Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
AGORA
A KMTG-levelezés eheti darabját Gács Anna, a Szépírók Társaságának elnöke írta A törékeny konszenzus címmel.
„Mielőtt a szakmai konszenzuskeresés valóban életfontosságú kérdéséről mondanék valamit, hadd vázoljam fel – és hadd emlékeztessem az írószövetségi és felügyelő bizottsági elnök urat is arra –, hogyan alakult ez a konszenzuskeresés ebben az időszakban. Ahogy mondtam, 2015. november 6-án 18 művészeti szervezet, közöttük mind a négy említett írószervezet is tiltakozott az MMA NKA-beli túlsúlya miatt. Szentmártoni János egyike volt az aláíróknak, sokan meg is hökkentek, hogy a nem éppen ellenzékinek tűnő Írószövetségnél is elszakadt a cérna. Ám néhány hét múlva világossá vált, hogy a tiltakozás ellenére a törvényt egyeztetés nélkül elfogadták, és a következő év januárjában Szentmártoni már a delegáló bizottság elnökeként hívta meg az írószervezeteket a kurátorjelölésre, ahol is a Szépírók és a József Attila Kör magára maradt azzal a kezdeményezéssel, hogy ne jelöljünk kurátorokat addig, amíg a minisztérium le nem ül velünk tárgyalni az NKA átalakításáról. Ezért ez a két szervezet végül nem vett részt a delegálásban. De mi történt vajon 2015. november 6. és 2016 januárja között, hogy sajnos (!) egykettőre felbomlott a korábbi konszenzus? Két dolog történt, mindkettőről a sajtóból értesülhettünk: 2015. november 11-én (6 nappal a közös tiltakozó levél után) az a hír jelent meg, hogy az Írószövetség megegyezett a kormánnyal: határozatlan időre ingyenesen használatba kapja eddig is használt, de mindig bizonytalan sátusú székházát, 2016 januárjában pedig megtudtuk, hogy 150 millió forinttal megalakult a KMTG Kft, melynek felügyelő bizottságába Szentmártoni is bekerült.”
FEUILLETON
Sausic Attila A monogámia dialektikája címmel írt esszét.
„Miért létezik egyáltalán tartós párkapcsolat?
Az állatvilágban mindenre található példa, de az egyik jellemző forma a nőstények egyenlőtlen elosztása a hímek között. Az utóbbiak egymással folytatott harca hierarchia kialakulásához, az erősebb kutya közmondásos önérvényesítéséhez vezet. Ezért éli le az elefántfókák túlnyomó része agglegényként az életét, miközben néhányan dúskálnak a nőstényekben. Ám ha a nőstények szabadon választhatnak, a megtermékenyítés reményében maguktól is az így vagy úgy feltűnő, s ezért a legjobb géneket sejtető hímek, a leghosszabb faroktollat növesztő özvegypinty vagy a leghangosabban brekegő ökörbéka köré csoportosulnak.
A háremtartás, szakkifejezéssel poligínia, fajunktól sem idegen, s ha eltekintünk néhány viszonylag újkeletű kifogástól, nem látható be, miért lenne rosszabb a nők számára osztozni egy férfin jólétben és biztonságban, mint egyedül küszködni egy másikkal a nyomorúságban. A hímnemen belüli hierarchia és azon feltétel mellett, hogy egy férfi csak korlátozott számú nőt tud eltartani és őrizni, valószínűleg már kezdetben úgy volt, mint manapság: voltak néhányan, akiknek több, sokan, akiknek egy, és nem kevesen olyanok is, akiknek egy nő sem jutott.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Szilágyi Zsófia A pad alatt című kritikája Móricz Zsigmond Asszonyokkal nem lehet vitázni című, lappangó műveket tartalmazó kötetéről szól.
„Hiába azonban minden tiszteletem az Országos Széchényi Könyvtárban eltöltött órákért, a kötettel, sajnos, rengeteg bajom van. Elsősorban azt nem értem: kiknek, milyen céllal készült? Azoknak, akik már mindent olvastak Móricztól, és most valami újra vágynak? Vagy az „ismeretlen Móricz” megmutatásával kedvet szerettek volna csinálni a könnyen elérhető művek, regények, novellák el-, esetleg újraolvasásához? Esetleg összeállítást kívántak adni Móricznak a lányokról, nőkről szóló, eddig lappangó írásaiból? (Hiszen a kötetcím akár ezt is ígérheti, és az utóbbi évek kutatásai meg szövegkiadásai egyértelművé tették, hogy Móricz legalább annyira az asszonyok és a házasság megírója volt, mint, ahogy az iskolában tanítják, a parasztságé.) Vagy, mert tényleg nagyon igyekeztem megtalálni a kötet értelmét, a Móricz-kutatáshoz kívántak vele hozzászólni – ezt meg a fülszöveg sugallja, amely azzal a kérdéssel indít, vajon lehet-e hiteles pályaképet festeni egy íróról, ha nem ismerjük a teljes életművét. A sok szék között azonban, minden részértéke ellenére, a kötet ott maradt a padlón.”
KÖNYVKRITIKA
Angyalosi Gergely Mulandó terek, illékony évek című kritikája Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában – Swannék oldala című részének új fordításáról szól:
„Az új fordítás azonban nem akar mindenáron különbözni elődjétől: erre legjobb példa magának a mű egészének a címe. Az eltűnt idő nyomában a maga nemében telitalálat; más a helyzet a kötetcímmel. Gyergyai meg sem próbálkozott a Du côté de chez Swann lefordításával – erre is lehet érveket találni. Jancsó Júlia a pontosság-eszmény jegyében ezt a megoldást választotta: Swannék oldala, ami, mint köztudott, a regényben szereplő birtokok közti viszonyra utal. Az már a magyar nyelv sajátossága, hogy az „oldal” nem olyan egyértelmű, mint a Du côté de… kifejezés franciául. Az ilyen szöveghelyek nyilván éppúgy megtalálják majd a maguk híveit, mint ellenzőit – de ez egyáltalán nem baj.”
PRÓZA
Bakos Gyöngyi, Marno János és Szécsi Noémi írásai mellett Radnóti Sándor tárcája szerepel.
Részlet Szécsi Noémi Egyformák vagytok című írásából:
„Nem tudtam, szájon kell-e csókolni, vagy az neki sok. Talán nem a lelkesedést fejezem ki vele, csak megijesztem. Vagy tetszenek neki a természetes, temperamentumos, vasfüggönyön túl született nők? Tudok olyan is lenni. De amikor odaért, csak megfogta mind a két kezem egyszerre, és gyengéden megszorította. Finom, szinte észrevehetetlen mosoly terjedt szét az arcán, lesütötte a szemét.
– Let’s go to my car – mondta egyszerűen azon az ellenállhatatlan torokhangján. Hallgatagon ballagott mellettem a bőröndömet húzva, majd megtorpant, megmarkolta a vállam, hogy megálljak, és széthúzhassa magán a tolldzsekit, az alatta lévő kockás favágóinget, megmutassa a tiszteletemre nyomtatott póló feliratát: Dis is Finland Män.”
Részlet Radnóti Sándor Csanádi Imre című írásából:
„Megragadott egy rövid verse, amelyet most emlékezetből idézek. „Legyek kismester inkább, dolgaértő, / ki ha-mit tesz, tisztességgel csinálja, / mintsem titánok zagyva, pofatépő, / ál-egekig sötétlő / paródiája.” Ezek a dühös, gőgös sorok nagyon rávallottak Imrére. Ott volt mögöttük a kiadói tapasztalat, az elbírálásra százával kapott verseskötetek, amelyeknek túlnyomó többsége Juhász Ferencet, vagy még inkább Nagy Lászlót próbálta majmolni. Messze volt még az a fordulat, amely mindenek előtt Vas István propagandájának, majd Tandori és Petri költészetének hatására gátat vetett a titanizmusnak a magyar költészetben – annak a „lírai fényűzésnek”, amelynek végét ugyan Nagy László jelentette be a Zöld angyalban, de tette ezt a magyar irodalom egyik legfényűzőbb versében. „
VERS
Ebben a számban Czigány György és Weiner Sennyey Tibor versei kaptak helyet, egyikük évtizedek óta az ÉS munkatársa, másikuk most mutatkozik be a versrovatban. Czigány György zenei inspirációra írt háromrészes ciklust, itt ennek a középső, a ciklus fő témáját tekintve legsemlegesebb darabját idézzük:
Előbb még
Előbb még úgy látszott hétágra süt a nap
Előbb a tenger még égett gyönyörében
Előbb még nevetést lehetett hallani
Úgy látszott előbb hogy az időben élünk
Anyám még megtörli kezét a kötényben
Kezeink előbb még érintették egymást
Úgy látszott előbb hogy megvan az Úristen
SZÍNHÁZ
Ady Mária Csendélet melankóliával címmel a Weöres Sándor Színház Ivanovjáról írt kritikát:
„Lukáts Andor rendezésében Ivanov mintha kezdettől halott volna. A nyitójelenet földön heverő, megbarnult falevelei, töredezett spalettái, szépiaszín őszisége egyszerű fordítással formálja képpé a kerti asztal mellett magába roskadtan, háttal ülő férfi letargiáját. Egyik keze élettelenül csüng alá, háta meggörnyed, vállait erőtlenül ejti előre. A halál árnyát nem Misa puskája veti rá. Az élet kioltása csupán külsővé teszi, ami addig belső: objektívvá annak szubjektív valóságát. A kettő között mindaddig fennálló feszültség bukásba torkolló kétségbeesett küzdelem nélkül kellemetlen csupán, de nem válik elviselhetetlenné. Bányai Kelemen Barna Ivanovjának kálváriája tépelődés és dilemma híján megmarad semleges helyzetjelentésnek.”
ZENE
Csengery Kristóf A másik Kodály címmel a Magyar Rádió Énekkarának Mátyás-templombeli Kodály-estjéről:
„A nagy alkotók életművét a kultúra hivatalos szervezőgépezete mifelénk mindig hajlamos egyoldalúan és szelektíven bemutatni, a sokszínű (és többnyire ellentmondásos) Egész helyett néhány olyan kiválasztott részre koncentrálva, amely alkalmas a plakátszerű értelmezésre, nyersanyag-szolgáltatásra a tankönyvekben problémamentesen ábrázolható „Nagy Ember” szobrához.
Bartók az utóbbi évtizedekben többé-kevésbé megúszta ezt, mert Kocsis Zoltán személyében volt egy kongeniális szószólója, aki az egész életművet kívánta bemutatni, nem csak egy részét. Kodálynak nem akadt ilyen apostola.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
