Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Váncsa István Trágyadombok hetyke urai című gasztroesszéje a kakaspörkölt rejtelmeiről szól.
„Úgy kezdődött, hogy a nyolcvanas évek derekán egy antikváriumban Julia Child 1961-es kiadású francia szakácskönyvére bukkant. Azonnal meg is vásárolta, ebből remélvén megtudni, hogyan főzi kakaslevesét a művelt francia. De nem tudta meg. Az egyébként példamutató alapossággal megírt, tankönyvszerű munka öreg kakasról csupán egyetlen alkalommal ejt szót, ott pedig azt mondja, hogy öreg kakasnak a tizenkét hónaposnál idősebb állatot tekintjük, és az ilyet csakis alaplé készítéséhez használjuk fel. Viszont közli a coq au vin receptjét, amelyhez rántani való (három usque öt hónapos) csirkét javasol. Wildschwein úr ezen fölöttébb csodálkozott, de további évtizedek elmúltával elfogadta, hogy a franciák a kakast nemzeti szimbólumuknak tekintik ugyan, húsáért azonban nem igazán rajonganak.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba kritikája Grendel Lajos Bukott angyalok című regényét elemzi.
„Ez a regény nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy számot vessen nemcsak a szabadság mibenlétével, hanem a bűnös-áldozat viszonnyal is, sőt, a történelmi bűnökkel és tragédiákkal, mégpedig egyszerű, mondhatni banális sorsokon keresztül, melyek néha mégis irracionálisak. Szembesülünk azzal, hogy vajon mit tehetett az ember a különböző történelmi helyzetekben, a háború, a diktatúra vagy történetesen a demokratikus berendezkedés ilyen-olyan személyesen megélt határhelyzeteiben. Bukott angyalok vagyunk-e valamennyien, vagy nem egyformán vagyunk bukottak, és nem egyformán vagyunk angyalok se?”
KÖNYVKRITIKA
Kálmán C. György kritikája Kácsor Zsolt A harminckét bolond című regényét dicséri.
„Egyszerre sodró történetmondás és apró jelekkel oda-visszautalgató, finom szerkesztés, kamaszregény meg történelmi regény, az érett férfi lelki-mentális válságának képe, meg családregény, s mindez letehetetlenül olvasmányosan, olykor rejtői humorral, máskor szívszorító tragikummal. (…) Ha végigrohantunk a történeten – ahogyan az olvasó is egészen biztosan gyorsan és élvezettel végigolvassa majd –, hol is kezdjük a szétszálazást? Érdemes talán a címnél. Ki az a „harminckét bolond”? Nem számoltam össze, de lehet, hogy a könyv szereplői: a maga módján, többé vagy kevésbé feltűnő módon – mindenki bolond. Ki így, ki úgy.”
KÜLFÖLDI FOGADTATÁS
Borbély Szilárd Nincstelenek és Berlin-Hamlet című kötetének angol nyelvű kritikai fogadtatásából olvasható válogatás.
„Borbély Szilárd az egyik legragyogóbb kortárs magyar költő, műfordító, irodalomtörténész és drámaíró volt. Hazájában több rangos irodalmi díjat is megkapott, munkássága azonban csaknem ismeretlen volt Nyugaton, amikor 2014-ben öngyilkosságot követett el. Az angol ajkú olvasók szerencséjére két jelentős műve is hozzáférhetővé vált 2016 novemberében, mindkettő Ottilie Mulzet remek fordításában: a Berlin-Hamlet című, eredetileg 2003-ban publikált verseskötet és a szerző egyetlen regénye, a Nincstelenek, amely igazi irodalmi szenzációt keltett, amikor 2013-ban megjelent.”
NEKROLÓG
Markó Béla emlékezik Kántor Lajosra:
„A most lezárult Kántor Lajos-i életműbe nemcsak saját könyveinek lenyűgöző sora számítandó be, hanem az is, amit mások nélküle nem írtak volna meg. Kiváló érzékkel találta el nálam is azt a pillanatot, amikor évtizedes hallgatás után írni szerettem volna, de alig-alig tudtam leülni ismét a fehér papír elé, mélységiszonyom volt az üres lapoktól, és akkor verset kért tőlem, témát adott, én pedig szégyelltem visszautasítani. És még sokan tudnának hasonló történeteket mondani! Ez is hozzátartozik az erdélyi „konglomeráthoz”, ez az állandó számontartás és számbavétel, márpedig Kántor Lajos a vitathatatlan tekintélyű számontartók – számtartók! – egyike volt mindvégig. Nézegetem leveleit, miután a kilencvenes években politikai tanácskozásokon élőszóban is sűrűn tapasztalhattam szókimondását, ahogy a hőzöngőket mérsékletre intette, de rászólt a meghunyászkodókra is.”
VERS
Bozsik Péter verse a közelmúltban elhunyt tévés rendezőre, Litauszki Jánosra emlékezik. A teljes versoldalon Rácz Péter Titkolt vonzalmaim című ciklusának újabb kilenc darabja olvasható, ezek közül mutatjuk be kedvcsinálónak az egyiket:
Bár nem esik jól,
órák óta pofozok egy rendőrt ‒ mint egy álomban.
Előtte ő pofozott engem, ezért tűri. Már régen abbahagynám, ha engedné.
Nem csillapszik bennem a dac, így reagálok mindig a kényszerre.
Eddig tudtam magam fékezni, de ha makacsságra kényszerítenek,
nem állok jót magamért. Csak abban bízhatnak, hogy a legváratlanabb
pillanatban is elkaphat a játékos kedv, és nyomom vész az egykedvűséggel
kikövezett úton.
PRÓZA
Krusovszky Dénes és Kutas József prózája mellett Radnóti Sándor Petri Györgyről írott tárcája szerepel.
Részlet Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című novellájából:
„Kellemes, lassan hűlő este vette körül az ápolót, amikor előző nap eljött a tüdőgondozóból. A fénnyel teli levegőn érezni lehetett már, hogy a tavasz megtette a magáét, biztosította a hídfőállásokat, melyeken keresztül hamarosan bevonulnak majd a nyár főerői. Ám ezek az erők egyelőre nem voltak jelen, csak az ígéretük, s így minden, a legapróbb ágvégtől a madarak ideges cikkanásain át a gyerekek távoli kertek alól visszhangzó kurjantásaiig a jövőnek szólt. A várakozás öröme valósággal felfalta a jelent, ami ettől, a ragyogó felszín alatt észrevétlenül feszültséggel töltődött fel.”
SZÍNHÁZ
Ady Mária írt Rusznyák Gábor városmajori Mágnás Miska-rendezéséről:
“Rusznyák Gábor kecskeméti rendezése nem sokat törődik azzal, hogyan aktuális ma ez az arisztokrata világ hiábavalóságát a klasszikus polgári értékrenddel ütköztető operett. Amíg vannak hatalmasok és nincstelenek, öröklött, összeügyeskedett státusszal vigéckedők és saját jogon feltörekvők, kirekesztők és kirekesztettek, cinikus status quo-őrzők és hivatásukat idealizmussal űzők vagy urak haragosa kisemberek, addig, ami általános belőle, az úgyis működik.”
ZENE
Csengery Kristóf írt Kósa György Chamber Music with Viola című lemezéről:
„Segítenek oszlatni a feledés homályát a Kósa műveit megörökítő hanglemezek, melyeknek sorában 2012-ben már akadt egy, amely a brácsát is foglalkoztató kamaraművek közül válogatott: most egy újabb hasonló jelent meg, a korábbi CD-hez hasonlóan a mélyhegedűs Dirk Hegemann főszereplésével.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
