Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Magyar Miklós Plágium és vendégszöveg Esterházy Péter regényeiben címmel írt esszét.
„A vendégszöveg alkalmazása még csak nem is a modern irodalom vívmánya. A tizenhatodik században Michel de Montaigne, az esszé megteremtője, mintegy négyszáz részt emel át műveibe Plutarkhosztól. Igaz, hogy Montaigne korában az irodalmi alkotás alapelve az utánzás volt. Az írók legitimitását a nagy elődöktől való átvétel adta meg. Másrészt Montaigne igen szűk körű elit számára írt, amely minden nehézség nélkül azonosítani tudta a nem jelölt Plutarkhosz-idézeteket.
És ki nevezné André Gide-et posztmodern írónak? Pedig műveiben Esterházyhoz nagyon közelálló módon használja az idézeteket. A francia új regény Nobel-díjas reprezentánsának, Claude Simonnak a regényeit a kritika „a posztmodern előszobájának” tekinti. Csakúgy, mint Gide idézési technikája, Simoné is emlékeztet Esterházy módszereire. Gide és Claude Simon példája kellőképpen óvatosságra inti azokat, akik az intertextualitást a posztmodern regényhez kötik.
Ahogyan a vendégszöveg szerepe, az irodalmi plágium vádja sem mai keletű. Lautréamont egyenesen „szükségszerűnek” nevezi. Az sem ismeretlen, hogy Corneille-t és Madame de Lafayette-et is plágiummal vádolták. Azt lehetne mondani, hogy az irodalmi plágium egyidős az irodalommal.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba Pompás hely című kritikája Tóth Krisztina Párducpompa című tárcakötetéről szól.
„A történetmondás egyszerű, egyenes vonalú, lényegre törő, tulajdonképpen eszköztelen és mindezek eredményeképpen közérthető. A hatást az író mindig a pontos, kiszámított adagolással éri el. Mesteriek a fokozások, a hirtelen váltások, a kimért párbeszédek, a kevés szóval megoldott jellemzések, a jól előkészített poénok és csattanók. A szöveg nem művészi akar lenni, hanem hatásos. Mégis épp ezzel a módszerrel éri el a legtöbbet, amit ebben a műfajban el lehet érni: irodalmi rangot kap a pillanat. A legjobb tárcákban szinte izzik a levegő.”
Ketten egy új könyvről
Két kritikát közöl a lap Király István 1956-1989 között vezetett naplójáról.
Margócsy István Történelem felülnézetből:
„Király István rendkívül bonyolult, s nagyon egyedi figurája volt a szocialista kultúrpolitikának – naplója mint a politikai élet intrikáinak dokumentálása lenyűgöző és riasztó: ennyire csak felülről és belülről szemlélni korunkat, súlyos politikus korlátoltságot mutat – csak az számít, amit a vezetés épp most csinál, akár jól, akár rosszul. A társakat és tanítványokat pedig, sajnos, nem lehet meggyőzni – ők valahogy egészen máshonnan nézik a világot. Király, a nagy műveltségű, nagyon okos ember állandóan saját (?) ideológiájának foglya, mindent csak ideológiai szemszögből fog fel, igen széles körűen olvas, de nem idegen tőle a betiltás szelleme és gyakorlata sem. Magas igényt állít az irodalom elé – de képes József Attila mellé helyezni nemcsak Váci Mihályt, de Galambos Lajost is…”
Pál Sándor Attila Megosztás:
„A napló, amikor nem újságcikkek, különféle bizottsági ülések és tanszéki értekezletek, hatalmi pletykák leírásában, vagy a látott filmek és színházi előadások lajstromozásában merül ki, tartogat emlékezetes, kiugró részeket, ilyen például a Kádárnál tett látogatás szociológusi szorgalmú rögzítése (289-299.), vagy a Földközi-tengeren tett hajóút, amikor esténként Adyról gondolkozik 1974-ben, illetve ilyenek azok a részek, amelyek egyfajta sajátos konstellációként egybeolvasási lehetőséget kínálnak Karinthy Ferenc, Fodor András vagy Illyés Gyula naplójával. És ilyen a napló vége is, az 1988-as május elseje, a maga paródiába fordult felvonulásával, az egész nyolcvanas évek vége, ahogy a burokba tompán hallatszik csak be a rendszer vonagló kínszenvedése, majd egyre élesebben; s ezzel összefüggésben a nagybeteg ember szenvtelensége, ahogy pontosan látja, hogy vége van: a rákkezelés mellékhatásaként az egyre sűrűbb hányások. Minden testek és minden rendszerek útjai.”
PRÓZA
Lévai Júlia Mira, Méhes Károly és Odze György prózája mellett a héten Szív Ernő tárcája olvasható.
Ízelítő Méhes Károly Jégből vagyok című írásából:
„A harmadik kemókezelés alkalmával volt egy ilyen álma. Vagy inkább révülése. A jeges Balaton, és ő egyidejűleg volt a jég alá fagyva és közben sétált ugyanazon a jégen, és alulról és felülről is nézte saját magát, és se fázást, se borzadást nem érzett.”
VERS
A szám versrovata Toroczkay András és Vörös István verseit adja közre.
Vörös István Három utazás a rossz szekéren című ciklusából közöljük kedvcsinálóként a záró darabot:
(A magzat)
Milyen hosszú egy óra.
A lét milyen sivár és rövid,
anyám a műtőhöz kötözik.
Milyen hosszú egy óra.
A magzatburok szakad.
Minden sejt csak vödörbe csobban,
minden szerelem odakoppan.
A magzatburok szakad.
Vág engem egy rossz sziké.
Utána mintha semmi várna,
kíváncsi voltam a világra.
Vág engem egy rossz sziké.
INTERJÚ
„Nem tudok előadást csinálni, csak színházat”
Ruszt Józseffel 1999-ben Zalaszentgróton Szále László beszélgetett.
„Amikor jegyzetelni kezdtem szavait, rám szólt, hogy nem akar interjút. Rendben van, feleltem, de én mindenképpen megírom, elküldöm, s ha azt mondja, nem, akkor nem közöljük. (Azt reméltem, tetszeni fog neki, s végül rábólint. Nem bólintott.) Azt üzente vissza, hogy a szöveg rendben van, de nem akarja, hogy megjelenjen, mert még a látszatát is szeretné elkerülni annak, hogy az interjúval ő üzen, ajánlkozik.
Az interjút akkor, sajnálkozva ugyan, egy dobozba tettem, ami a költözések során elkallódott. Teljesen véletlenül került elő most – tizennyolc évvel az interjú elkészülte és tizenkét évvel Ruszt József halála után. Minthogy a korszakos jelentőségű színházcsináló, Ruszt József éppen most lenne 80 éves, úgy gondoltam – hommage gyanánt –, közreadom a „letiltott” interjút.”
TÉVÉ
Grecsó Krisztián a Hír Tv Mit keres maga még az araboknál? című videójáról írt.
„A Hír Tv – tradíciók szempontjából – hihetetlenül fontos, szinte aranykalászos hagyományőrző felvételén a nép első embere kiszáll a kisbuszból, hogy elvégezze protokolláris teendőit, de az élet jó forgatókönyvíró, „véletlenül” találkozik egy válogatott labdarúgóval. Az egész jelenet egyszerűen olyan, mintha a nép maga, egyenként csinálná. Hát nincs még egy ilyen ember, aki maga a cseppben a tenger. A teljes nemzeti mindenség, ahonnan nézve apáinkra gondolni öröm, évek mentek el a sznob, üres alakoskodással, és végre látszik, hogy lehet jóízű beszéddel, egyszerűen, örömmel csinálni az életet. Így kell, kérem, visszakiabálni a focistát a plázaajtóból.”
ZENE
Végső Zoltán kritikájában Gregory Porter koncertjéről írt.
„Még mindig meglep, amikor jazz-előadókat a popsztárok fogadtatására jellemző üdvrivalgással köszöntenek, és ez Porter esetében azért is érdekes, mert sem zenéjében, sem személyében nincsen jelen az értelmetlen felhajtás, a cicoma, a bulvárjelenlét; igaz, a sapkás ember imidzsét – részben kényszerűségből – jól kitalálta a menedzsment, talán a zenekar többi tagja is ehhez alkalmazkodva fő két órát kalapban, de csak ennyi. Ott ül előttünk egy akusztikus zenekar, a hivalkodásmentességgel is a nagyszerűségüket kiemelő kvintett, ráadásul egy szokatlan csavarral a felállásban.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
