Frédéric H. Fajardie: Így jár minden politikus bűnöző! [Clause de style]– Athenaeum kiadó, 2017 – fordította Bayer Antal – 208 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-293-661-1
Szokatlan, amikor egy kriminek önmagán túlmutató jelentősége van, és a körülmények úgy alakulnak, hogy az olvasó mögöttes tartalmat talál ott, ahol az eredetileg nem – vagy nem úgy – volt. Frédéric H. Fajardie (1947-2008) magyarul megjelent regénye 1983-ban íródott, és gyanítom, hogy három és fél évtizeddel ezelőtt a francia szerzőnek eszébe sem jutott, hogy a könyv 2017-ben Magyarországon aktualitást nyer. Bár azt sem gondolom, hogy ennek az aktualitásnak – eltekintve attól, hogy sikerre ítéli a könyvet – különösebben örülne a szerző, ha élne.
Szabó Szabolcs az Együtt politikusa a Fajardie-regényt olvassa a Parlamentben…
Én magam egyre többször találkozom olyan értelmes emberekkel, akik azt gondolják, hogy a magyar igazságszolgáltatás körül nagy bajok vannak: azok, akik politikusok körül sertepertélnek, szinte érinthetetlenné válnak (addig, amíg valamilyen ismeretlen okból a politikus el nem engedi embere kezét). Legutóbb a Könyvfesztiválon mondta egy könyvkiadónál dolgozó hölgy, hogy ő bizony már nem jár tüntetésre, mert elege van a tehetetlenség érzéséből. Ő már arra vár, hogy fellázadjon a nép, kitörjön az erőszak, és lámpavasra kerüljön az, aki „oda való”.
A jogszerűség határait a korrupt politikusok határozzák meg. Pedig a törvényesség lenne hivatott fenntartani a világunkat.
A regény is valami hasonló helyzetben indít, a különbség csak annyi, hogy abban a történetben már elkezdődött a tisztogatás… és nem csak úgy, spontán módon, hanem egy titkos – Rendőrhűség (RH) elnevezésű – rendőri szervezet vette kezébe az ügyeket. Pikáns helyzet, amikor egy bűnüldözésre felesküdött szervezet tagjai bűnös útra lépve próbálják megoldani a bűnüldözést. Még pikánsabb, ha ugyanennek a szervezet tagja nyomoz a saját kollégái ellen, s motivációja ráadásul egyre erősebb erkölcsi alapokkal rendelkezik, amikor az áldozatok között már nem csak bűnözők, de csendőrök és rendőrök is vannak.
Frédéric H. Fajardie nem csinál titkot abból, hogy melyik oldalon áll, nyilvánvaló, hogy nem ért egyet a mindent elborító korrupcióval, és közben egy pillanatig sem gondolja, hogy az erőszak és az önbíráskodás tisztulást hozhatna. Könnyen végiggondolható, de ritkán végiggondolt fikcióval áll elő, ami olvasás közben izgalomban tartja az olvasót, s közben rákényszeríti arra, hogy reflektáljon a mai magyar valóságra.
Nincs mit csodálkozni azon, hogy 1988-ban, a Grindel nyomozót alakító Alain Delon főszereplésével film is készült a regényből! A film, aminek cselekménye lazán kötődik a regényhez, magyarul elérhető itt. A regényt pedig innen szerezheted be legegyszerűbben.
Korrupt országokban a panamákon szokás leginkább felháborodni. Imádott hazánk pedig igen-igen korrupt ország. Ebből kifolyólag természetes, hogy itt minden ember fölháborodik, ha a másik ember panamázik… A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. Vezető státusz férfiakról, előkelő politikusokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazemberek.
„hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek!” Bölcsességek könyve! Ókor Óta tudott!
„Ha hitvány gazemberek kerülnek magas polcra, amennyivel méltatlanabbak erre, ugyanannyival gondatlanabbak és felelőtlenebbek lesznek, s eltelnek esztelen hetykeséggel és vakmerőséggel” (Demokritosz — 41/48) I. e. valamennyi! Lásd Moszkva/ Brüsszel/ Tel Aviv helytartói!
Szent Ágostonnak az a sokszor idézett mondása, hogy igazságosság nélkül az állam is csak egy rablóbanda,
„Fejedelmeid megátalkodottak és lopóknak társai, mind szereti az ajándékot, és vesztegetést hajhász” (Ézsaiás próféta 23. – privatizáció)