Alev Lytle Croutier: Hárem- A fátyol mögé zárt világ [Harem: The World Behind the Veil]– Cser Kiadó, 2017 – fordította Ongrádi Melinda – 256 oldal, kartonált kötés – ISBN 9789632785110
Az európai kultúra időről-időre kelet-bódulatba esik, felbuzognak a romantikus – máskor meg az elborzasztó – tévhitek és félinformációk. Az olvasók és tévénézők pedig nyelik a kelet mesés világának történeteit, mint kacsa a nokedlit. Mostanában, a televíziós sorozatok – és az ezekhez kapcsolódó könyvek – hatására mintha többet tudnánk a törökök történelméről, mint a sajátunkról. Sőt, mintha szimpatikusabb lenne Szulejmán szultán, és fővezére Ibrahim, mint a szegény, Mohácsnál elpusztult Lajos király.
Be kell vallanom, hogy a szimpátia-rangsor ilyes változásával azért sincs bajom, mert az egymásnak ellentmondó ilyen-olyan információkból még az is kisülhet, hogy az idegen – lehet akár ellenség is! – nem maga a patásördög, hanem ugyanúgy ember, mint te vagy én. Sőt, bizonyos nézőpontból akár hős is lehet!
Alev Lytle Croutier a törökországi Izmirben született amerikai szerzőnő Hárem- A fátyol mögé zárt világ című könyve, mely most jelent meg a Cser kiadó gondozásában, azért telitalálat, mert olyan témával foglalkozik, ami (szinte) mindenkinek izgatja a fantáziáját. A téma és a szerző mintha sorsszerűen talált volna egymásra, Alev Lytle Croutier (Törökországban: Alev Aksoy Croutier) nőként nyúl egy olyan témához, amely elsősorban a nőkről szól. Ráadásul török nőként teszi ezt, olyan török nőként, aki családja és felmenői révén szorosan kötődik az egykorvolt háremek letűnt világához. Például gyermekkorában személyesen is ismert még eunuchot, s a családjában voltak olyan nők, akik belülről ismerték a háremet. Ugyanakkor Alev Aksoy Croutier nem a török kultúrában, nem a török kultúra normái szerint él, ezért rálátása van a „török világon” túl arra is, amit az európai alapozású kultúra törökökről tudni vél.
A történelmet nem vizsgálhatjuk jelenkori érzéseinken keresztül. A történelem a férfiak játéka, amelyet a férfiak jegyeztek fel évszázadokon keresztül – a nők csak mintegy a mondanivaló szüneteinek kitöltésére jelennek meg benne
– állítja az írónő a Túlélők című fejezetben, s ha belegondolunk, ez az állítás nincs/sincs messze az igazságtól…
A Hárem című kötet érzékeny és ugyanakkor alapos munka, mely alkalmas arra, hogy eloszlassa a tévképzeteket, melyekről a könyv elolvasása előtt azt sem tudhattuk, hogy nem nagyon vannak köszönő viszonyban a valósággal. A háremek történetét – melyben központi szerep jut a szultán háremének – a kialakulástól a megszűnésig tárgyalja. Szó esik a háremben élő nők és az őket őrző kasztráltak hétköznapi életéről és kiszolgáltatottságáról ugyanúgy, mint arról, ahogy ezek a nők és nem-férfiak előnyükre tudták fordítani jog- vagy egyéb-fosztottságukat. Fájdalmas és őszinte – férfiolvasók számára borzongató – fejezet szól az eunuchokról. Úgy, ahogy arra nem is akartunk gondolni. Levelek, memoárok-részletek, visszaemlékezések, útleírások tömkelege árulkodik arról, miként működött valójában ez a világ. Miként éltek a városi háremekben azok a nők, akik hétköznapi asszonyokként osztoztak más nőkkel a nekik rendelt férjeken.
Zseniálisan felépített fejezet tárgyalja, hogy a háremről Európába hozott homályos információk miként mozgatták meg az európai írók, festők és színházi emberek fantáziáját, miként jutott el a téma a hollywoodi filmekig, a reklámokig… S ugyanakkor miként találtak maguknak helyet az európai – főleg francia – szellemi termékek (beleértve a divatot is) a török világban, mely a XX. század elején felismerte, hogy a változást nem lehet megállítani.
Lehetséges-e, hogy miközben egy közösség tagjainak felét a földhöz láncoljuk, a másik fele képes legyen az égbe emelkedni? Ez nem kérdés – meg kell tennünk a szükséges lépéseket ahhoz, hogy sikerrel teljesítsük a fejlődés felé indított utazásunkat. Ha ez megvalósul, forradalmunk sikeres lesz
– jelentette ki Musztafa Kemál Atatürt, mielőtt (gyakorlatilag egyik napról a másikra) betiltotta és felszámolta a háremeket. Pont olyan határozottsággal, ahogy átállította az egész országot a latin betűs írásra.
Alev Lytle Croutier könyve egyszerre mutatja meg a szépet és a szörnyűt, s legalább annyira izgalmas, mint az ilyen-olyan regények és filmsorozatok. Kötelező olvasmány azoknak, akik történelmi ismereteiket eddig a Szulejmán című sorozatból szerezték, s erősen ajánlott azoknak, akik más szempontból közelítenének a múlthoz. Vad feministák – tanulságot keresve – ugyanúgy elmerülhetnek ebben a könyven, mint azok, akik szívesen lennének háremhölgyek, vagy azok, akik a hárem urának szerepéről álmodoznak. Utóbbiak ne felejtkezzenek el arról, hogy a többnejűség büntetése a több anyós…
