Egy lengyel parlamenti képviselő azzal a kéréssel fordult a szejm (alsóház) elemző irodájához, vizsgálja meg azt a kérdést, hogy követelhet-e Lengyelország Németországtól kártérítést a második világháborúban neki okozott károkért.
A kérést Arkadiusz Mularczyk, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt alsóházi képviselője terjesztette elő. Mint elmondta, az augusztus 11-ig elkészítendő elemzéstől arra vár választ, hogy Lengyelország a nemzetközi jog fényében követelhet-e Németországtól kártérítést a német agresszió okozta anyagi és emberi veszteségekért.
A képviselő felidézte, hogy e témában korábban eltérő értelmezések születtek, mivel a kommunista korszakban Lengyelország „elméletileg” lemondott a kártérítéstől. Megjegyezte, hogy Lengyelország akkor nem volt szuverén ország, és Varsó még a Németország újraegyesülése előtti, a szovjet blokkhoz tartozó, már nem létező Német Demokratikus Köztársaság (NDK) javára mondott le a követelésről.
Mularczyk ezzel arra utalt, hogy a Szovjetunió és az NDK közötti 1953-as szerződés lezártnak nyilvánította a Szovjetuniónak korábban a nyugati hatalmak által megítélt háborús kártérítés ügyét. A kommunista Lengyel Népköztársaság kormánya ezt követően egy nyilatkozatban lemondott a szovjet blokknak járó kártérítés neki ítélt részéről, majd 1969-ben egy hivatalos dokumentummal is megerősítette ezt. A háborús konfliktusok következményeinek rendezésével is megbízott ENSZ viszont az akkori lemondást máig nem vette nyilvántartásba.
A kártérítés témáját Lengyelországban legutóbb Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke vetette fel pártja július eleji programadó kongresszusán. Hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak jogában áll kárpótlást kérni a második világháborúban elszenvedett óriási háborús károkért, amelyeket „valójában máig nem sikerült ledolgoznia” (…) „Öt vagy hét nemzedék kell ahhoz, hogy ezt behozzuk”. „Lengyelország soha nem mondott le a kártérítésről. Akik így vélekednek, tévednek” – jelentette ki.
A hitleri megszállók elleni varsói felkelés 73. évfordulója alkalmából rendezett keddi megemlékezésen Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter úgy vélekedett, jogi szempontból Németország „vitathatatlanul kártérítéssel tartozik Lengyelországnak”, amely szerinte soha nem mondott le erről. Macierewicz szerint csupán „a Lengyel Népköztársaságnak nevezett szovjet gyarmat” mondott le a kártérítés egy részéről „egy másik bábállam, a szovjet NDK” javára.
Az 1939-1945 közötti német megszállás anyagi veszteségeit Lengyelország 250 milliárd háború előtti zlotyra – mai árfolyamon mintegy 700 milliárd amerikai dollárra – becsüli. Az emberáldozatok számát a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) közel 6 millióra teszi, az áldozatok fele zsidó származású lengyel volt.
Több lengyel szakértő úgy látja: Lengyelország erkölcsileg jogosult a kártérítésre, a téma azonban jogilag összetett, a lengyel országhatárok megváltoztatását, a német és a lengyel lakosság háború utáni áttelepítését is magában foglalja. A PiS egyes politikusai szerint az esetleges kárpótlás érvként használható, amennyiben az EU az uniós alapok korlátozásával fenyegetné meg komolyabban Varsót.
Jaroslaw Kaczynski 2007-ben, akkori lengyel kormányfőként már felvetette, hogy országa második világháborús népességveszteségét is számításba kellene venni, amikor Lengyelország szavazati súlyát megállapítják az Európai Unió intézményeiben. Wolfgang Thierse, a német parlament alsóházának (Bundestag) akkori alelnöke „rémisztőnek és rendkívül szomorúnak” nevezte Kaczynski nyilatkozatát. Úgy ítélte meg, hogy a lengyel kormány a történelmet – politikai érdekek által vezérelve – intézményesíteni próbálja. Elítélte Kaczynski kijelentését Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament akkori elnöke is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a történteket Németország már maga mögött hagyta, az EU-n belül Berlin nagyfokú bizalmat élvez, s az elmúlt évtizedekben valamennyi német szövetségi kormány rendkívül nagy jóindulatot tanúsított Varsó irányában.
Lucie Szymanowska
