Konzumnő volt-e Melania Trump modellkorszakában?

melania

Milliós kártérítést fizet és elnézést kér Melania Trumptól, Donald Trump amerikai elnök feleségétől a Daily Mail című brit bulvárlap kiadója egy rágalmazónak ítélt tavalyi cikke miatt.

Melania Trump tavaly szeptemberben perelte be a Daily Mail kiadóját, miután a brit lap azt írta, hogy

Trump szlovén származású felesége az 1990-es években – amellett, hogy modellként dolgozott – egyúttal ‘kísérőként’ is kiszolgált férfi klienseket ügynökségének közvetítésével.

Melania Trump a Daily Mail brit változata ellen a londoni felsőbírósághoz, a Mail Online amerikai kiadása ellen New Yorkban nyújtott be keresetet, 150 millió dollár kártérítést követelve a kiadótól.

Az amerikai elnök feleségét a londoni felsőbíróságon folyó eljárásban képviselő jogászok szerdán bejelentették, hogy végül peren kívüli megegyezés jött létre a felek között a kártérítésről és az bocsánatkérésről.

A kártérítés összegét nem hozták nyilvánosságra, de a BBC úgy tudja, hogy 3 millió dollár körüli összegről lehet szó.

Ügyvédei szerint Melania Trump elfogadta a brit lapvállalkozás kártérítési ajánlatát és bocsánatkérését is.

A Daily Mail online felületén szerdán közzétett nyilatkozat felidézi, hogy a lapban és annak online kiadásán tavaly augusztus 20-án megjelent írás megkérdőjelezte Melania Trump

professzionális modellként folytatott tevékenységének mibenlétét,

és közlésre átvett olyan állításokat, amelyek szerint Melania Trump az egyszerű modellkedésen túl egyéb szolgáltatásokat is nyújtott.

A nyilatkozat szerint a lap elfogadja, hogy ezek az állítások

nem felelnek meg a valóságnak, és ezért ezeket visszavonja.

A Daily Mail egyben elnézést kért Melania Trumptól a cikk közzététele által okozott stresszért, és kártérítés kifizetésébe is beleegyezett.

A megállapodással a londoni és a New York-i jogi eljárás is lezárult.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!