Alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli a Szegedi Kortárs Balett, amely 25 esztendeje működik ezen a néven – közölte Juronics Tamás művészeti vezető pénteken a Tisza-parti városban.
1987. szeptember 27-én tartotta első bemutatóját a Nagyszínházban a Szegedi Balett – mondta a táncművész az évadot megnyitó sajtótájékoztatón.
Azóta 123, a közönség mellett a szakma elismerését is elnyerő produkció született, melyben összesen 140 művész táncolt. A darabok készítésében Juronics Tamás mellett 39 magyar és külföldi koreográfus vett részt.
Az elmúlt három évtizedben – Szeged egyik kulturális nagyköveteként – 28 országban vendégszerepelt a társulat, 130 előadást játszva.
A kétezres évek elején sok előadást mutatott be az együttes Budapesten, a Thália Színházban, illetve Kecskeméten a Katona József Színházban, korábban pedig a Petőfi Csarnokban és a Budapesti Operettszínházban léptek föl többször. Az elmúlt években a társulat állandó és fő partnere a Nemzeti Táncszínház, emellett gyakran vendégszerepelnek a Müpában.
Az együttes 1993 óta rendszeresen fellép a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol az önálló produkciók mellett sok előadáson is közreműködnek a táncosok. A jubileumi évad is a Dóm téren kezdődött el, ahol a Carmina Buranát adták elő.
Az együttes több előadást is létrehozott a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekarral.
Pataki András igazgató elmondta, az együttes születésnapját szeptember 30-án ünneplik Szegeden a Nagyszínházban, ahol a Christoph Willibald Glück Don Juan és Antonio Vivaldi Négy évszak című művére készített egyfelvonásos balettelőadásokat mutatják be. Az estre meghívtak több korábbi táncost és más olyan művészeket, akik fontos szerepet játszottak az együttes életében.
A budapesti ünnepséget november 8-án – a Szegedi Balett alapítója, Imre Zoltán születésének évfordulóján – rendezik a Müpában. November közepén a társulat a Partiumban turnézik majd, ezt követően pedig a Juronics Tamás rendezte és koreografálta Álomutazó című mesemusicalben vesznek részt a táncosok.