A mozdulat útjai a 20. századtól máig: táncban, képben, és élőszóban
Mi a kortárs művészet, hogyan közelítsünk hozzá és főleg: miért? Egy osztálynyi fiatal táncművész hallgatóval úgy döntöttünk, hogy ezeket a kérdéseket először saját magunknak kell feltennünk. És ők is rájöttek, hogy első sorban nem is a művészetről, hanem saját magukról kell elgondolkodniuk. És ez a legnehezebb.
Különleges élményt jelentett a Magyar Táncművészeti Egyetem (modern szakirány) táncművész hallgatóinak előadása a Budapest Táncfesztivál programjában. A budapesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán táncban, képekben és élőszóban a kortárs tánc, a mozdulat útjait kísérhettük végig a 20. századtól máig.
Míg a színpadi táncművészet „alapanyaga” korábban a klasszikus balett, a századforduló táján számtalan más irányzat jelenik meg a palettán, némelyik homlokegyenest ellentéteként mindannak, ami addig megszokott volt a színpadon. Az előadás a 20. század a test színpadi megjelenésének és mozdulatának szabadságát hirdető Isadora Duncan-nal indít, majd a század legkülönb új műfajait – köztük Martha Graham, Mats Ek, Pina Bausch és mások stílusait, technikáit követhetjük soron, egészen napjainkig.
Lőrinc Katalin – az előadás rendezője és moderátora – így ír az általa rendezett interaktív előadás margójára:
– Olyan világban élünk ma, amikor mindent piktogramok magyaráznak meg, kaptafára készült formákban kapjuk az információkat folyamatosan, miközben napi (gyakran megélhetési) gondok tornyosulnak fölénk. A művészet nem csupán fölösleges passziónak tűnik e körülmények között, de sokszor nem is értjük, mert szokatlan hullámhosszon szól hozzánk. Mi a kortárs művészet, hogyan közelítsünk hozzá és főleg: miért? Egy osztálynyi fiatal táncművész hallgatóval úgy döntöttünk, hogy ezeket a kérdéseket először saját magunknak kell feltennünk. És ők is rájöttek, hogy első sorban nem is a művészetről, hanem saját magukról kell elgondolkodniuk. És ez a legnehezebb. Erre vállalkoztunk ezzel a műsorral, s benne sok érdekes, meglepő tánccal, és úgy gondolom, hogy ez mindenkinek szól: a nézőnek semmi jártasság nem szükséges hozzá, csak nyitottság, kíváncsinak lenni arra, hogy az a fiatal, aki a szemünk láttára bemutat egy koreográfiát, – régit, betanultat, vagy egy egészen friss, saját művet, vagy netán improvizál, hogyan látja saját magát és a világot. Szóval egy kicsit mindnyájunk életéről esik itt szó (és persze tánc).
Forrás: Lőrinc Katalin
Fotók: Eifert János
