– Mióta tart ez?
– Harmadik éjszakája, hogy erőlködik – felelte a fiatalabb. Az idősebb a fejét csóválta.
– Nem jön az már ki onnan.
– Nem.
Maria ujjával kis keresztet vetett a gyermek homlokára.
Nyílt az ajtó. Az egyik férfi az ajtónyílásban maradt, a hideg légáram végigfújt a padlón, a másik bejött. Végignézett az asszonyokon, végül tekintete megállapodott a feketekendősön.
– Él még?
– Melyik?
A férfi nem válaszolt. Sáros csizmájában végigment a szobán, és leült az ágyra a felesége mellé. A nő szeme csukva maradt. A férfi megérintette az izzadt homlokot, és visszakapta a kezét. A mozdulat egy pillanatra megállt a levegőben, majd lassan az asszony hajára tette a kezét, és simogatni kezdte.
– Jézus Krisztus majd vigyáz reád. Aztán irgalmas lesz.
A fekete kendős sírva fakadt.
– Mit is tehetett volna, fiatal leány.
A fiatalabb parasztbába kihívóan nézett Mariára.
Az idősebb odament hozzá az ablak mellől.
– Együtt vagy külön temetjük? – kérdezte halkan, hogy a többiek ne hallják, és Mária vállára tette a kezét.
– Ha kell, kihúzhatom, amikor Rietiből kiszállt a lélek. Azt mondjuk majd, hogy sikerült megadnunk a szükségkeresztelést, és akkor nem lehet senkinek egy szava sem. Mondjuk, hogy Riikka lett.
Maria körülnézett a szobában. Kint szinte már feketéllett. A fiatalabb parasztbába új világlószilánkot gyújtott a régi lángjával. A gazda az ágy szélén ült, kezét az ölébe ejtve, beletörődő arckifejezéssel. A feketekendős nem tudta abbahagyni a sírást. Maria ingerült volt.
– Van a házban egy tőrkés? – kérdezte.
– Mit akar azzal?
– Kell legyen egy tőrkés.
A fekete kendős cselekedett elsőként. Az asztalhoz ment keresni.
– Tőrkés – ismételte, maga sem tudta, miért. – A bába egy tőrkést akar.
Maria igyekezett határozott hangon megszólalni.
– A gazda keressen tőrkést. Te hozol egy vödröt – mondta, és a fiatalabb parasztbábára
mutatott.
– Mi végre? – kérdezte az idősebb, bár gondolatban ágált ellene.
– A fejősvödör jó lesz? – kérdezte a fiatalabb.
– Nem, ne favödröt. Ha találsz cinket, azt hozd. Forró víz van?
Az idősebb a kemence felé fordult, a fiatalabb kifutott a szobából. A gazda képtelen volt csinálni bármit is, csak a feketekendős keresgélését követte. Az ajtóban álló férfinak eszébe jutott a saját tőrkése. Levette az övéről.
– Itt van egy ilyen.
– Túl jó. Nincs egy másik? Egy háznál mindig van több tőrkés.
Az aktivitás átragadt a gazdára.
– Talán az istállóban van.
– Akkor hát menj ki érte – mondta az idősebb parasztbába, és vizet mert a háromlábú üstből. A férfi még vetett egy pillantást a feleségére, aztán felállt és kiment.
– És bélzsinórt – kiáltotta utána Maria. A fiatalabb parasztbába jött vissza, egy bádoglavórt hozott.
– Ez jó lesz?
A feketekendős a kemence sarkán talált egy régi tőrkést, a gerendarésben meg egy másikat, egy újabbat. A gazda is hozott egy hosszú pengéjűt az istállóból, és az asztalra tette.
Maria válogatott a kések között. Méregette a súlyukat, egyenként kézbe vette, forgatta. Végül a legrégibb tőrkést választotta, amelynek a pengéje a sok fenéstől rövidre kopott, s krumplihámozásra meg halpucolásra használták. Odanyújtotta a fiatalabb parasztbábának.
– Főzd ki. Zsinór van?
– Nem találtam.
Maria kigombolta a felső blúzát és összehajtva az asztalra tette. Táskájából kötényt vett elő, a derekára tekerte és körbenézett a szobában. Elvette az asztalról a hosszú pengéjű kést, és a szövőszékhez ment. A legszélső láncfonalból levágott egy jó rőfnyit, és a vizes üstbe mártotta. Mind a három nő őt nézte.
– Mit szándékszik tenni?
– Ki innen. Mindenki.
A férfiak szó nélkül engedelmeskedtek. A szülés azok közé a dolgok közé tartozott, amihez csak a nők értettek. A fiatalabb parasztbába Máriára nézett, aztán megfordult és kivezette a fekete kendőst. Az idősebb követte őket. Az ajtóból visszafordult.
– Ha segítség kellene…
Maria megrázta a fejét.
– Itt bizony már nincs szükség segítségre.
A parasztbába kiment, és behúzta maga mögött az ajtót. Maria fogta a tőrkést és a zsinórt, de a néptelenné vált szoba látványa egy pillanatra megállította. Lelki szemei előtt apró kezek nyújtózkodtak.