A költészet, a graphic- és sound design kapcsolata akár kézenfekvő is lehetne, de mégsem az. Mostanáig. Március 3-án, a Trafóban kiderül, hogy az Echolália mennyire költészet és/vagy mennyire „valami más”.
– Az Echolália című kötet és a hozzá tartozó „egyebek” bemutatója a Trafóban lesz. A Trafó nem egy szokványos könyvbemutató-helyszín…
– Ez nem „csak” irodalom, hanem egy multimédia-termék, egy audiovizuális mű, ami „irodalmi eredetű”. Mivel nagyon delikát hangművészet az, ami a lemezen van, profi hangrendszer kell, hogy a közönségnek mutathassunk ebből valamit. Az nem opció, hogy egy akármilyen hangfalon megszólaljon „valami”, ami majdnem olyan, mintha… Másrészt olyan helyre volt szükség, ami be tud fogadni egy kiállítást és egy vetítést is.
– Szedjük szét ezt az összetettséget, s induljunk el onnan, hogy te betűvető ember vagy. Miért nem elég a vers?
– Mert a világ nem így működik! Ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik a számítástechnika fejlődése mentén eszmélt, és az ezzel párhuzamosan barátkozott a jól-rosszul fejlődő graphic design-nal. Így talán nem bonyolult, hogy ezek az ügyek harmonikusan megférnek. Kamaszként találkoztam először kalligrammákkal, rajzoltam is, de persze nagyon bénák voltak, és felhagytam velük az első kötetem, a Textolátria tervezéséig. Akkor, belátva a saját korlátaimat elmentem egy tervezőgrafikus-tipográfushoz, hogy együtt hozzunk létre valami szokatlant.
– Nem sokan foglalkoznak „ilyesmivel”…
– Tervezőgrafikusok képzésében, az egyetemeken előfordul egy-egy versplakát, mint formagyakorlat, de ezek általában nem kortárs szerzők műveivel foglalkoznak, és nem is jutnak el a potenciális befogadókhoz. Magyarországon nem szokványos, hogy ilyesmi kötetbe kerüljön, és termékként keresse a helyét a könyvpiacon.
– Nézhetem ezeket az alkotásokat az avantgárd felől, de megkereshetem a középkorba, és még régebbre visszanyúló gyökereit is…
– A fejlődésem ebből a szempontból nem volt kronologikus, fiatal felnőttként, amikor az izmusokat jobban körüljártam, rá kellett jönnöm, hogy a vizuális költészet több ezer évre tekint vissza. Nem is gondolom, hogy a munkám egy modernista ügy vagy neo-avantgárd lenne, hiszen egészen más forrásokból táplálkozik. A huszadik századot megelőző időkkel, főleg a középkor és a barokk költészet ilyesfajta alkotásaival érzek igazi rokonságot.
– Milyen szempontból?
– Leegyszerűsítve: mindegyikben van valami számtani-, vagy topográfiai szerkezet, amitől fejtörővé, „lírai sudokuvá” válik a végeredmény. Az én megközelítésen nem annyira képzőművészeti, mint inkább nyelvi-, logikai- és számtani jellegű. Például az Echolália borítóján is számolnom kellett, hogy hány betűt írhatok. A formát nem a rím, a ritmus, vagy a szótagszám határozta meg, hanem az optimálisan elhelyezhető betűk számossága. A művek kibogarászása és befogadása a középkorban is egyfajta vallásos-meditatív jellegű tevékenység volt… Mégis, ha valaki ránéz a kötetre, azt fogja mondani, hogy ez egy avantgárd mű, de szerintem ezt nem kell és nem is szabad így szétszálazni. Ha valaki azt mondja, hogy forradalmi, akkor én nyugodtan állíthatom, hogy ósdi – abban az értelemben, hogy ennek már húsz évvel ezelőtt meg kellett volna születnie, és ma interaktív animációs verseket kellene készítenünk, ahogy ilyenek vannak is… Nyugat-Európában.
– Te miként definiálnád a kiadványhoz tartozó hanglemezen hallható anyagot?
– Irodalomközpontú hangművészet…
–… de nem „megzenésített vers”, ugye?
– Nem, mert a szöveg és a zene oda-vissza alakította egymást. Egy hosszú versből vettünk ki részleteket, és azokkal dolgozva éreztük, hogy módosítani kell a szöveget, így lett ebből fúziós munka: líraudió. Nem nagyon tudok ilyesmiről Magyarországon, nem ismerek olyan hangzóanyagot, amin az elektronikus zene és a kortárs vers szoros munkában hozna létre egy teljes albumnyi anyagot. Ez nem az, mint amikor Latinovits által szavalt Ady költemények kapnak zenei hátteret.
– A honlap is az alkotás része, vagy az csak kommunikációs felület?
– A honlap kulcsokat ad a kötethez és a hanganyaghoz is, miközben ökonomikusan igazodik a tárgyhoz. Egy gesztus erejéig ott is szerepel egy betű-kubus, ami a tárgy együttesben nem, és ez összefügg azzal, ahogy a könyvön lévő írás folytatható a lemez centermatricáján, ami folytatható site-on…
– Nálunk miért nem természetes, hogy a költészetből „kisarjad” egy ilyen nagyívű projekt? Mi hiányzik máskor, mi az, ami megvan most?
– A tudatos hozzáállás és a megfelelő körülmények, amibe beletartozik a pénz is. Amikor költőként elindultam, hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem – ez sem – mehet csak lelkesedésből, ebbe bizony invesztálni is kell. Az Echoláliának is körülbelül százötven oldalnyi jogi dokumentáció áll a hátterében, amit nekem kellett az ügyvéddel együtt kidolgozni. De, visszatérve a beszélgetés elejére, az, hogy jogi és pénzügyi hátteret is mozgósítani kellett, megmutatja, hogy ez nem „csak irodalmi alkotás”. Még ha hat évvel ezelőtt jócskán amatőr módon pro bono kértem is meg az egyes vizuális költeményeket tervező grafikusokat – akik ennek ellenére el is vállalták, amiért nagyon hálás vagyok –, végül az derült ki, hogy egy ilyen léptékű végső termék mint nagy egész nem születhet meg pacsira, és a gyártás is annyira kockázatos befektetés, hogy az előállítás költségeit is jobb, ha saját büdzsémből, közösségi finanszírozással, és egyéb támogatások bevonásával magam teremtem elő, és minden szempontból kész termékkel keresek kiadót. Ha multimilliomos lennék, nem hét évet vártunk volna az Echolália elkészülésére, hanem két év alatt meg lehetett volna csinálni.
– Ez a projekt a te neved alatt fut, de hány közreműködő kellett az Echoláliához?
– Rajtam kívül tizenöten dolgoztak a projekten.
– „Be van fejezve a nagy mű, igen. / A gép forog, az alkotó pihen.” Az alkotó pihen?
– Az Echoláliát azt hiszem, tényleg befejeztem, és ezzel a művel elmondtam mindent, amit a vizuális költészet kapcsán el akartam mondani. Engem mindig olyasmi izgat, amit korábban nem csináltam, most az ábrázolás és a fotográfia felé nyitottam egy új utat, de erről még nem tudok – nem akarok – többet mondani. Azok közé tartozom, akik mindig valami újat akarnak kipróbálni, mert be vannak sózva…
***
Könyv, hanglemez és site layout: Hooh Studio
Zene: Modeo
Vizuális költemények: Bodolóczki Júlia Jula, Borzák Márton, Fekete Miklós, Herr Ágnes, Kiss Zsombor, Mayer Norbert, Serfőző Péter, Simon Péter Bence és Thury Lili
Színészek: Lendváczky Zoltán, Tankó Erika
Színészvezetés: Csuja László
Vinyl mastering: Tanka István
Kiadja: PRAE.HU + Palimpszeszt
