Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Az ÉS könyve júliusban
Jánossy Lajos Rendkívüli állapot címmel írt kritikát Schein Gábor Üdvözlet a kontinens belsejéből című verseskötetéről:
„A rendkívüli állapot tehát a líra otthona, ugyanakkor annak „kihirdetésével” az Üdvözlet mint konverzációs forma már, ha úgy tetszik, a prológusban elnyeri keserűen ironikus felhangjait. Aki itt beszél, az a szorongatottságról szól, az egzisztenciális otthontalanságról szól, de úgy, hogy akár a bibliai de profundis üres eget verő kiáltása is idehallik. Ráadásul mindez a kontinens belsejéből morajlik fel, ekképp a szöveg veszít nehézkedéséből, ám súlya megnő. A szándékos vagy szándéktalan utalás Nemes Nagy Ágnes remekére, A föld emlékeire, megrendítő verszárlatba torkollik: „Nem érdemes emlékezni a földre.”
Az Üdvözlet a kontinens belsejéből ívének két szélső pontja a rendkívüli állapot konkrét formáira épül, az első pilléren az említett nyitó vers szellemében és invokációja szerint a szélesebb, közösségi horizontot pásztázó költői tekintet teremt „otthontalanságot”. A másik pilléren a betegség, a kórházi lét, a test közvetlen kiszolgáltatottsága, a határmezsgyén billegő, a halálos betegség árnyékában születő képek forgolódnak otthontalanul. A kettő közötti ciklus és a kötetzáró szekvencia a főtémák variációja, a zenei szerkesztés szembetűnő. A költői hang mindvégig kitartott, azon a frekvencián szól, amely rokonságot – nem utolsó sorban a város hidegen fenyegető körvonalainak megrajzolásában – Chaulot nyelvi kubizmusával, Wallece Stevens határozottan leszúrt versmondataival, Rilke magányos, magaslati levegőjével és a már felemlegetett Nemes Nagy Ágnes tárgyias szemléletével mutat. Mindvégig megőrzi és kitartja eleganciáját.”
FEUILLETON
Tillmann J. A. Túl a technikai tájon címmel írt esszét Heidegger és Japán kapcsolatáról:
„Az utóbbi évtizedekben számos tanulmány foglalkozott a gondolkodását ért kelet-ázsiai hatásokkal. Heidegger kétségkívül ismert – főként a korabeli új fordításoknak köszönhetően – kínai és japán írásokat, voltak japán kollégái és tanítványai. Ebből azonban korántsem következik, hogy gondolkodása maradéktalanul kompatibilis volna a tao vagy zen klasszikusaival. Hasonlóságokat persze lehet lelni; mint ahogy Meister Eckhart esetében is kimutathatók a buddhizmushoz hasonló gondolatok – anélkül, hogy valaha értesült volna Buddha tanairól.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Visy Beatrix kritikája Csaplár Vilmos Leona és Leó című novelláskötetét elemzi:
„A Leona és Leó történetei nem moralizálnak, politizálnak direktbe, nem elemeznek, reflektálnak, nem végeznek gondolati, filozófiai elmegyakorlatokat, hanem ábrázolnak, ábrázolnak. Erősen, karakteresen, üresjáratok nélkül. Ezen a módon mégis keresztül kasul szelik a magyar valóság közelmúltját, jelenét, bejárják számos társadalmi rétegét, tipikus-nem tipikus élethelyzetét, morális-emberi reccsenését, mentális-érzelmi kisiklását, az ismerős, a szerző által mégis egyedire színezett sorstörténeteket.”
VERS
Ebben a számban Hétvári Andrea három szonettjét és Jenei Gyula egész oldalnyi versét találja meg az olvasó. Hétvári Andrea egyik szonettjével ajánljuk a verseket:
Álom
Paplan alatt összegömbölyödve
érlel az ágy, bár nem tudom, kié
a távolodó nappalokba hajló
és éjszakákkal bélelt anyaméh,
merre nyúlnak karok és a lábak,
kihez vezet a köldökzsinór,
tekeredve is tudja önmagát
vagy önmaga is lebeg valahol
távolodva csillagközi térben,
amiről eddig azt hittük, közel,
kitágul, mint az őskáosz maga,
kilök magából, aztán átölel
a párnacsend, s ha minden egyben van,
e paplanűrben feloldom magam.
PRÓZA
Ahmed Arman, Babiczky Tibor, Kollár-Klemencz László és Mihályi Gábor prózája mellet a héten Kácsor Zsolt tárcája olvasható.
Részlet Kollár-Klemencz László Hogyan lehet elfogadni szüleink antiszemitizmusát? című írásából:
„Az ő lakásában nem ül együtt zsidókkal, morogta az orra alatt, és nem figyelt rá, hogy én ne halljam. Talán a Ben anyukája nem hallotta meg, de fagyos lett a hangulat. Mindenki érezte. Nem tudtam mit csinálni. Anyukám mellett próbáltam szóval tartani Ben anyukáját, aztán alig evett és elment. Szégyelltem magam, szégyelltem apám miatt meg, hogy ilyen helyzetbe kevertem a barátom édesanyját, meg mindenkit.”
INTERJÚ
„Gondolkodónak is eredeti” címmel Veres András irodalomtörténésszel, József Attila-kutatóval J. Győri László készített interjút:
„Magától értetődik, hogy elsősorban költői teljesítményét értékeli az utókor, (…) de költészetének rejtett összefüggéseit, szemléleti pozíciójának teljességét is alaposabban és mélyebben ismerheti meg, aki figyelembe veszi a gondolati hátterüket” – mondja József Attila értekező prózája kritikai kiadásának most elkészült második kötetéről a szövegek egyik magyarázója, Veres András. Az ebben a részben összegyűjtött, 1930 és 1937 között született írásokhoz a kommentárokat őmellette olyan ismert József Attila-kutatók írták, mint Tverdota György, Bókay Antal, N. Horváth Béla és Agárdi Péter, a szövegkritikát döntően Sárközi Éva végezte el. Sokan mások is részt vettek munkában, többek közt a fiatal irodalomtörténész, Török Sándor Mátyás és az időközben eltávozott Farkas János László, valamint Rigó Béla.
SZÍNHÁZ
Herczog Noémi a vizes vb megnyitójáról írt színházkritikát:
„Ahogy Román Sándor fogalmazott a rendezvény sajtótájékoztatóján: „Igyekeztünk egyedivé tenni ezt a nyitót. (…) Ez egy teljesen egyedi magyar szabvány.” A nemzetiesztrád-paradoxon viszont mégiscsak az, hogy egy olyan revüs-amerikanizált, globális üzleti műfajon keresztül próbálja meg felmutatni a magyar néptánc hagyományának kétségtelen értékeit mint tiszta forrást, amelynek körülbelül annyi köze van az autentikus népiséghez, mint a Disney Pocahontas hercegnőjének az indiánokhoz.”
Fáy Miklós az Erkel Színház Billy Eliot című musicaljéről:
„Ez csak egy musical, egy éve megy már, akkor azt mondták, azért társult az Opera is, mert hátha kedvet hoz a gyerekeknek a baletthoz. Bár, amennyire én látom, a lányoknak mindig van kedvük balettozni, a fiúknak meg soha, viszont őket feltehetően Billy történetére sem könnyű berángatni. Filmből lett musical, Elton John is kellett hozzá, aki profi munkát végzett, és néha már annyira nem rá jellemzőek a dalok, hogy bizonyos kételyek is fölmerülnek az emberben, nem mintha sokat számítana a végeredmény szempontjából. A musical egyébként is csapatmunka, és az itteni Billy Elliotnak is ez a legnagyobb erénye: húzzák a szekeret, és egy irányba.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
