Samantha King: A döntés – General Press, 2017– fordította Rácz Péter – 400 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-6439-95-8
Az emlékek furcsa dolgok, az emberi elme pedig elképesztő játékokat képes űzni. Ha odafigyelünk, még a hétköznapokban is tetten érhetjük – főleg másokon! – hogy olyasmiket tudnak (vélnek tudni), amik nem történtek meg. Vagy nem úgy. És, ha másokon ilyesmit tapasztalunk, akkor – kis odafigyeléssel – magunkon is észrevehetjük ugyanezt.
…Nem élhetsz az emlékeidből
Mert nem történt veled semmi sem
Azt hazudnak neked, amit akarnak
Nem lenni nem jó
De nem jobb lenni sem…
(Sziámi Ultrarock: Előrelátó csecsemő)
Az emberi elme a hétköznapokban is nagy trükkökre képes. Mennyivel inkább igaz ez az olyan határhelyzetekben, amikor az élet, vagy az ép értelem a tét. Samantha King regénye, A döntés egy extrém élethelyzetből indít. (A regény prológusát elolvashatod itt.)
Válassz közülük, ribanc!
– üvölti egy símaszkos, katonai ruhás, pisztolyt tartó férfi Maddie-nek, aki éppen arra készül(ne), hogy ikergyermekei tízedik születésnapját megünnepelje. De választhat-e valaki a gyermekei közül? Vajon Maddie tényleg megtette? Tényleg a fiát választotta, és a lányát lelőtték? Lehet-e együtt élni ezzel a tudattal?
A regényben, ahogy Maddie tudata tisztul, és emlékei összeállnak, úgy bontakozik ki a kép, s lassan helyükre kerülnek az apró részletek. Kiderül, hogy a boldognak indult házasság nem volt olyan boldog, s bár az anya mindent megtett az ikrekért, a férjével mégsem tudott egy hullámhosszon maradni.
Az volt a benyomásom, hogy más bolygón élünk, és az összezördüléseinkben valójában világok csapnak össze egymással. Dom azt vagdosta a fejemhez, hogy olyan feleséget szeretne, akinek nem legókockákkal van tele a táskája, és a blúza nincs lefröcskölve babfőzelékkel. Én meg még az idejét sem tudtam, mikor beszélhettem vele utoljára azokról a dolgokról, amelyek engem aggasztottak
– ez így, a gyilkosság emléke nélkül, még akár lehetne egy unatkozó háziasszonyoknak szóló regény is. De nem az… mert valami történt, valami, ami annál is szörnyűbb, mint amikor Maddie ráébred, hogy a férje, Dom egy erőszakos, hatalommániás, agresszív alak, aki rendszeresen bántalmazta és megerőszakolta a feleségét. Aki egészen máshogy gondolta a házassági ígéretét, miszerint soha nem fogja elengedni az asszonyt, akinek mindent megad. Mindent, amit ő férjként fontosnak gondol…
Samantha King négy nagy részből építi fel a negyvennyolc fejezetre osztott regényt. A négy egység a történetet négy, egymástól markánsan elkülönülő részre osztja, melyek mindegyike komoly meglepetést tartogat az Olvasónak – és komoly megrázkódtatást a főhősnőnek. Ez egy olyan regény, amely mindig csak annyit mutat, amennyit Maddie, a narrátor tud. Olvasás közben lassan bontakoznak ki az események az emlékek fátyla mögül, s amikor azt hinnék, hogy már értjük, mi történt, akkor hirtelen minden összekuszálódik. Hogy aztán az újrarajzolt kép új értelmet nyerjen, s egy apró mozzanattól megint csak apró cserepekre hulljon.
Maddie megpróbál kikeveredni abból a labirintusból, amit elméje önvédelemből – vagy talán önvádból? – épített, s közben a valódi világban – mármint a regény valódi világában – is zajlanak az események, amelyek felülírják a múltból hozott emlékeket. Már, persze, ha azok tényleg emlékek voltak, és nem saját(ságos) fiziológiai és lelki folyamatok eredményei.
A döntésben nem nagyon van olyan pillanat, amikor az olvasó nyugodtan hátradőlhetne, mondván, tudja, hogy most mi következik. És ettől jó egy pszichológiai thriller!
