+ Pályázat

Tuti friss pályázatok induló zenekaroknak és bulihelyszíneknek!

A jelentkezők közül a kollégium, illetve az általa felkért szakmai zsűri húsz produkciót választ ki, amelyek egyenként 2 millió forintos támogatásban részesülnek.

A Nemzeti Kulturális Alap oldalán megjelentek a Cseh Tamás Program ideiglenes kollégiumának friss pályázati felhívásai. A program negyedik évadának első kiírásai a vidéki, a fővárosi és határon túli koncerthelyszíneknek és induló előadóknak szólnak.

Az NKA Cseh Tamás Programja a 2017-2018-as évadban 625 millió forintból támogathatja a magyar könnyűzenét. A támogatás forrása az üres adathordozók után tavaly szedett jogdíjak NKA-hoz kerülő negyede. Az összeg egy részéből a CSTP ezúttal négy pályázatot írt ki, ezzel elkezdődött a program negyedik évada.

A most kiírt pályázatok célja a fővárosi, fővároson kívüli és a határon túli magyarlakta területek klubjainak, élőzenei helyszíneinek, valamint induló zenekarok produkciók támogatása.

A három klubtámogatási pályázat 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. közötti időszakra vonatkozik, a négy pályázat együttes keretösszege 225 millió forint. A klubtámogatási pályázatok esetében a Cseh Tamás Program ideiglenes kollégiuma (vezetője Bajnai Zsolt, tagja Dósa Richárd, Horváth Gergely és Tóth Tibor) dönt.
Az NKA Bizottsága júniusban döntött arról, hogy az úgynevezett üres adathordozók után szedett jogdíjak NKA-hoz kerülő negyedéből a Cseh Tamás Program a 2017-2018-as évadban 625 millió forinttal gazdálkodhat.

A fővárosi klubok egyenként 2 millió (koncertenként 250 ezer) forintra pályázhatnak, 35 millió forintos keretre. A magyarországi, nem fővárosi koncerthelyszínek támogatására összesen 135 millió forint jut, itt egy intézmény maximum 4 millió (koncertenként legfeljebb 250 ezer) forintot igényelhet.

A Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein működő intézmények 3 millió forintra pályázhatnak, összesen 15 millió forintos keretösszegig. A magyarországi klubok (fővárosi és vidéki helyszínek együtt) az elmúlt három évben több mint 300 millió forint támogatásban részesültek. A határon túli klubokat és zenei helyszíneket az elmúlt években összesen 50 millió forinttal támogatta a Cseh Tamás Program.

Az induló zenekarok hang- és képfelvételeinek készítésére és fellépéseinek megvalósítására a mostani kiírás keretösszege 40 millió forint.

A jelentkezők közül a kollégium, illetve az általa felkért szakmai zsűri húsz produkciót választ ki, amelyek egyenként 2 millió forintos támogatásban részesülnek.

A kollégium tagjai által továbbjuttatott formációknak élő meghallgatáson, szakmai zsűri előtt is bizonyítaniuk kell; a szeptember végén zajló élő meghallgatás eredményétől függ a pályázat sikere. Változás az előző három évhez képest, hogy a CSTP által támogatott megyei tehetségkutatók győztesei automatikusan bejutnak a meghallgatásra, amennyiben szabályos pályázatot nyújtanak be.

A pályázat fontos feltétele, hogy az indulóknak legfeljebb egy albuma jelenhetett meg, nem lehet érvényes lemezszerződésük, az elmúlt egy évben legfeljebb húsz koncertet adhattak, és legfeljebb két dalukat játszották országos rádiók.

A négy pályázat mindegyikének beadási határideje augusztus 4. éjfél. A pályázathoz regisztrálni kell az NKA honlapján.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top