Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Könyvheti megnyitók
Závada Pál és Gács Anna könyvheti megnyitójával indul az eheti ÉS.
Závada Pál: Meddig lesz hely
„Európai értékrendünk védelmében kell szembeszegülnünk azzal, hogy egy világhírű egyetem nálunk elüldözendő ellenséggé válhasson, hogy további nyomtatott vagy digitális lapok essenek az önkény áldozatául, hogy civil szerveződéseinket bűnszövetségként bélyegezzék meg, hogy a tudás leértékelődjön, hogy a kulturálatlanság diadalmaskodjon, hogy az oktatás, a kutatás és az alkotás autonómiája csorbuljon, a szervezeteikkel szembeni egyenlő bánásmód elve pedig meg legyen csúfolva, hogy az egyik oldalon temérdek kivéreztetést lássunk, a másikon pedig sok érdemtelen dotálást, sőt, tékozlást, hogy egyes kiválasztottak kézből legyenek etetve, sőt, tömve, és hogy virágozzék a propagandasajtó meg az udvari művészet. Hogy a minden értelemben vett szegénység növekedjék.
Azt reméltük, hogy azok a közállapotok, amelyek közepette József Attila Thomas Mannt üdvözölte – „egy európait” –, azok az idők a múlt kútjába hullottak, meg nem ismétlődhetnek már. És persze bízunk benne, hogy a helyzet most nem fenyeget európai háború veszélyével, mégsem látszik fölöslegesnek idézni: „S mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, / honnan uszulnak ránk új ordas eszmék…”
Gács Anna: Az olvasó jussa
„Gyönyörűséggel tölt el a kígyózó sorok látványa, mondjuk, ahogy tavaly a Vörösmarty téren két egyformán hosszú és vastag, idegesen mozgékony kígyó összetalálkozott, az egyik feje a magyar irodalom egyik legnagyobbja előtt csapkodott, a másiké egy modellből lett erotikus regényírónál. Szép volt ez, a kígyók nem birkóztak, nem, inkább valami időn túli békesség áradt belőlük.
De bármennyire szenvedélyes olvasó vagyok is, tudom, hogy az időn túliság csak az irodalom illúziója. Ha felidézem a tavalyi kígyózó sorokat, máris szomorú olvasó leszek, mert nem tudok nem arra gondolni, hogy akkor láttam Esterházy Pétert utoljára. A könyvek ünneplése a meg nem született, és most már soha meg nem születő könyvek siratása is. Az olvasó emlékezete őrzi a meg nem írt könyveket, és csak kínnal-keservvel, sok-sok idő múltán ad utat a megírtakat előnyben részesítő irodalomtörténeti emlékezetnek.”
ÉS-KVARTETT
Nádas Péter Világló részletek című memoárjáról beszélgetett Károlyi Csaba Bárány Tiborral, Rácz Péterrel és Zelei Dáviddal.
„Rácz Péter: – Szerencsés helyzetben vagyok, mert önmagához kell mérnem a szerzőt. Adtam volna 11 pontot is, de azt nem lehet. Nagy elragadtatással olvastam, nekem nagyon tetszett. Vannak apró kifogásaim, de snassz lett volna, ha azokért levonok valamit. Olyan teljesítmény ez, amelynek a dörrenését sokáig fogjuk hallani. Mi az, ami tetszett? Elsősorban a komplexitás, műfajilag, tematikailag. Olyan gazdag mű ez, hogy talán történelemkönyvnek is lehetne tekinteni. A városról, a szokásokról, a társadalmi rétegekről, nem utolsó sorban a XIX. század végi, XX. század eleji liberális és baloldali mozgalmakról is szól. A családról is természetesen. Az illegális baloldali, kommunista, majd a hatalomra jutott kommunista szereplőkről. Akik többnyire dicstelen szerepet játszottak az ötvenes években. Az ezzel való szembenézésről is szól a könyv. Értékeltem Nádas humorát, iróniáját. Azt írja például, hogy Magda nagynénje eladta a családi ezüst rá eső részét, holott respektálta az ő elemző készségét, akkor pedig nem lett volna szabad eladnia az ezüstöt.”
FEUILLETON
Standeisky Éva Az ember tragédiája szabadsághiány idején című esszéje Madách Imre művének ötvenes évekbeli kalandjairól szól.
„A rendszerhívő Lukács György akkor tette közzé elítélő véleményét Az ember tragédiájáról, amikor a sztálini vonalhoz kötődő Rákosiék újra nyeregben érezhették magukat, miután szovjet jóváhagyással eltávolították a hatalomból Nagy Imre kommunista reformpárti miniszterelnököt. A Tragédia ekkor már túl volt a harmincadik előadásán. A reformer és a maradi kommunisták közötti küzdelemben a hithű filozófus ezzel a gesztusával akarva-akaratlanul a hazai sztálinisták táborát erősítette. Lukács ifjúkora óta ellenszenvvel viseltetett Madách műve iránt. Írása így mindenekelőtt megjelenésének ideje és körülményei miatt érdekes. A filozófus az 1949–1950-es Lukács-vita után kegyvesztettnek számított, 1953 nyarától viszont fő kritikusa, Révai József lett kegyvesztett. Lukács ekkor már egy éve újra részt vett a nyilvános szellemi életben. 1955-ben Kossuth-díjat is kapott.”
Az ÉS könyve a könyvhéten:
Kántor Péter Valahol itt című verseskötete.
Radnóti Sándor írt róla Kántor Péter a barátom címmel kritikát.
„Nem egy, meghatározott baráti helyzetről van szó, hanem arról, hogy Kántor érett költészetének egész lírai versbeszédét az jellemzi, ahogy valaki a barátjával beszél. De hát miképpen beszél az ember a barátjával? Szabályszerűtlenül, nem ritualizáltan. Mindenesetre nem szónokol, nem osztja az észt, az igazságot. Intimen, de a szenvedélyes kamasz-barátságok múltán bizonyos tartózkodással, diszkrécióval. Előző kötetének ez volt a címe: Köztünk maradjon. A baráti beszéd tartalmát meghatározhatjuk Kántor költészetének szignatúrájává vált versével, illetve vers-sorozatával: megtanulni élni. „A kis dolgokkal fogom kezdeni” – olvastuk ott, s meg is maradt a kis dolgoknál. Ezt nevezem tartózkodó és tapintatos intimitásnak, understatementnek.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Szilágyi Zsófia Borvíz és medveszar helyett címmel írt kritikát Vida Gábor Egy dadogás története című regényéről.
„Erdély története vagy mitológiája helyett az önéletrajzát kapjuk, ahogy az alcím jelzi, egy térség biográfiáját és egy emberét. Miként rendes önéletrajzi regénytől el is várható, megtudjuk, hogy a főhős Vida is, meg Gábor is (időnként aztán Gavril) – a látszólagos „csinálatlanság” azonban könnyen becsaphatja az olvasót. A mű kezdetén nem a legelső, gyermekkori emlékeknél járunk, hanem 1985-ben, amikor a főhős elhatározza, hogy magyar-francia szakos lesz, és megírta már az emlékiratait. Aztán, „felélve az emlékeit”, egy regénybe kezd bele, amellyel kapcsolatban végiggondolt írói döntéseket hoz: eltünteti a kamasz hős mellől a szüleit, ne lábatlankodjanak a regényben (ahogy Dragomán a Máglyában, teszi hozzá), kitalál magának egy húgot (miként majd Esterházy a Harmonia caelestisben, teszem hozzá én).”
VERS
A versrovatban ezúttal két Győrben élő költő versei olvashatók, Pusztai Zoltánéi és Villányi Lászlóéi.
Pusztai Zoltán erős sodrású darabokból álló sorozatából, a Mákony című verséből mutatunk kedvhozónak egy részletet:
„pisztráng az alufóliában
disznók az elhagyott gyártelepen
gondoskodik rólunk az állam
nem szenvedsz hiányt te sem
inkognitóban vannak ez fontos
csontenyvet főznek a gőzben
koronát kínál a fogorvos
királyi udvarban lehetnék őrszem
csak győzzem erővel addig
a finomságok már halmozódnak
franciakrémessel tele a taxik
cukorfalattal tömve a csónak
még holnap se torpedóznak
egy a jelszó a béke
rontója sehol a jónak
béka se tesz gólyákat jégre
nyilvánvaló hogy mélykék a tó
indigó gyerekek születnek
mindenütt mindenkinek annyira jó
mint fiókban szamárfüles füzetnek „
PRÓZA
Szív Ernő tárcája mellett Marno János Bármi Kórház című szépprózája szerepel.
„Most azonban mind fizikailag, mind metafizikailag világnézeti émelygés vett erőt rajta, talán épp a doktor szavaitól. Ezt pedig mégsem közölhette azzal az emberrel, akivel nemcsak különösen rokonszenvezik, hanem az egészségét is elsősorban az ő kezében tudja valamennyire biztonságban. Ilyesmikkel viszont mégsem hozakodhat elő az utcán, egy hétvégi kihalt utcán, ami a legalkalmasabb hely a végtelen intimitásra, s egyben a halálos idegenkedésre.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
