Ember embernek cápája – (Benedek Szabolcs A fiumei cápa c. regényéről)
1913-at írunk, Fiumét ellepik a cápák. Követik a tonhalak mozgását, az Adrián csoportosulnak a könnyű zsákmány miatt. Aztán még egyszerűbben elejthető prédát találnak, és már az sem érdekli a ragadozókat, hogy tele a gyomruk, megrészegülnek a vértől, és a fuldokló, kapálózó testekből szórakozásként, sátáni vigyorral ki-kiharapnak egy-egy darabot. A városvezetés annyira elfoglalt az egyre gyakoribb cápatámadások eltusolásával, agyonhallgatásával, a tények szépítésével, nehogy elriasszák a turistákat, hogy nem vesznek tudomást a nyilvánvaló jelekről. A madarak, a halak, mindenféle tengeri herkentyűk tömeges megjelenése gazdag fogást hoz ugyan a halászoknak, de aztán ugyanilyen invázióval távoznak is az állatok, egyértelműen vizionálva egy rettenetes természeti csapást.
A monarchia tengeri ékkövét ellepik a cápák. Az Adrián mindig vannak cápák. A cápák voltaképpen mi vagyunk. Mármint mi, emberek. Ahogy cselekszünk és viselkedünk. Noskó Gáspár tanácsos, aki birtokait vesztve kénytelen hivatalt vállalni, majd kártyaszenvedélyét finanszírozandó szolgálólányait és női családtagjait használja pénzkereső forrásként. Giovane, az olasz testvériség párt, akinek tagjai Fiume Olaszországhoz való csatlakozásáért küzdenek, egyre merészebben, már terrorista eszközökkel. A Cunard Line, amit a szerencsétlen magyar emigránsok csak Gúnár Linának hívnak, mert ugye annak legalább van valami értelme, a szegény kitántorgók utolsó fillérein méregdrága hajójegyeket árul New York-ba tartó járataira. Skull Mátyás, vasgyáros, aki a hajóra várakozókat éhbérért alkalmazza. A kopasz bécsi bankár, akinek Abbáziában volt villája, és amint meglátta Erzsébetet, csúfondárosan kacagni kezdett. Utána rámordult, hogy mondja meg a gazdájának, ő nem szereti az öreg tengeri teheneket. Neki a fiatal sellők a kedvencei. Azok, akik tudnak még ficánkolni. Ferenc József császár, akinek portréja ott függ minden fiumei intézmény falán, mígnem egyszer csak a keret éles reccsenéssel kettétört, szegény Ferenc József arccal előre kibukott a rámából.
Aztán megérkezik a szökőár. Az elsőként érkező hullám úgy festett, akár egy hatalmas lepel. Egyetlen szempillantás alatt betemette Fiumét. De ezúttal a sós víz hiába fertőtlenít, a Monarchia sebeit nem sikerül meggyógyítania. Ferenc Ferdinánd trónörököst meggyilkolják, véget ér a látszólagos aranykor. A világ néhány másodperc alatt kifordult önmagából, aztán visszazökkent egy egészen másik, addig elképzelhetetlennek tartott valóságba.
Benedek Szabolcs zseniálisan sűrít történelmet, politikát, személyes sorsot egy regénybe, ráadásul még az aktuális politikára és levetíthetők A fiumei cápa történései. Azonban mégsem ezért letehetetlen a könyv, a történet magával sodor, a cselekmény sehol sem bicsaklik meg, a nyelvezet varázslatos, az adagolt tények nem túlzóak. Annyira beszippantott, hogy alkudozni kezdtem egy antik Moretti-fülbevalóra.
