Ewald Gerhardt: Gombászok kézikönyve – Cser Kiadó, 2017 – magyar viszonyokra alkalmazta Vasas Gizella és Locsmándi Csaba – 722 oldal, kemény kötés – ISBN 978-963-278-520-2
Nagyapám, erdőt-mezőt járó emberként még jól ismerte a gombákat, amíg élt és aktív volt, gyakran és sokféle gomba – változatosan elkészítve – került a család asztalára. Az ő gombaismerete egyáltalán nem volt tudományosan megalapozott, viszont tapasztalaton – beleértve az előző generációk tapasztalatát is – alapult, praktikus volt és tévedéstől mentes. Az ehető gombák közül sokat ismert, a többiek közül viszont csak néhánynak tudta a nevét, ezek „egy kalap alá” kerültek: kerülendők. Apám már sokkal kevesebbet gombászott, kevesebb fajtát ismert és mert gyűjteni, és engem sem igazán tanított ilyesmire. Hozzájuk képest én már igazán retardáltnak számítok, gombát – kivételes esetektől eltekintve – csak boltban vagy piacon vásárolok, és hajlamos vagyok azon bosszankodni, hogy milyen csekély a választék. Azt gyanítom, hogy ez a folyamat – nagy általánosságban – más családokban is ebbe az irányba halad: miközben egyre többet ismerhetünk/láthatunk a világból, azonközben sok-sok tudás elveszik, elveszett.
A Gombászok kézikönyve egészen kivételes munka, egyszerre praktikus és tudományos… sőt, bizonyos szempontból költői. 1333 gombafaj leírását és ezernél több gomba fényképét tartalmazza. És ezeknek a gombáknak mind-mind van neve is! Olyan nevek ezek, melyeknek a töredékét sem ismerjük, s bár az elnevezésnél bizonyára nem a név szépsége volt a szempont, mégis van min ámulni lapozgatás közben. Borostyánszínű olajgombácska, Sárgásvörös gereben, Gémüstökgomba, vagy az oldalakon keresztül sorolt pöfetegek (a Pillás nyelespöfetegtől a Leopárdtrifláig), mind-mind olyanok, mintha egy mese szereplői lennének. Tényleg varázslatos, de mindez csak járulékos nyereség, hiszen ez a könyvtartalmából adódóan és formátumának köszönhetően is olyan, ami praktikus célokat – praktikus célokat is! – szolgál. Elfér akár egy nagyobb kabátzsebben is, és szinte esdekel, hogy vigyük magunkkal kirándulni. Hogy aztán az erdőben megállva elővegyük, és megpróbáljuk meghatározni azt, ami a sziklák árnyékában, vagy a fa tövén/tövénél kinőtt. A lapok sarkán található színkódok és piktogramok segítenek az eligazodásban, gyors és – kis gyakorlattal viszonylag pontos – keresést tesznek lehetővé. Az is kiderül egyből, hogy az általunk fellelt gomba ehető, esetleg feltételesen ehető-e? Gyakori, ritka, esetleg védett?
Amennyiben ritka vagy védett gombafajt találnak Magyarországon, azt ne szedjék le, lehetőség szerint fotózzák le, és értesítsék a Magyar Természettudományi Múzeumot (www.nhmus.hu) a lelőhelyi adatok dokumentálása érdekében
– olvashatjuk a kötetben, s ha a kérésnek eleget teszünk, akkor a gombákkal való barátkozás egy új szintre lépett, hiszen segítséget nyújthatunk a kutatóknak is.
A Gombászok kézikönyve nyilván nem helyettesítheti a szisztematikusan, hosszú évek munkájával megszerzett ismereteket, de a gombákkal való barátkozás bármelyik fázisában hasznos és nélkülözhetetlen lehet. Jó alapot kaphat az, aki éppen csak rácsodálkozni akar, s haszonnal forgathatja az is, aki már rendelkezik előismeretekkel.
Ez a kötet a lehető legteljesebb gyűjteménye annak, amit ma Magyarországon a gombákról tudni lehet, vagy kell. Rendszerezve és befogadhatóvá téve benne van minden, amit erdőt-mezőt járó őseink tudtak az ehető és a nem-ehető gombákról, de annál sokkal több is.
Ezzel együtt senkinek nem javasolt, hogy előzetes ismeretek híján, csak a könyvre támaszkodva csináljon eddig ismeretlen gombákból gombapörköltet a következő vasárnap! A jól ismert figyelmeztetés továbbra is él:
Az étkezési célra gyűjtött gombákat feltétlenül mutassuk meg gombaszakértőnek!
