Gerencsér János: Kósza utak legendája / Kalászkirály – Athenaeum Kiadó, 2017 – 320 oldal, kemény táblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-293-669-7
A Kósza utak legendája messzire, az Úr 1151. esztendejébe repíti az Olvasót, egy olyan „valóságba”, mely éppen csak annyira tér el a történelmi regények világától, hogy ismeretlen, a regény világán kívül nem létező országokat és szereplőket mutat. A tét nem kisebb, mint hogy a szerző képes-e ezt a világot úgy működtetni, hogy az érvényes legyen. Tud-e adni bármit, amivel meghaladja azt, amit az ilyen regényektől megszokhattunk?
Gerencsér János esetében a válasz egyértelmű: IGEN!
(Ezt pedig nagy megkönnyebbülés a recenzens számára, hiszen igazán kellemetlen lenne egy éppencsak meghalt szerző első regényét sárba döngölni, és legalább ennyire ciki lenne méltatlanul megdicsérni. Esetünkben szerencsére nincs szó ilyesmiről, hiszen…)
…az olvasók előtt majdnem ismeretlen Gerencsér János jól hozza azt, amit a műfaj megkövetel, és ügyesen/hitelesen bővíti a kereteket úgy, hogy a regény ne csak befogadható és élvezhető, de izgalmas és rejtélyes(!) is legyen. A két szálon futó történetben egy trónját vesztett uralkodó, Aceras király – ő az alcímben jelölt Kalászkirály –, és egy bujdosóvá lett Eime hercegkisasszony kalandjait ismerhetjük meg. De ennél sokkal többet! Komolyan mondom, a történelmi- és fantasy-regényeken edződve – utóbbiak közé értve a méltán népszerű Trónok harcát is – nincs még egy olyan történet, ahol a jellemnek ilyen mértékű fejlődésével/változásával találkozhatnánk! Mindezt úgy, hogy közben a Gerencsér János alkalmat talál arra is, hogy szinte észrevétlenül, történelmi köntösbe csomagolva elmondja véleményét a nemek közti különbségről, az oktatásról, az egyházról, a hatalomról, az emberségről, a szerelemről… És közben nem feledkezik meg arról sem, hogy a kalandregény írójának legfontosabb feladata az olvasó érdeklődésének fenntartása.
Gerencsér János (fotó: Patkósné Toldi Gabriella)
Ha olvasóként azt hiszed, ismered az ilyen regények működését, akkor tényleg meg fogsz lepődni!
A Kósza utak legendájában senkinek nem úgy alakul a sorsa, mint ahogy azt elvárnád. Például a szereplők – bár a szerelmi szál is elég erős a könyvben – nem abba szeretnek bele, akire számítanál, s – részben emiatt – nem azokat az utakat járják be, amiket a szokásos hősök szoktak. A bosszú sem mindig teljesedik be, és az elérendő cél is folytonosan változik…
A hagyományos narrációs eszközökkel szerkesztett regényben, ahogy az teljesen normális, egészen háttérbe húzódik a szerző, gondolatait a szereplőkön és a cselekményen keresztül ismerhetjük meg. Furcsa is lenne, ha valaki másként, más nézőpontból próbálna megírni egy ilyen történetet.
Éppen ettől olyan szokatlan, meghökkentő, hogy a regény közepe táján (162.oldal), egyetlen egyszer, két kurzívval szedett mondat erejéig belép a történetbe az író, Gerencsér János maga. Talán el is siklana a mondatok fölött a történettel együtt loholó olvasó, ha nem érezné a súlyát. A súlyát annak, hogy Gerencsér János nem élte meg a regény megjelenését…
Amikor a Kalászkirály azzal szembesült, hogy ártatlant ölt, akkor megfogadja, hogy soha többé nem fog embert ölni. Soha!
Ó, dehogynem, mesém koronás kósza lovagja! Sorsod kuszálódott lapjait nem te írod, csupán éled!
– suttogja a szerző a Kalászkirálynak, tudva, hogy ezeket a mondatokat nem ő hallja…
***
Gerencsér János megírta a Kósza utak legendájának második kötetét. Tudva, hogy nem lesz, nem lehet harmadik, a szokásosnál is jobban fogom várni a másodikat, s már most biztos vagyok abban, hogy még nagyobb odafigyeléssel fogom keresni benne a megismerhetetlen szerző saját mondatait. Addig is, elolvasás után ízlelgetem a történetet át- és átszövő gondolatokat. Pl.:
Az emberek valamikor két szempont alapján cselekedtek. Az eszük és szívük irányította őket. Amikor az ész kevésnek bizonyult a megélhetéshez, és a szív érzelmeire se támaszkodhattak, jött valaki, aki hitet kínált fel. Hitet, ami tompítja az észt, semlegesíti a szívet. Hitet, amit minden és mindenki fölé helyez. A hit nevében küld háborúba, a hit nevében kéri gyermekeidet, vagyonod. Add neki mindened e világon, hogy üdvözülj Isten Királyságában. Mindezt tudom, és mégis kénytelen vagyok beletörődni, mert jelenleg az embereknek szükségük van a hitre. Háborúzva, éhezve szükségük van reménysugárra, hogy valamikor jobb lesz. Ha nem ebben a világban, akkor egy másikban…
