Zoli ezekben az években a szakmai mentorunk volt. Rendszeresen, körülbelül kéthetente konzultáltam vele a zenekar alakuló évadjáról. A PFZ-nek az elmúlt hat évben nem volt olyan koncertje, amelynek a kialakulásában ne lett volna szerepe, vagy ne tudott volna róla. Nemcsak a zenekar vezetői, de minden tag is bensőséges kapcsolatban volt vele. A zenekar imádta őt! Megkockáztatom, velünk talán harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb volt a kapcsolata, mint a saját zenekarával, akik nagy dózisban kapták őt. Azt a hihetetlen igényességet és maximalizmust nap mint nap nehéz elviselni. Úgyhogy röviden úgy mondhatnám, ő a saját halottunk. Szellemiségét, örökségét mi is szeretnénk őrizni. Sokat gondolkodtam, de az emlékkoncert ötletét pillanatok alatt elvetettem. Az nem illene hozzá! Viszont indítottunk egy három koncertből álló minibérletet, amelyben egyrészt a művek másrészt a közreműködők az ő életében fontosak voltak. Olyan szerzőkkel foglalkozunk, mint Bach, Bartók, Kurtág, Richárd Strauss vagy Rachmaninov. Ebben szólistaként ott van Ránki Dezső, fia, Kocsis Krisztián, karmesterként pedig Hamar Zsolt, aki asszisztense volt, nekünk vezető karmesterünk. Neki Zoli Pécsre hívásában óriási érdemei vannak, ma pedig a Nemzeti Filharmonikusoknál az utódja lett. És vannak Zolinak saját szerzeményei, hangszerelései is. Ezt a hármas tematikát fogja össze ez a bérlet. Most, hogy megindult az értékesítés, közönség ezeket a koncerteket vadászta le elsőként.
