Érdekes történetek a XX. századi magyar sajtóból – 1968
október, Brazília – Páni félelem tartotta rettegésben Rio de Janeiro alvilágát. Húsz nap leforgása alatt tizenkét hírhedt maffiózót tettek el láb alól. A csapat vezére, bizonyos Vörös Róka telefonon értesítette a szerkesztőségeket az éppen aktuális leszámolásról. A rendőrség tehetetlenül kapkodott, nem tudta megvédeni az alvilágot.
október, Anglia – Az egyik londoni múzeum gondnoka praktikus kéréssel fordult a nyilvánossághoz. Akkora főzőedényt keresett, amelyben meg tudna főzni egy elefántot. A múzeum alagsorában már három éve feküdt egy elefánt bebalzsamozva. Többeket fölháborított a kérés, mert ételben gondolkodtak, pedig csak azért akarták megfőzni, hogy hozzájussanak a megtisztított csontvázhoz, és kiállítsák.
október, Kanada – Québec egyik vendégfogadójában egy 1822-ből származó házirend függött a falon. „Mielőtt lefeküdne, húzza le a csizmáját, és legyen szíves reggel hatkor felkelni, mert a lepedőjére szükségünk van az asztal megterítéséhez.
november, Macedónia – A Stip nevű városka lakói izgatottan készültek a labdarúgó mérkőzésre. Az egyik szurkoló otthon barkácsolt petárdát vitt magával. Úgy tervezte, hogy akkor robbantja föl, amikor győzelmi mámorban ünnepel a közönség. A petárda túl nagyra sikeredett, leginkább bombához hasonlított. Mikor felrobbantotta, a hatása is megfelelt egy bombáénak. Kiterítve vitték kórházba a szurkolókat.
november, Olaszország – Sokan jártak a temetőben Castro de Volsciban a halottak napján. A gyertyák fényében egyszer csak lövés dördült, a látogatók gyilkosságra gyanakodtak. Holott egy második világháborús hősi halott sírjára szerelt, vaklőszernek hitt lőszer sült el, mintegy díszlövésként emlékezve az alatta nyugvó halottra.
november, NSZK – Az elmúlt évben jól ment a francia rúzskereskedőknek, összesen tíz mázsa rúzst adtak el a németeknek. Csakhogy a német egészségügyi szakértők azt állították, hogy a rúzs egészségre ártalmas anyagokat tartalmaz, így nem csak a nők, de a meggondolatlanul és nem egészségtudatosan csókolózó férfiak egészsége is veszélybe kerülhet.
december, Magyarország – A KÖJÁL autószerelő műhelyében három barát viccelődött egymással. Az egyik épp lefújta magáról a port a sűrített levegővel, majd tréfálkozva ráirányította a másikra és lefújta vele a sapkáját. A férfi, miközben a sapka után kapott, hanyatt esett. Ekkor jelent meg a harmadik férfi, aki átvette a sűrített levegős gumitömlőt, és a földön fekvő társa hasára irányította. Bélrepedést szenvedett.
december, Franciaország – Hosszú éveken át Meur De Soif úr volt a Csúnya Nevűek Társaságának elnöke, akinek a neve azt jelenti, hogy szomjan hal, de elunva a szomjhalált, Meurois-ra változtatta a nevét. Az elnök nélküli társaságot a megszűnés veszélye fenyegette, végül Cocu urat bízták meg az elnöki teendők ellátásával. Az ő neve nem olyan drámai, csupán fölszarvazottat jelentett.
december, Kanada – Egy 39 éves orvos fiatalító kezelést végzett három paciensén. A kezelés a fiatalító injekcióval kezdődött, ami olyan jól sikerült, hogy mindhárom beteg elhalálozott. Feltehető, hogy azért haltak bele a kezelésbe, vélte az orvos, mert az injekció hatására egészen a születés előtti állapotig fiatalodtak vissza.