Egy jó ötlettel kezdődik minden kiállítás.
Nemzetközi együttműködés révén született kiállítás nyílik a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban március 16-án 18 órakor. Lengyel, cseh, szlovák és magyar közgyűjtemények őskori kulturális örökségét ismerheti meg a közönség. A kiállítás a természetes fény őskori emberek életében betöltött szerepét mutatja meg. A tárlat kapcsán Rajna András társkurátorral beszélgettünk.
− Mit fed a fény régészete, az archeoasztronómia kifejezés?
− Az archeoasztronómia az őskor kutatásának egyik új területe, amely a csillagászatot kapcsolja össze a régészettel. Ezáltal is jobban megismerkedhetünk a korabeli emberek életével. Korábban a települések, a temetők feltárása önmagában is rengeteg információt adott egy-egy népcsoport életéről, de az őskor kutatása mostanra új szintre lépett. Az archeoasztronómia azzal foglalkozik, hogy az égitestek, a Nap, a Hold, a csillagok, az égi jelenségek milyen hatással voltak az őskori emberek gondolkodására, viselkedésére, természethez való viszonyára. A fény régészete − A természetes fény szerepe az őskori ember életében nem hagyományos régészeti kiállítás, ahol leleteket szeretnénk bemutatni és magyarázatot fűzni hozzájuk, hanem csillagászati jelenségekkel, a természetes fény szerepével, illetve a fényjelenségek őskori emberek életére gyakorolt hatásával foglalkozunk. A tárlat kialakítása során a csillagászati és légköri jelenségeket bemutató szövegekhez és rajzokhoz kerestünk olyan leleteket (edényeket, ékszereket, fegyvereket), amelyek díszítésében ezen égi szimbólumok megjelennek.
- A kiállítótérben – a felkelő nap irányát követve – a Kr. e. V. évezred lengyeli kultúrájának különleges építményébe, egy késő neolit körárok belsejébe léphetünk. A gétyei körárok rekonstrukciója és makettje segít elképzelni, milyenek lehettek ezek a titokzatos őskori földművek. A körárkok alapítási rítusában, illetve a körárkokban zajló rituális tevékenységben a felkelő nap fontos szerepet játszhatott. A neolit finomkerámia díszítésében is találkozhatunk napszimbólumokkal. A bronzkor időszaka az, amikor rendkívül gazdagon alkalmazzák a nap- és holdszimbólumokat, elsősorban a különleges leleteken. Ezek azonban nem egyszerűen a „mindennapi” sugaras napot vagy a holdat ábrázolják – egy gyerekrajzhoz hasonlóan –, hanem különleges megjelenési formáikat, amikor látványos légköri jelenségek által körülvéve láthatjuk azokat az égen. A Kr. e. XVII.–XV. századra keltezhető bronzkori régészeti leletanyagban több olyan tárgytípus tűnik fel, melynek fő feladata egy-egy szimbólum megjelenítése volt. A legismertebbek ezek közül a bronzcsüngők, melyeket változatos, nap- és holdhalóval, vagyis az égitestek körül megjelenő optikai jelenségeket ábrázoló jelekkel díszítettek. A naposzlop lehetett az előképe a központi tüskével rendelkező koncentrikus korongcsüngőknek, ruhadíszeknek.
− Mióta foglalkoznak a régészek ezzel a szakterülettel?
− Napjainkban a beruházások előtti feltárások miatt ugrásszerűen megnőtt a feltárások száma. Ez kiváló alapot ad az új irányzatok és narratívák kutatására. Ma már nemcsak egy lelőhely anyagát vizsgáljuk, hanem a – lelőhelyek hálózatát összességében tekintve – a kor komplex társadalmi életét próbáljuk kutatni.
A fény régészete − A természetes fény szerepe az őskori ember életében című kiállítás ötlete Pásztor Emília régész-csillagász kurátortól származik. Úgy gondolta, hogy ne csak régészeti anyagot mutassunk be a tárlaton, hanem csillagászati motívumokkal reprezentált, a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből származó néprajzi leletek is gazdagítsák a tárlatot. A kiállítást tovább színesíti egy szibériai expedíció fotóanyaga.
- Az égi jelenségek ábrázolása, az Európában egymástól távol élő népcsoportok díszítőművészetében fellelhető párhuzamok, a temetési rítusokban, a szertartási tárgyakon megjelenő hasonló szimbólumrendszer a népművészetben, a samanizmusban élt tovább, de megtalálható a lakóépületek tájolásában is. A közel 7000 éves régészeti leletek és a múlt század néprajzi tárgyai, a burját sámánavatási szertartást bemutató dokumentumfilm együtt mesélnek nekünk a természetes fény szerepéről az őskori ember életében.
− A beruházóknak kötelezettségük, hogy a munkálatok megkezdése előtt értesítsék a régészeket?
− Igen, ez az engedélyezési eljárás része. Az első körben előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni, ami általában terepbejárást, talajradaros felmérést és próbafeltárást jelent. Egy központi állami szervezet, a Budavári Ingatlanfejlesztő Kft. koordinálja a munkát, a próbafeltárás részét szoktuk mi végezni. Akkor pontosítjuk, hogy például egy nyomvonalon hány lelőhely van, mekkora érintettségű. Készül egy feltárási projektterv, és annak alapján végezzük el a megelőző feltárást.
− Mennyi idő áll a rendelkezésükre egy-egy feltárásnál?
− Harminc nap, ezt jogszabály határozza meg.
− Kevésnek tűnik. Mi van, ha ennyi idő alatt nem tudják elvégezni a munkát?
− Próbálunk a beruházó jóindulatában bízni, és lehetőleg annyi embert oda csoportosítani, hogy harminc nap alatt be lehessen fejezni a munkát. Többnyire sikerül is, de egy nagy kiterjedésű temetőt nyilván nem lehet ennyi idő alatt feltárni. Az előzetes régészeti dokumentáció arra jó, hogy jelezhessük, ha előreláthatólag nem fejezhető be harminc nap alatt a munka.
− Hány fős csapattal dolgoznak?
− Egy csapat általában egy régészből, két-három régésztechnikusból és húsz-harminc munkásból áll. Egy ilyen csapat nagyjából harminc nap alatt föl tud tárni majd’ egy hektárnyi, átlagos lelőhelyet.
− A régész és a régésztechnikus munkamegosztása olyan, mint mondjuk az operatőré és a segédoperatőré?
− Inkább úgy mondanám, hogy mint a sebészorvosé és az asszisztensé. A régésznek kell tudnia, hogy mennyi időt, mennyi embert vesz igénybe a feladat, milyen sorrendben kell haladniuk, a régésztechnikus pedig konkrét dolgokkal, a rajzolással, a fotózással, az emberek irányításával segíti a régész munkáját.
− Honnan származnak a március 16-ától látogatható kiállítás leletei?
− Meglehetősen széles merítésből, Magyarország majdhogynem összes nagy múzeuma kölcsönzött leleteket. A tárlat vándorkiállítás, aminek a harmadik állomása a Ferenczy Múzeum. Az előző két helyszínen, Baján és Keszthelyen kiemelt helyen szerepeltek a helyi múzeum gyűjteményéből származó leletek, Szentendrén mi is ezt a módot követjük.
− A közös kiállítások esetében szerződést kötnek a múzeumok, és darabra pontosan belefoglalják, hogy ki mivel járul hozzá?
− Minden kiállítás egy jó ötlettel kezdődik. A kurátorok, ahogy Emília is, tudják, merre induljanak el. Általában már egy kész koncepcióval keresik meg az egyes múzeumokat, majd hosszas és aprólékos levelezés kezdődik a tárgylistáról, az egyes kiállítandó tárgyakról és azok kölcsönzéséről, a kiállítás körülményeiről. Egy ilyen tárlat megszervezése minimum egy évig tart, és természetesen minden részletet szerződésben rögzítünk. A fény régészete eléggé figyelemfelkeltő cím, egy ekkora gyűjtést pedig érdemes több helyszínen is bemutatni a nagyközönségnek. Egy múzeumban általában három-négy hónapig áll egy kiállítás, és elsőként a kölcsönző intézményeknek szokás felajánlani a helyi bemutatás lehetőségét. Mi sem szerettük volna ezt a lehetőséget elszalasztani. Az eredeti koncepcióban csehországi leletek is szerepeltek, de azok kölcsönzése lejárt, ezért a szentendrei tárlaton már nem jelennek meg.
− Miért kellett visszaadni a cseh anyagot?
− Szükségük volt rá az állandó kiállításukhoz. Egy éven keresztül nem voltak a saját múzeumukban a tárgyak, így megbomlott az állandó kiállításuk egysége. Ezért kérték vissza. A hiányt úgy ellensúlyozzuk a szentendrei tárlatban, hogy többet teszünk bele a saját gyűjteményünkből.
− Milyen a látogatottsága egy ilyen típusú kiállításnak?
− Szentendrén nagyon sok függ az időszaktól. A tavasz a legjobb, mert akkor érkezik a városba a legtöbb látogató. A szervezett csoportoknak megvan a maguk menetrendje, a turisták elsősorban a Kovács Margit Múzeumot látogatják. Az új Ferenczy Múzeumban még nincs nagy tapasztalatunk, mert ez mindössze a harmadik régészeti kiállítás. Az első kettő viszonylag nagy népszerűségnek örvendett, az állandó képzőművészeti kiállítás mellett külön azokra is bejöttek az emberek.
− Az, hogy nagy beruházásokhoz kötődnek a feltárások, hoz valamit a konyhára múzeumnak?
− Igen, de ne gondoljon senki fantasztikus anyagi nyereségre. A nagy beruházásokkal kapcsolatos feltárások 3150 forintos hatósági négyzetméteráron történnek. Ennek az árnak a jelentős részét felemésztik a terepi költségek, a feltárást végző munkások, gépek költségei. A terepi munkák végeztével sokan úgy gondolják, hogy ,,megvolt a feltárás, épül rá az út, készen vagyunk”. Valójában azzal, hogy a terepen feltárjuk a régészeti objektumokat, és a leleteket bevisszük a múzeumba, még nem állt meg a munka. A leleteket meg kell tisztítani, restaurálni kell és nyilvántartásba venni, a kész dokumentációt pedig egy éven belül le kell adnunk. Ez minimum ugyanakkora erőfeszítést igényel, mint a terepi munka, csak már nem olyan látványos, mert ezt már a bázison, az irodában végezzük. Ezt követi az a fázis, mely a feltárások legfontosabb hozadéka, a tudományos feldolgozás, ami ezeknek a kiállításoknak is az alapját képezheti.
