Háy János: Nehéz, 2017. április 21. 19h, 100. előadás, Szkéné Színház
Kezdem azzal, hogy majd negyven évvel ezelőtt Kapa megszólít a szolnoki főutcán (ő csoportos szereplő, én középiskolai tanár), és kezembe nyomja Mrozek Mulatságát (Modern Könyvtár), eszembe jut aztán, hogy tizenvalahány évvel ezelőtt Háy Jánossal boldogságos eufóriában hazatántorgunk a Pityu bácsi fia premierje után a beregszászi éjszakában, folytatom 2009 karácsonyával, amikor Kapa is, én is kapunk egy vadonatúj szöveget (címe: Nehéz) a fa alá, zárom azzal, hogy 2010 júniusában (titokban, de ez már mindegy) olvasópróbát tartunk Gados Béláék nagykovácsi-beli teraszán, és hogy azóta minden júniusban találkozunk ott (vagy János csillebérci kisházában) a Nehéz csapatával, eszünk, iszunk, beszélgetünk, nem kerülöm ki a szót, mert a 100. Nehéz előadáshoz érve megengedem magamnak-magunknak: mindezt barátságban, szeretetben.
Fotó: Garamvári Gábor
Mit jelent ez a 100 Nehéz? Szívirányból húzom elő a választ, és nem bánom, hogy tocsogok a giccsben: „This is the beginning of a beautiful friendship.” De hogy melyik az a pillanat, amikor ez a mondat elhangozhat, azt nem tudom: Szolnok, Beregszász, Nagykovácsi… vagy immár egy ideje maga a Szkéné Színház, ahol havonta egyszer elkezdődik az előadás.
Kilencvenkilenc alkalommal ez úgy kezdődött, ahogyan János megírta: a végével. Főhősünk halálig tartó kálváriájának utolsó lépéseivel, hogy aztán visszaugorjunk az időben. Most, a 100. alkalommal teszünk egy kísérletet… De akárhogyan is kísérletezünk, ugyanoda érkezünk: a tudomásul vett, elfogadott, megnyugvást hozó, századik zuhanásba.
/Bérczes László, rendező/
… vissza oda, ahová soha többet nem akartam, és ez a rém lebegett előttem, hogy ülök a vonaton, és a vonat visz vissza, vissza oda, ahonnét eljöttem.
(részlet a drámából)
2010-ben a Bárka Színházban mutatták be Háy János Nehéz című drámáját Bérczes László rendezésében. 2015-ben a Nemzeti Színházban volt műsoron, 2016-tól pedig a Szkéné Színház műsorán látható a Mucsi Zoltán főszereplésével készült előadás.
Mucsi a darabban nyújtott alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat mind a Pécsi Országos Színházi Találkozón, mind a Színikritikusok díjátadóján, míg ez utóbbin Lázár Kati a legjobb epizódszereplő lett.
Fotó: Garamvári Gábor
A kritikai visszhangból:
Aki ismeri Háy János írásait és Bérczes László rendezéseit, az tudja, hogy itt nem író és rendező szerencsés, ámde többnyire mégiscsak véletlenszerű találkozásáról van szó, hanem egy mikrokozmoszon végzett kölcsönös munkálkodásról: két művész dolgozik a kimondás és megmutatás lehető legintenzívebb színházi formáján…Az előadáshoz készült, szokásosan pompás és gazdag műsorfüzet végén van néhány paszszus a mobilitásról, mármint a társadalmiról; vagyis arról, amiről – illetve aminek kudarcáról – a darab is szól: hogy nem olyan egyszerű fölszállni a vonatra, és falusiból fővárosivá válni…
(CsákiJudit, Magyar Narancs)
Háy darabja arról tudósít, hogyha nincs is itt a végmegsemmisülés, itt van az emberi világvége. De mégiscsak megteremt egy asszonyt, aki ezt is túléli, lehetetlenné teszi. És hozzá van egy színésznő, aki ezt lúdbőröztető hitelességgel eljátssza. És ezzel nekünk is erőt adhat. Jó példa arra, miért is érdemes színházba járni.
(Bóta Gábor, Népszava)
…Mucsi Zoltán markáns színészete, az intellektualitásnak és az érzéki nyersességnek ez a különleges elegye teljes pompájában bontakozik ki.
(Koltai Tamás, Élet és Irodalom)
Mucsi Zoltán pontosan érti és érezteti a férfi kettős igazságát. Precíz gesztusokkal és hangsúlyokkal vezeti végig tragikus útján, egyszerre leplezi le és igazolja minden szavát. Mind piszkosabb, sárosabb az öltönye (Kárpáti Enikő jelmezei tolakodás nélkül szolgálják az előadást), de ennél fontosabb jelzés, hogy szinte a szemünk láttára fogy el ez az ember. A figura mélyebb igazságainak megmutatása közben Mucsi bravúros technikával ábrázolja a lelket hordozó test sorsát is.
Lázár Kati az anya szerepében szinte észrevétlen, mégis félelmetes erővel hallgat, apró mozdulatokkal tevékenykedik. Háttérben maradva véleményez. Amikor pedig megszólal, tárgyilagos és kegyetlen. Csak az arcán van olyan fájdalom, amilyet még nem láttam színpadon.
(Zappe László, Népszabadság)
