Javában folyik a pártállami irodalom újraformálása – Az Élet és Irodalom 2017/32. számából

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

PUBLICISZTIKA

Krusovszky Dénes szólt hozzá Reményi József Tamás KMTG-vel kapcsolatos nyílt leveléhez:

„Reményi József Tamás levelét (Nyílt levél az írótársakhoz, ÉS, 2017/29.) megírta, és ezért igen hálásak lehetünk neki. Én mindenképpen annak érzem magam, habár lebiggyesztett félmosollyal hozzátehetném, hogy nagyon hasonló dolgokat (hogy mit, alább kifejtem) több, mint egy éve magam is írtam – de hát ez a legkevésbé sem diadal. Reményi felháborodása és elkeseredése is jogos, mint ahogy gerincessége is példa értékű, amivel a KMTG néven ismert képződmény (Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.) áttételes invitálását fogadta, illetve visszautasította. Mint írja, aki ebben részt vesz, az a pártállami irodalom újraformálásában és legitimálásában vesz részt, éppen ezért kéri kollégáit, hogy ne tegyenek így.”

FEUILLETON

Biró Annamária írt beszámolót a Documenta 14-ről:

„Az idei nagy kiállítások (a Documenta mellett a Velencei Biennálé is várja a látogatókat novemberig) egyik tanulsága az, hogy senki nem felejt semmit. Ezért azt sem szabad elfelejteni, hogy az úgynevezett neoavantgárd az a kályha, ahonnan a legújabb tánc indul. Nem lehet véletlen, hogy az idei Velencei Biennáléra a kurátornő hatalmas Hajas Tibor-anyagot, az idei Documentára a kurátor hatalmas Ladik Katalin-anyagot válogatott. Nem véletlen (illetve talán véletlen, de annál jelentősebb), hogy mindkét nagykiállításon szerepel Geta Brătescu A műterem című, 1978-as csodás, csaknem 18 perces videója. Mindkét nagykiállításon szerepel a német, a jugoszláv, a lengyel és az osztrák neoavantgárd valamelyik jelentős alkotója, alkotása (Beuys, Gotovac, Szapocznikow, West), mint ahogy a múltkori, 2012-es Documentán Szentjóby Tamás Csehszlovák rádiója. Erős a központi épülettől nem messze levő téren Olu Oguibe alkotása, az Idegenek és menekültek emlékműve, egy talán tíz méter magas, beton obeliszk, amire Máté evangéliumából vett idézet van írva arany betűkkel arabul, angolul, németül és törökül: Idegen voltam, és ti befogadtatok (Mt 25,35). A talapzatán állandóan idegenek és menekültek ülnek, és szemmel láthatóan jól érzik magukat az „I was a stranger and you took me in” árnyékában.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Minden, amit nem akartál tudni Magyarországról címmel írt kritikája Krzysztof Varga Lángos a jurtában című új regényéről szól:

„A mostani könyv vezérlő metaforája az, hogy az író hatalmas lángoshoz hasonlítja a mai Magyarországot. Trianon után, a körbeölelő Kárpátok hegyei nélkül ott maradt a „medence”, ami őt erre a bő olajban kisütött, széleinél vastagabb, közepén fel-felpúposodó, de inkább elvékonyodó, Magyarországon ráadásul igen közkedvelt nyári strandételre emlékezteti. A Lángos a jurtában azt tűzi célul maga elé, hogy körbejárja ezt a bizonyos képzeletbeli lángost a széleinél, és úgy nagyjából Komáromtól nyugat felé elindulva, de a végén majd éppen Komáromba, apja szülővárosába megérkezve a határai mentén végignézze, végiglátogassa Magyarországot. Alkalmanként pedig, ha kell, ugorjon be a vékony, lyukacsos közepébe is.”

VERS

A versrovatban ezen a héten Bakos Gyöngyi két verse és Nyilas Atilla hosszabb lélegzetű darabja, Az Alkotókör végnapjai című vers kapott helyett. Kedvcsinálónak az ÉS hasábjain debütáló Bakos Gyöngyi egyik versét ajánljuk.

Retrospektív

Megtalálom egy régi naplómat,
nem is​ írok naplót, ezek feljegyz​é​sek, v​á​zlat​ok, csak firkálok​.
Pár mondat, ami eszembe jut, és le​í​rom.
Le​í​rtam ezeket ​2015. május 30-án,
aztán nem is emlékszem rá, hogy leírtam.
Nem eml​é​kszem, hogy erre gondoltam. ​
Azt írom, hogy arra vágyom, amikor kijövünk a moziból,
nyomjon a falhoz a sötétben, és tépjen meg.
Nem tudom​,​ m​ilyen ​mozi. És ki tépjen meg.
Az​é​rt nem ​íro​k napl​ó​t,
mert azt hiszem, minden fontos dologra eml​ékezni fogok.
Azt is ​í​rom, hogy szerd​á​n felolvas​ó​esten voltam.
Nem ​é​n olvasok fel, m​á​sok olvasnak fel,
negyvennyolc percig olvasnak. Felv​á​ltva​ két fiú​.
A harmadik sorban egy​ nő ​cukorkát​ vesz elő,
v​agy rágó. Zörög a zacskóval, nem túl hangos, nem zavaró.
Alig hallani, odan​é​zek m​é​gis.
Ezt nem ​í​rtam le, ​ezt nem onnan tudom, ​erre eml​é​kszem,
azt ​í​rom le, hogy f​á​raszt​ó lehet​ negyvennyolc percig felolvasni.

PRÓZA

Barta Ádám, Milbachert Róbert és Szil Ágnes prózája mellett Szabó T. Anna tárcája szerepel a héten.

Részlet Milbacher Róbert Zecharja ébredése című novellájából:

„Igazság szerint Zecharjáról, az Abija rendjéből való papról ő maga is csak annyit tudott elmondani, amennyit a Mesterétől hallott. Azt meg sohase merte megkérdezni tőle, hogy neki ugyan milyen forrásból származnak az információi, mert azért annyit már akkoriban is lehetett sejteni, hogy alig maradtak fönn róla hitelesnek tekinthető följegyzések. Nem mintha utána akart volna járni bárminek is. És ha őszinte akart lenni magához, valójában a választ nem is szerette volna hallani, mert elég volt a Mester szava bizonyságnak, hogy úgy higgyen el mindent neki szó szerint, ahogyan azt elébe tárta. Mert az erős és igaz hit nem kíván bizonyítékot, hiszen a hit maga sem más, mint a remélt dolgok bizonyossága.”

RÁDIÓ

Károlyi Csaba írt Csepelyi Adrienn Popfilter – Beszélgetések a popkultúráról című rádióműsoráról:

„Nem mai jelenség, hogy népszerű formában jelenik meg az opera, Mozart is írt a Figaro házasságából tánczenéket kifejezetten bálokon való használatra, mondta Bóka Gábor operakritikus. A Forma 1. díjátadóján pedig Bizet Carmenje szokott szólni. A futballstadionokban gyakran éneklik a szurkolók Verdi Aidájának bevonulási indulóját, csak nem biztos, hogy tudják, mit énekelnek (itt azért se olasz, hanem japán drukkerek előadásában hallottuk ezt az örökzöldet). Egy ritka felvétel megmutatta, hogyan énekelte bele egy dalba Paul McCartney a „Figaro, Figaro, Figarót”. (…) Nagy szükség van ilyen műsorokra. A Popfilter úgy beszél populáris témákról, hogy nem válik olcsóvá, nem vicceskedik, nem okoskodik. Kíváncsian boncolgatja a jelenségeket, élvezettel keresgéli a kapcsolódásokat. Közben pedig számos olyan dologra hívja fel a figyelmünket, amelyek mellett általában szó nélkül elmegyünk. És határozottan azt állítja, hogy a populáris kultúra – kultúra. Tetszik, nem tetszik, kultúránk szerves része mindaz, ami az autóversenyek, a rap, vagy a „szórakoztató irodalom” világához kapcsolódik.”

KIÁLLÍTÁS

György Péter írt az idén kilencvenéves, az NDK-t Drezdában túlélő, a konstruktivizmus és az absztrakció hagyományait követő Karl-Heniz Adler munkásságát bemutató kiállításról:

„Adler műveit most két, együtt dolgozó intézményben, a Kassák és a Kiscelli Múzeumban mutatják be. Az utóbbiban a német művész tevékenységével összefüggő korabeli magyar alkotásokat is felidézik, épitészek és szobrászok, képző- és iparművészek közös munkáit. A 60-es évektől az MSZMP is lehetőséget nyitott a politikai narrációt, historikus teleológiát elhagyó, semleges közterek kialakítására, a kortárs jelen elfogadása egyben a modernitás ígéretét, egy szabadabbnak tűnő korszellemnek megfelelő architektúrát is ígért.  Ugyanakkor láthatóvá vált, hogy a kortárs építészet – így elsősorban a lakótelepek – jelentésnélkülisége nem a funkcionalizmus mitikus minimalizmusának felelt meg, hanem a magára maradt geometrikus logika terei között a rendszer teljes ürességének élményével szembesítette a kor embereit.”

ZENE

Fáy Miklós kritikája Gundula Janowitz 14 CD-t tartalmazó ünnepi albumáról szól:

„Idén nyolcvanéves Gundula Janowitz, és a Deutsche Grammophon egy szép, kövér albummal emlékezik meg a napról (vagy évről). Elcsodálkozom ezen olykor, de élvezem: ahogy megy ki ez a zenehordozó a divatból, úgy lesznek egyre gyakoribbak ezek az albumok, mintha mentőcsomagokat készítenének, jön az árvíz, a zenei sivár, de lesznek őrzők, akiknél meglesz egy ilyen Janowitz-gyűjtemény, és majd jönnek, akik ebből rekonstruálják, hogyan éltünk, minek örültünk.

Kinek örültünk? Janowitz esetében ez azért kérdés is lehet, nem az, hogy szép-e a hangja, mert szép, de van benne valami semleges szépség. Emlékszem, amikor rájöttem, hogy a Carmina Burana szerelmi része voltaképpen egy szexuális aktushoz vezető út és maga az aktus, hogy udvarlástól jutunk el a beteljesülésig, jó ideges lettem Gundula Janowitzra, hogy ezt épp miatta nem értettem meg korábban, mert ő csak úgy énekelt, szépen, káprázatos magasságokkal, tisztán és vértelenül. „

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is