Asszonyokkal tényleg nem lehet vitázni!

Móricz Zsigmond: Asszonyokkal nem lehet vitázni – Szépmíves Könyvek, 2017 – válogatta és szerkesztette dr. Urbán László – 400 oldal, kemény kötés védőborítóval – ISBN 978-615-566-234-8

Valljuk be, Móriczról többen tudják, hogy körtér, mint azt, hogy író. Ráadásul, azok, akik íróként is ismerik, a favorizált művek ismeretében valami elavult-elvadult parasztot képzelnek maguk elé, akinek témái már a megírás idején is avasak voltak. Azt persze készséggel elismerik, hogy szépen és ízletesen avas!

De ez nem így van, a bennünk élő képet egy ideologikusan jól szervezett kultúrpolitika hozta létre, és csorgatta le az oktatás szintjéig, hogy az, akinek Móricz „kötelező”, ne is értse, hogy miért kell ezekkel a „vidéki” népekkel foglalkozni. A most megjelent Asszonyokkal nem lehet vitázni című kötet, mely a lappangó művekből mutat fel egy csokorra valót, pompásan példázza, hogy Móricz sokkal sokszínűbb és izgalmasabb író, mint azt sejtenünk engedték. (Mondjuk, a kötet elején felbukkanó két költemény érdekességként elolvasható, de lényegében nem kell sajnálkoznunk Móricz azon döntése miatt, hogy inkább prózára váltott…)

Az összegyűjtött, korábban gyakorlatilag elérhetetlen prózai művek viszont annál érdekesebbek. Az első nagyobb ciklusba elbeszéléseket gyűjtött a kötetet szerkesztő dr. Urbán László, s valljuk be, a hullámzó színvonal ellenére – van, ami nem feledékenységből nem került kötetbe – gyöngyszemekre akadhatunk.

…lelkében, lelkének mélyében sosem volt más, csak üzlet. Számítás. Különösen sok gondot tudott adni minden kis spekuláció. Akár arról volt szó, hogy hol lehet olcsóbban megvenni valami vásárolnivalót, akár arról, hogy lehetne feljavítani a bevételek iramát.
Az urával elégedetlen volt.
Szerelmi házasság. Igen; de nem volt tisztában vele, hogy milyen lassú és bizonytalan egy orvosnak az előrehaladása…

– jellemzi Hangulatvilágítás (1941) című novellája főszereplőjét az író, s nem ez a nő az egyetlen olyan karakter az elbeszélésekben, amilyenre előismeretei alapján nem nagyon számít az olvasó. Móricz tényleg tele van meglepetésekkel. Ha rejtvényként elénk raknának egy-egy ilyen novellát, némelyik kapcsán könnyebb lenne megtippelni a keletkezés idejét, mint a szerző kilétét.

A kötetbe felvett publicisztikai írások – főleg a megszokottnál erősebb, ma is érvényes felvetések – bőven adnak okot a csodálkozásra:

Az döbbentett meg, hogy az én magyar véreim, nem is a nép, hanem az urak, a falu urai, akik részt vesznek a megye életében, sőt a maguk módján az ország politikájában is, egyáltalán a nevemet sem hallották. […] Ellenben ez a szegény zsidó kocsmáros család s ennek minden tagja, még az ágyban fekvő öreg is, mindent tudtak rólam, könyveimről s arról az új irodalmi mozgalomról, amelynek előterében állottam már akkor.

S csendesen ma is megkérdezhetjük, olvasnak-e a mai urak, akik a maguk módján az ország politikájában is részt vesznek. Félek, ma sem kedvesebb a helyzet, ma is csak úgy van, hogy akik elvárják, hogy felnézzenek rájuk, azok lenézik azt, aki nem szenved kóros betűiszonyban. De ne keseregjünk, hiszen a sokszínű Móricz felfedezése nem az urak dolga, s ha már a sok színt így összehordta nekünk a szerkesztő, akkor vegyük észre, hogy a keserű tapasztalatokból táplálkozó kifakadások mellett vannak vidámabb lapok is a kötetben. Sőt, találunk egy külön, majd ötven oldalas ciklust is Jelenetek és tréfák címen, ezt követően pedig ott sorakoznak a Vallomások, nyilatkozatok, riportok, melyek még tovább színesítik Móricz arcképét, s még inkább kívánatossá teszik dr. Urbán László munkájának folytatását, hiszen mint az utószóból kiderül, négyszáznál is több periodikumban talált elfeledett és kevéssé ismert Móricz-írásokra. Ezeknek nyilván csak töredéke fért bele az Asszonyokkal nem lehet vitázni című kötetbe.

Megosztás: