Előtte nagyon nagy csöndet kell csinálni…
Nagy Zsolt stúdióról, nagyszínházról, filmről, és a halk színpadi megszólalásról
Kisvárdán született, 2000-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában. Játszott Békéscsabán, a Krétakörben, A Nemzetiben, a Vígszínházban, jelenleg az Örkény István Színház tagja. Az elmúlt 17 évben több mint 20 filmben játszott. Nagy Zsolt a mai magyar színház egyik legerősebb karaktere.
Olvasgattam rólad ezt-azt, és többször elmondtad, hogy tanulni akarsz. 40 fölött még mindig tanulni?
Persze, ez egy végeérhetetlen történet. Ez az alaphozzáállásom az élethez. Mindig figyelj, hogy tanulhass!
Ha valaki azt hiszi, hogy már mindent tud…
.. akkor vége ez életnek.
A tanulási vágy miatt van az is, hogy többféle színházban játszottál és egy idő után mindig továbbállsz?
Kialakulhat egy olyan helyzet, amelyben már nem akarsz részt venni. De az is lehet, hogy a válás közös megállapodással jön létre, mint például a Krétakörnél. Amikor új helyre mész, föl kell venned az ott lévő emberek ritmusát. Illetve inkább figyelned kell őket, hogy ők mit csinálnak, hogyan dolgoznak, és abba kell beilleszkedned. Ha pedig ez nem megy, akkor el kell onnan menni.
Nagy Zsolt Ödön von Horváth Hit, szeretet, remény című darabjában. Fotó: Horváth Judit
Amikor egy új rendezővel dolgozol, nem tudhatod előre, hogy hangot találtok-e.
Ha nincs összhang, az nagyon fájdalmas dolog. Egy színházi produkció hetek alatt jön létre, és több hónapig marad műsoron. Márpedig ilyen sokáig csinál valamit, amiben az ember rosszul érzi magát, az szörnyű.
A Krétakörben kis térben játszottatok, aztán meg a Vígszínházba kerültél, amely hatalmas terem.
Egy nagy térben sokkal nehezebb intimitást létrehozni. Szobaszínházban lehet halkan beszélni, és azt a néző biztosan hallani fogja. Egy Vígszínházban erre esélyed sincs, még arra se, hogy középhangon beszélj. Vagy előtte nagyon nagy csöndet kell csinálni. Más a dinamikája, más gesztusokkal kell dolgozni.
A film az kisszínház vagy nagyszínház?
Egyértelműen olyan, mint a stúdió, ahol akár 10 centire ülhet melletted a néző, mint például a Hamletben. Olyan, mintha ő lenne a kamera.
A nagy színpadon könnyebb „elrejtőzni”?
Igen, de a színész nem elrejtőzni akar! Pont azt akarja, hogy amikor a legféltettebb titkát elmondja valakinek, azt 1400 ember hallja és értse meg! Sehol nem lehet megspórolni semmit. Mindenhol nehéz jól játszani. A nagy színpadon nagyra kell nőni. A személyiségnek extrán, duplán fölturbózott változatára van szükség, ami ugyanolyan hiteles, őszinte, mint amikor egy stúdióban motyogsz.
Nagy Zsolt a József és testvéreiben. Fotó: Horváth Judit
Volt már olyan, hogy egy szerepet eljátszottál kicsiben, aztán meg nagyban?
Igen, például éppen a Hamlet. Azt 100 fős teremből átvittük egy 400-asba. De talán jobb példa a Liliom, amit kis teremben mutattunk be, de aztán elvittük Pécsre 800 vagy 900 ember elé, és eljátszottuk a Művészetek Völgyében is, ott is rengetegen voltak. Olyankor figyelni kell, hogy az utolsó sorban is hallják, amit mondok. Nekem a hangom nem olyan nagyon erős… Persze ezt is lehet tanulni. Amikor például Bodrogi Gyula bácsi középhangon megszólal a Nemzetiben, azt leghátul is tökéletesen lehet hallani. Pedig valamivel vékonyabb és alacsonyabb, mint én. Nem tudom, hogy csinálja, évekig figyeltem, de nem jöttem rá.
Nem kérdezted meg tőle?
De igen. Csak amit mondott, azt én is tudtam. A többi valószinűleg nagyon-nagyon sok gyakorlat. Mindig szóltak neki, és beállt. Meg persze a személyiség. Nem tudtam még úgy kiterjeszteni a személyiségemet, mint Gyula bácsi. Kicsit lassabban mondom, kicsit kiterjesztem, és az épp olyan lesz az utolsó sorban is, amilyennek lennie kell. De ehhez évek kellenek. A színészet lényegét nem lehet megtanulni. Ha nincs mondanivalód a színpadon, nem történik ott veled valami, nem figyelnek rád, akkor hiába van zengő hangod és hiába tanulsz meg mindent. De ez fordítva nem igaz: ha tehetséges vagy, azért a technikát meg kell tanulnod! Ez egy elég melós szakma.
Az Örkény tagja vagy. Ez milyen színház például az Alföldi-féle Nemzetihez képest?
Nem lehet őket összehasonlítani!
Azért próbáld meg…
A Nemzetiben sokkal nagyobb volt a társulat, több játszóhelyünk volt. Az egy óriásgépezet volt. Előfordult, hogy egy évig nem találkoztál valakivel, csak néha láttad a büfében. Az Örkényben meg mindenkivel összekerülsz a színpadon. Én nagyon szeretem a kisebb színházakat. Az Örkény pont az én méretem. Kieth Richards, a Rolling Stones gitárosa is azt mondta, hogy jobban szeret egy klubban játszani, mint egy stadionban. Ha száz méterre vagy, távolabb vannak a nézők, abból mit érzel a színpadon? Semmit.
Nagy Zsolt Ödön von Horváth Hit, szeretet, remény című darabjában. Fotó: Horváth Judit
A legtöbb színész, aki színpadon is meg filmben is játszott, azt mondja, a színpad a királyság. Egyrészt mert ott egyben van a történet, és ott van visszajelzés.
Én egyiket se tenném előre. A film másfajta játék. A színházban hónapokig próbálgatod a szöveget meg az útvonalakat. A filmben azt szeretem, hogy megbeszélsz valamit a rendezővel, nagyjából elmondja, hogy mit kell csinálni, aztán csapó, és nyomban 1600 méter magasban kel lenned. Ott kell zokognod, mert meghalt az anyád, most ütötte el az autó. Számomra ez benne a kihívás. Elkapni a pillanatot, a jelenidejűséget. És ez a nehézség.
Ez föl is nyomja benned az adrenalint?
Az a furcsa, hogy nem lehet, hogy adrenalin legyen, hanem tényleg meg kell történnie annak. Az életben minden hirtelen, váratlanul történik. Nem lehet fölkészülni. Ezt eljátszani baromi nehéz. De ha ez megvan, akkor doboz, és kész. A színházat meg mindig újra kell csinálni. Minden nap, minden próbán újra meg kell csinálni. Te hiába vagy kész, lehet, hogy a partnered még nincs kész, és ha nem adsz neki impulzust, ő sem fog haladni a saját szerepével. Meg azért se lehet lazítani, mert ha te nem adsz impulzust, ő meg azt játssza, mintha adtál volna, akkor az egész fals lesz, nem tud megtörténni igazából semmi. A színház nagyon bonyolult matek. Egyáltalán nem arról szól, hogy pusztán az ösztönök meg a lélek rendben van-e. Hanem arról, hogy ezt hogyan irányítod, hova rakod ezeket a pillanatokat, hogy vagy jelen, hogy veszel részt egy közösség munkájában.
Most újabb Shakespeare darabra készülsz, a IV. Henrikre.
Mácsai Pali rendezi, már elkezdtük kóstolgatni. Szinte a színház összes férfiszínésze benne van, és leszek Harry herceg, Csuja Imre pedig Falstaff és IV. Henrik összevonva.
Nádasdy Ádám, új fordításában játsszátok. Ezt könnyebb mondani is?
Én szeretem a régi, veretes szöveget, de szerintem könnyebb utat találni a közönséghez mai stílusban. Már a Hamletet is így csináltuk meg a Krétakörrel.
