A Négyesút egy család regénye, és azokról az évekről és emberekről szól, amelyek és akik Finnországot újjáépítették a háborúk romjaiból. A könyv minden egyes fejezete egy-egy ugrás az időben és a térben – mégis, az ibseni atmoszféra, a Kaurismäki filmjeit idéző hangulat összeköti a család négy generációját.
TOMMI KINNUNEN (1973, Kuusamo) finn tanár és író. Regényeket, drámákat és tankönyveket egyaránt írt, a nagy áttörést Négyesút című regénye hozta meg számára. A 2013-ban megjelent kötet odahaza több mint 75 000 példányban kelt el, és azóta két színházi, valamint egy operaadaptációt is ihletett. Holland, izlandi, litván, norvég, lengyel, svéd, dán, cseh, észt, német és japán nyelven is megjelent, de török, horvát, francia és szlovén fordítása is folyamatban van. A magyar fordítást Huotari Olga késztette, az utószót Gerevich András írta.
***
SÖTÉT KÖZ ٠ 1895
Maria szeme hozzászokik a félhomályhoz. A lakószoba kicsi. Két szemközti oldalán alig látható ablakok, az egyik félig befedve lécdarabokkal, ezért az őszi este szürke fénye csak a másik ablakon szivárog be. Rögtön az ajtó mellett nagy palakőfal emelkedik, melynek kemencéjén világlószilánk ég a bábák számára, pedig kint még világos van. A falak koromfeketék, pedig a kemencének már van kéménye. A szövőszékben megkezdett szürke szőnyeg. A vajúdó nőt a padlóra állították négykézláb, a kihúzható ágynak támasztva. A padlón szanaszét véres törülközők.
Mariát csak ma hívták ide. Ebben a faluban nem szerettek bábát hívni a szülésekhez, ezt a fiatalt pedig különösen nem. Az előző inni kezdett ennyi vér és nyák, farfekvéses szülés és gyengeségbe belehalt anya láttán. Állítólag négy hónap alatt öt szülő asszony vérzett el, mert a bába olyan részeg volt, hogy nem tudott megmozdulni. Télen egyszer bemászott a szánba, de állandóan kiesett belőle, pedig bundába és takaróba bugyolálták, és ott maradt a hóban sírni. A fuvaros még megpróbálta odakötözni, de a bába hadakozott és kapálódzott, és végezetül mászva hazaindult.
Ezért hónapokig nem hívta segítségül senki az új bábát, még a templomszolga sem vitte magával az oltásokra. A templomos faluban világra bocsájtott néhány porontyot, akik egyébként is világra jöttek és életben maradtak volna. Különösebb hírneve még nem volt a lánynak. És mivel minden félreeső faluban volt saját, kipróbált parasztbába, cédulás bába vagy segítő öregasszony, aki ki tudta húzni a nehezen születőt is, és megadni neki a szükségkeresztelést; nem kérték a községi bába segítségét. Aztán még gyereke sem volt. Honnan is ismerhetné a nők világát.
Maria megijedt, amikor a kántor felesége éppen akkor kopogtatott kora este a bérkunyhó ajtaján, amikor vetkőzni kezdett.
– Nem alszik még, Maria – kérdezte az asszony, pedig öt óra sem volt, és válaszra nem várva benyitott és besántikált. – Lenne itt egy segítségkérő.
Maria a vállára dobta sálját, és követte az asszonyt a deszkából épült tornácra. Alacsony, öreg nő állt ott. Fekete selyemkendőjét a vállára eresztette, bemutatkozott, és türelmetlenül pillantgatott ki az ablakokon.
– Ha a bába eljönne velünk – mondta, és nyomatékul még pukedlizett is, a nála fiatalabbnak. – Mielőtt még jobban besötétedik.
A kántor felesége rendelkezésre bocsátotta a bricskát, és számos áldást mondott, amíg útnak indultak. Megérdemelte volna, hogy gyereke legyen, gondolta Maria, annyira beleéli magát más szülésébe. Nagy távolságokra is elzötykölődött, hogy megnézze a világrajötteket, megcsókolta őket, a gyermekágyban fekvők pedig szégyenkezhettek egérszaros lakószobájuk és a korhadó padlódeszkák miatt. Szerencsére mindig vitt magával harapnivalót, sajtot és zsíros aludttejet. Sok szülő asszonyban és főleg újszülöttben tartotta a lelket a gyermek utáni sóvárgása. Kár, hogy annak, akinek módja és képessége lenne felnevelni, s annyira vágyakozik gyerekre, nem adatik meg, a koldusszegény kunyhóban senyvedő asszony viszont legalább minden második évben gyermekágyas lesz.
Az úton a feketekendős egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy ő a szülő nő anyja, és annak ellenére jött a bábáért, hogy mindenki ellenezte ezt. De mivel a szülés már régóta tart, és vajúdó lányát nagyon gyengének látta, kiosont, hogy segítséget hozzon. A bába azonban tartsa szem előtt, hogy még a lánya sem akarta őt odahívni.
Így volt hát most itt Maria. A lépcsőn két férfi ült az újabb hírekre várva. Tekintetükkel kísérték a nem várt látogatót.
– Hiszen gyerek ez még – mondta a fiatalabb, aki inkább látszott gazdának.
– Jó, ha kis kezű – próbálkozott az idősebb. – Told le a nadrágod, majd megmutatja, miért.
A fiatalabb nem nevetett. Mariát nézte, de nem szólalt meg. Maria a két férfi között bement a lakószobába, egyikük sem húzódott félre.
Bent a vajúdó nő egy szenvedő tehén pillantásával üdvözölte. Homlokát izzadság borította, s két parasztbába ült mellette. Az egyik észrevette a jövevényt, és felállt. Kezét egy rongyba törülte, amelyen már barnára száradtak a vérfoltok. Maria letette a táskáját az ajtóban, a vizesdézsa mellé. Most a másik, fiatalabb parasztbába is észrevette. Az első megállt, egy pálcával tüzet vett a világlószilánkról, és rágyújtott a pipájára. Maria elé lépett, és tetőtől talpig végigmérte. Felemelte kezét, és meglegyintette Maria fűzőbe kötött derekát.
– Hát ilyen kisasszonka az új bába.
Visszafordult a vajúdó nőhöz, és mélyet szívott a pipájából.
– Nem jön az ki, akárhogy nyomja is az ember. Betapadt.
Maria tekintete a plafon felé tekergő pipafüstöt követte. A parasztbába ott állt előtte. Maria igyekezett a szülő nőre figyelni, de a parasztbába útját állta. Megpróbált elnézni mellette, de az ismét eléje fordult.
– Bele fog halni. Mindkettő – mondta Maria szerint túl hangosan. Haltak bele szülésbe, tudta jól. Az éppen szülőnek nem kell ezt emlegetni.
– Sok vért vesztett? – kérdezte Maria.
– Sokat és még többet is.
– Milyen az állapota?
– Még él.
A parasztbába legalább kétszer annyi idős volt, mint ő. Ismét megszívta a pipáját, és az orrán át fújta ki a füstöt, ami a már kormos plafon felé kígyózott. A parasztbába Mariát méregette.
– Mit gondol tenni a lány?
Maria megfordult és az ajtóhoz ment. A fekete kendős nő az ajtónyíláshoz surrant, és az ágy felé nézegetett. Maria rápillantott, és visszafordult a szobába. A kismama üveges szemmel bámult rá. A fiatalabb parasztbába a hátát masszírozta.
– Ha kimegy a bába a lépcsőre beszélgetni a házigazdákkal, majd szólunk, ha elkészültünk, és lehet a koporsóba tenni – mondta. A parasztbába túl fiatal volt Maria szerint. Szavait félénk pillantás kísérte.
A feketekendős Maria mögé lépett. A szülő asszonyt nézte, akinek annyi ereje sem maradt már, hogy a szemét nyitva tartsa.
– Ha megöli – mondta, és a lányára mutatott, aki a mellére szorította a fejét –, én magát ölöm meg.
– Mit beszél?
– Ez az egyetlen gyerekem. Csak ez az egy van.
A fiatalabb parasztbába igyekezett elkapni az idősebb tekintetét.
– Mit szól ehhez, bába?
– Életben tartom.
– Ugyan hogyan?
– Nem tudom. Még.
Az idősebb parasztbába a nőkre nézett és arrébb ment. Mintha a pipáját ürítette volna ki a kemence falához ütögetve, egyúttal azonban a vajúdó felé intett a fejével. Maria felemelte a táskáját, és közelebb ment hozzá, a pulzust kereste a nyakán. A nő kinyitotta a szemét, és irányítani próbálta a tekintetét.
– Mi a jövendő anya neve?
– Rieti – válaszolta a feketekendős.
Maria elgondolkodott, vajon az egyházi anyakönyvbe Riikka vagy Frederiikka van-e bejegyezve. A kántor felesége után kapta a nevét. Bizony örvendene, ha hallaná. Nem hiányozna ebből a házból a sütemény.
– Fordítsák a hátára.
A parasztbábák haboztak, de aztán engedelmeskedtek. Megtámasztották a vajúdó nő csípőjét, és az ágy sarkába emelték. Az idősebb letörölte a mellkasáról a hideg verejtéket, a feketekendős pedig a lányára tette a régi paplant. Rieti halkan nyöszörgött. Maria a paplan sarkát az asszony hasára húzta.
A csecsemő feje már félig kint volt, de arccal Maria felé. A szeme nyitva, apró zöldes árnyalat látszott benne, de nem rezdült. Maria megtapogatta a kicsi homlokát. Hűvösnek érezte. Megnyomkodta a hason át, majd mindkét oldalról. Azután bal kezét a hasra tette, és ezzel egyidejűleg jobbjával erősen megnyomta az oldalát. Semmi mozgás. A fiatalabb parasztbába feszülten figyelte, mit csinál Maria, az idősebb az ablak mellett állt, de ő is figyelte. Maria a padlón lévő táskájáért nyúlt, és elővette a hallgatótölcsért. A végét szorosan a nő hasára nyomta és meghallgatta. Semmi hang. Kezét a gyermek nyaka mentén óvatosan befelé csúsztatta, míg meg nem találta a vállát. Gyengéden kitapintotta az ujjaival. A kulcscsont eltörve, talán a másik is. A gyermek válla beszorult.
