A vihar előtti csendről hisszük, hogy boldog békeidő

szofija andruhovics felix austria typotex

Szofija Andruhovics: Felix Austria [Фелікс Австрія] – Typotex Kiadó, 2017 – fordította Mihályi Zsuzsa – 272 oldal – ISBN 978-963-2799-32-2

Mi már tisztában vagyunk azzal, amit egy 1900-ban játszódó regény hőse/hősnője el sem tudott volna képzelni: a birodalmak nem állnak örökké, s a Habsburgok színes impériuma rövidesen megkezdi agóniáját. Ziemowit Szczerek regényéből (Jön Mordor, és felfal…) – a szerzővel itt közöltünk interjút – sok minden kiderül abból, hogy a lepusztult Ukrajnában miféle romantikus és bornírt nosztalgia él az egykori „boldog békeidők”, az egykorvolt együvé tartozás és Ferenc József iránt.

Pedig az a világ, aminek romjain Szczerek hősei piálnak és szívnak, virágzott egykor, s a virágzás „Mordor felől nézve” tényleg egyfajta aranykornak mutatja magát. Kelet-Galíciában, Kolomija/Kolomea vidékén – legalábbis a településnevek közül ez az, ami legalább ismerős – játszódik Szofija Andruhovics regénye, a Felix Austria. Az első világháborút megelőző években a Habsburg Birodalom fennhatóságának következtében európai arca volt ennek a vidéknek. Osztrák közigazgatás alatt együtt éltek a huculok, az ukránok, a lengyelek, a zsidók, az idekerült osztrákok és néha a piacon a magyarok is feltűntek a gyümölcseikkel. A különböző nemzetiségek jól megvoltak egymással, és mindenki tisztában volt azzal, hogy mi a helye és a szerepe ebben a dinamikus, de mégis statikus kavalkádban. Illetve majdnem mindenki!

A képeslapot a cikkíró dédnagyapja küldte feleségének 1915. április 16-án.

A regény mesélője, Sztefa Csornenyko az, aki eltévedt ebben a (mai szemmel) egyszerűnek tűnő – etnikailag egyáltalán nem homogén – világban. Ő az az árva, akit magához vett egy helyi orvos, aki özvegyként, egyedül nevelte saját lányát. Sztefából – akit a doktor iskolába is járatott – így lett egyszerre cseléd, barátnő, bizalmas és ellenség, aki legalább akkora hatást gyakorol vele egykorú úrnőjére, Adelára, mint az őrá.

Csakhogy egyúttal olyan határtalan, olyan feneketlen és szégyentelen, olyan ordító sajnálatot éreztem magam iránt, hogy kedvem lett volna sarkon fordulni, elszökni és mindörökre megfeledkezni róla, úgy sajnáltam magam, mintha egyszerre lennék kismacska és csúf, kopasz patkánykölyök és nagy kutya éles agyarakkal, amely fájdalmában és éhségében szét akarja tépni a gyengébbet.

– valahogy így, ilyen lobogó érzelmek között zajlik Sztefa élete. Amellett, hogy egyik oldalról nézve még a belét is kidolgozza ingyen, a másik oldalról nézve egy hálátlan dög, aki véleménnyel, és – erős zsarolási potenciáján keresztül – érdekérvényesítő képességgel is rendelkezik. 1900-ban, amikor a naplószerűen megírt regény játszódik, Anger doktor már nem él, Adela pedig feleségül ment a helyi kőfaragó/szobrász Petróhoz. Így élnek hármasban, míg fel nem tűnik egy furcsa kisfiú, aki felbolygatja az életüket. És betoppan az elhunyt doktor egykori tanítványa, Joszif, aki időközben pap lett.

Olyanok vagytok Adelával, mint két fa, amelyeknek egymásba fonódott a törzsük. Gondolj rá, gondolj a magad életére. Sztefa, nem lesz könnyű, de hallgass rám: szolgálnod kell Adelát.

– mondta Sztefának a doktor a halálos ágyán, és ezt ismételgeti magában Sztefa, aki miközben elnyomottnak és kizsákmányoltnak érzi magát, azonközben önként képes akár egész éjszaka is sütni azért, hogy elismerést szerezzen… Petrótól, Adelától, vagy a papnak állt Josziftól, aki még orvostanhallgató korában szerelmes lehetett a kis cselédlányba… Persze, lassan kiderül, hogy talán a doktor nem is ezt, hanem az ellenkezőjét kérte, és azt szerette volna, ha megszabadul egymástól a két nő, akiknek az élete oly szorosan, betegesen összefonódott, mint két fa. De, ha a doktor végső kívánságát csak Sztefa ferdítette el, akkor lehet, hogy a be nem teljesült és újra elképzelt szerelem sem több, mint képzelgés?

Szofija Andruhovics a naplóként megírt regénnyel átélhetővé teszi a zavarodott, szereptévesztésben élő cselédlány gondolatait és érzelmi világát, talajvesztettségét és jó szándékú igyekezetét… és közben az olvasóval játszik, hiszen rá kell ébredni, hogy az itt leírt események egyáltalán nem biztos, hogy köszönő viszonyt ápolnak a „valóságos” történésekkel (nem is beszélve a cselekedeteket mozgató gondolatokról.) Ebből a szempontból – bár az eltérő kor, ivar és helyzet miatt ez nem nyilvánvaló – Sztefa egészen közeli rokonságot ápol Makisz Citasz regényének (Isten a tanúm) antihősével. (Persze, az is érdekes játék, ha Sztefa és Édes Anna sorsát hasonlítjuk össze…)

Miközben a regény az egymásra ható sorsok fonatát bontogatja, és – nem mellesleg – elénk varázsolja egy letűnt kor szereplőinek hétköznapian izgalmas életét, nem ereszti az olvasót a gondolat, hogy ez a történet szükségszerűen tragédiába torkollik… ahogy nem sokkal később a Habsburg Birodalom is széthull. Ma már azt is nehezünkre esik elképzelni, hogy az akkori kelet-galíciai kisváros közelebb volt Bécshez és az akkori európaisághoz, mint bármi a mai Magyarországon.

Nincs miért csodálkozni azon, hogy 2016-ban a Felix Austria nyerte a Visegrádi Keleti Partnerség Irodalmi Díjat.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!