Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Weiss János: A szellem visszatérése önmagához
Az esszé Vajda Mihály önismereti filozófiájáról szól:
„Nagyjából a századforduló körül aztán ez a boldogság-érzés szertefoszlik: jön egyfajta tragikus és mély-szomorú hang, amely a világ elsivatagosodásáról beszél. Ezzel párhuzamosan, sőt ezt bizonyos értelemben ellensúlyozva, születik meg a „kései filozófia”, amelynek legfontosabb dokumentumait A személyes emlékezet című kötet tartalmazza. (Kalligram, 2016 – ez a Válogatott művek zárókötete) E kötetben a szerző négy utolsó könyve szerepel, kiegészítve néhány azóta készült dolgozattal. A mű hangütését egységesen a személyesség jellemzi. Vajda egy interjúban így beszél a maga megközelítéséről: „Számomra nem sokat mond az a filozófia, amely a szó szűkebb értelmében vett tudomány »rangjára« tart igényt, úgy mint állításainak legalábbis a falszifikálhatósága, prediktív erő stb. Ez nem jelenti azt, hogy az ilyesfajta törekvéseket feltétlenül elhibázottnak tartanám: idegenek tőlem. Amit én művelek, annak meg aztán tuti, hogy semmi köze sincs semmifajta tudományhoz (nem megismerés, hanem gondolkodás […].)” (Vulgo, 2005/1-2. 281.)”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba kritikája Gabriel García Márquez Utazás Kelet-Európában (1957) című új kötetéről szól:
„Gabo 1945-től, nagyjából 18 éves korától írt újságcikkeket, fiatalon kolumnistája lett az El Heraldonak, Kolumbia egyik legnagyobb napilapjának, saját véleményrovata volt. Már jelentős újságíróként 1955-ben Rómában és Párizsban töltött hosszabb időt, majd ezután jutott el Európa számos helyére. Így érkezett el 1957-ben a keleti blokkba – mint meggyőződéses baloldali, aki igen kíváncsi volt mindarra, ami itt történt, ám miközben következetes kritikusa volt a nyugati világnak, a keleti világot is kritikusan szemlélte. Nem is viselkedhetett másként az, akinek volt szeme. Ugyanakkor kommunistaként azt a kérdést is föl kellett tennie: kommunisták-e egyáltalán ezek a szovjet blokkban hatalomra jutott „eszmetársai”. Vérbeli riporter volt: mindent megfigyelt, az emberek érdekelték, a hivatalos programokról mindig meglógott, hogy a villamoson, a kocsmában, a mulatókban és a házibulikban ismerkedhessen azokkal, akik a hivatalos vendéglátók helyett elmondták, megmutatták neki, hol is van éppen. A „kolumbiai vendég” nem volt hülye. Fölfogta, hogy nincs mit enni, hogy rosszul öltözöttek az emberek. Főleg mivel fiatalon ő is vézna és rosszul öltözött volt. A keleti félelmet és a hazugságot azonban kevésbé értette. Ahonnan jött, ott mindez nagyon másként volt.”
AZ ÉS könyve áprilisban
Földényi F. László kritikája Nádas Péter Világló részletek című memoárjáról szól:
„Mit csinál az ember, ez egy, ebből nyilvánosság előtt mit hajlandó bevallani, ez már kettő, s a közvélekedés szerint valójában miként is kéne viselkednie, ami a harmadik. A rideg valóság, a látszat és a szándék szent hármasa. Még arra a borús nyári délutánra is emlékszem, amikor elhatároztam, hogy egész felnőtt életemben ezzel a kétarcúsággal vagy inkább háromarcúsággal fogok foglalkozni.” S ezt követi a fogadalom: „Mindent, de mindent meg fogok írni, amit az emberek elhallgatnak egymás elől.” Hat évtized elteltével a Világló részletekkel e kamaszkori fogadalomnak tett eleget. Mindent persze nem írt meg, sőt, könyve vége felé maga mondja, hogy egyszer majd megírja, mi mindent temetett be az omlás, amely véget vetett a gyerekkorának. De azért így is sok mindent megírt: a két szülői ág történetét, a XIX. század elejétől, ameddig visszakövethetők; az ostromot, amelynek csecsemőként, majd cseperedő kisgyerekként nemcsak elszenvedője volt, hanem az érzékeire hagyatkozó pontos megfigyelője is; a családtagok önáltató hazugságait, amelyek elválaszthatatlanok voltak a párt belső hisztériájától és neurózisától, s az ennek jegyében elkövetett gyilkosságoktól; a fasiszta internáló- és koncentrációs táborokat, amelyek áldozatai és tettesei különböztek ugyan, de nem tudtak úgy meghalni, hogy csoporttudatukat ne egyformán örökítették volna tovább a későbbi generációkra; az anyát és az apát, akik látványosan rokkantak bele abba, hogy erejüket meghaladó súlyt vettek magukra. És megírta 1956-ot is, az utolsó európai forradalmat, amely végkép látványossá tette nemcsak az önkényuralmat, hanem a köztársaság és a demokrácia gyengeségeit is.”
VERS
A szám versrovatában Bödecs László, Jónás Tamás és Nyirán Ferenc versei olvashatók. Mutatványként Nyirán Ferenc egyik versét ajánljuk:
elveszett darab
nagyon régi pénzérme volt már nem
emlékszem hol találtam s bizonyára
igen ritka és értékes darab vörösréz
és több száz éves talán a római korból
származó egy ókori császár férfias
arcéle szerepelt a hátoldalán de most
csak annyi bizonyos hogy kiejtettem
a kezemből egy vonatúton és hiába
kutattam mindenütt a fülkében nem
lett meg és ennek immár nagyon sok
esztendeje de gyakran eszembe jut
újabban veled is így vagyok pedig
oly rég elveszítettelek hogy
a nevedet sem tudom
PRÓZA
A héten Deák Csillag, Péter János, Tallér Edina és Varsányi Gyula szépprózája mellett Kácsor Zsolt tárcája is szerepel.
Részlet Tallér Edina Csodálatos dolgok történnek című írásából:
„Az emberek azt hiszik, ha eleget fizetnek, annyit, amennyit kérek, vagy még egy kicsit többet, akkor a jövő olyan lesz, amilyet ők akarnak, és ezt majd én oldom meg. Komolyan ennyire hülyék az emberek, tudom, hogy hihetetlen, de így van. Igen. Komolyan. Abban reménykednek, hogy majd azt mondom, amit hallani szeretnének, de nem tehetem. Ha nagy a baj, nem mondhatom, hogy mindig minden jó lesz. Ilyenkor persze csalódnak. Sajnálom, de ez van. Azt kapjuk az élettől, ami jár, ami a legjobb, amit még elbírunk, amiből tanulhatunk, ami kivezet bennünket a sötétségből a fényre.”
ZENE
Fáy Miklós a Metropolitan Anyegin-előadásának élő közvetítéséről:
„Nem, nem Haydn a téma, hanem Csajkovszkij, az Anyegin, ami tavaly vagy tavalyelőtt is benne volt a Metropolitan-közvetítések sorában. Amikor idén meghirdették, még az volt a fő vonzerő, hogy Dmitrij Hvorosztovszkij lesz a címszereplő, mire április lett, csak a jókívánságokat tudta küldeni neki a színház, Hvorosztovszkij egészségügyi állapota miatt kénytelen volt mindent lemondani. Helyette Peter Mattei lett Anna Netrebko párja, már ha az Anyeginben lehet párokról beszélni, hiszen éppen ez volna a lényeg: nem párok. Mindig rosszkor találkoznak. „
Végső Zoltán a Gurdjieff Ensemble örmény zenekar Tavaszi Fesztiválon elhangzott koncertjéről:
„A népzene megváltozott, kiállítási tárgy, magasztos eszmék eszköze, egyfajta szentség lett, mégis, az átalakított népzene mögött is ott van valahol az eredendő erő, és ez persze Bartók érdeme, ő a viszonyítási pont. Erről beszél Levon Eskenian, a Gurdjieff Ensemble vezetője is, amikor Komitast, az örmény papot, az első zenetudóst, zeneszerzőt, az Örmény Nemzeti Zeneiskola megalapítóját mutatja be a közönségnek.”
***
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
