Végre lelepleződött a Mount Everest megmászóinak sötét titka!

beck weathers athenaeum -keretes

Beck Weathers és Stephen G. Michaud: Túléltem az Everestet – Athenaeum Kiadó, 2017 – fordította Bayer Antal – 336 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-293-639-0

Soha nem hittem el azokat a zengzetes szólamokat, amelyek a világ legveszélyesebb hegycsúcsainak meghódítóitól, vagy velük kapcsolatban megfogalmazódtak a médiában. Már a „hódítás” is gyanús, de az egész hangnem, a hősiességről meg az emberi kitartásról valahogy humbugnak tűnt. Az áldozatok kapcsán – az általam is jogosnak vélt – kegyelet mellé mindig tapadt valami megmagyarázatlan rossz érzés:

ezek a saját életüket kockáztató emberek akkor lennének/lehetnének igazi hősök, ha lenne, lett volna valami céljuk, ami túlmutat a konkrét hegycsúcson!

Finoman fogalmazva sem tartom magam „sportembernek”, ezért eddig, ha szóba került a Csomolungma, a Vinson Massif vagy az alaszkai Mount McKinley (Denali), elhallgattam a véleményem azokról az emberekről, akik az újabb-és-újabb rekordokért aránytalanul nagy kockázatot vállalnak. De ennek mostantól vége!

Azzal, aki családos ember létére időt, pénzt és energiát nem kímélve a Mount Everest megmászására készül, valami nagyon nincs rendben. És végre ezt nem én mondom, hanem egy olyan ember, aki felment A Hegyre, ott megfagyott, majdnem meghalt és visszatért. Amputálni kellett a kézfejét, új orrot kellett növeszteni a homlokára, míg végiggondolta, mit keresett ő a hegyeken, amíg otthon féltő és gondoskodó család várta.

Beck Weathers csúcsformában

A Túléltem az Everestet című kötet olyan, mint egy kijózanító pofon: helyre teszi a dolgokat. S ha azokra, akik benne élnek az „őrületben”, nem is hat, de talán azokra igen, akik ezekkel az emberekkel együtt élnek, vagy őket sztárolják és/vagy bíztatják. Beck Weathers élete viszonylag egyszerű képlet. Depressziója elől menekülve – de azt meg nem oldva – kapott rá a hegymászásra, és miközben egyre vadabb célokat tűzött maga elé, nem vette észre, hogy miként sodródik el a saját életétől.

A kötet első része a Mount Everersten történt „kalandról”, az 1996. május 10-én lecsapó gyilkos viharról a túl- és továbbélésről szól. Megmutatja, hogy a hegymászók világában már a halál előtt véget ér az élet, ha úgy ítélik meg (eldöntik), hogy bajba jutott társuk már menthetetlen, akkor hagyják egyedül megdögleni… és még ezzel sincs gondom, hiszen ez a lehetőség benne van a pakliban. Beck Weathers egy ilyen „otthagyott”, aki felállt és visszatért. Erős akaratú ember, de szerintem nem hős. Pedig vannak hősök ebben a történetben, de őket nem a hegycsúcsokon kell keresni.

A hősök közé tartozik Beck Weathers felesége, Peach, aki kitartott a férje mellett, sőt, minden követ megmozgatott azért, hogy megszervezze a férje helikopteres kimenekítését. Hős az a helikopterpilóta, aki egy bajba jutott amerikai hegymászó életéért a saját életét kockáztatva olyan magasra repült, ahol helikopternek nincs már keresnivalója. Hős a család, mely visszafogadta az önmagát ronccsá tevő hegymászót, és mindent megtett azért, hogy lelkileg és – amennyire lehet – testileg is felépülhessen. Szóval nagyjából hős itt mindenki, csak a könyvet író hős nem hős!

Persze ne legyünk ennyire igazságtalanok! Beck Weathers is hős, de csak akkor vált azzá, amikor nem volt más választása, amikor nem volt már kifogás, és szembe kellett néznie azzal, hogy mit tett a családjával, és hogy mit tett meg érte a családja.

Beck Weathers könyve mérföldkő a hegymászós könyvek történetében. Nem csak azt mondja el, hogy mi van a majdnem halál után, de azt is, hogy miként jutott el odáig, hogy a saját passziója fontosabb legyen mindennél/bárminél.

A Túléltem az Everestet egy fontos könyv, tanulságait az is megértheti, aki kevesebb pénzből, hétköznapibb módon vonja dicsfénybe saját, önző önpusztító életét. Én ismerek olyan embereket, akiknek hasznára lehetne ez a kötet, pedig nem hegymászók! És te?



34 hozzászólás

Írd le a véleményed!
  1. Kertész András

    Nem szoktam egyetérteni az itt megjelenő írásokkal. De, ez most üdítő kivétel. Teljesen egyetértek a cikkíróval, az első szótól az utolsóig……

      • Nándor Mézes

        szerintem annyira nem más, pont a poszt írójának a felvetésére rezonálnak Joe első mondatai:

        (a történet – legalábbis hegymászó berkekben – közismert, úgyhogy a narratíva nem tesz úgy, mintha kerülni akarná a spojlert: a felvezető képsorok után magát a sérültet látjuk, húsz évvel később, láthatóan jó egészségben, stúdióban ülve kényelmesen, interjú-körülmények között ‘válaszol’ Grozdits Hahó-nak)

        “Azért mászunk mert élvezzük.., és valóban, nagyon élveztük! Egyébként meg egész életünkben mást sem csináltunk..fejetlenül éltünk és elég felelőtlenek voltunk..,magasról tettünk mindenki más fejére., csak megakartunk mászni minden hegyet és ezt élveztük., sőt, iszonyatosan élveztük! -és megesett, hogy ennek nagyon rossz vége lett. Na akkor nem élveztük.”

        • TangoPapa

          Ilyen szempontból valóban hasonló a két történet. Csak arra akartam rávilágítani, hogy az olvasók esetleg ne keverjék össze a két hasonló esetet. A Zuhanás a csöndbe a Silua Grandén történt 1985-ben, és egészében két személy viszontagságait írja le. A 96-os Everest-tragédia egy egész csoport ember tragédiája. Mellesleg arról is született már könyv, annak címe Hegyi őrület.

          • Zoltán Nagy

            A Silua Grandén két hegymászót ért katasztrófa, a hirhedt 96-os Everest tragédiában pedig fizető turisták vesztek oda a vezetőikkel együtt, akik azt hitték pénzért bármit el lehet érni. Sokszor el. De néha nem…

  2. Dancs Tamás

    Igen nem hős. Csak van egy szenvedély. Ugyan az a szenvedély hajtja amit egy más sportolót. Csak azokról máshogy szólnak. Autó versenyzők akik rommá törik magukat, megégnek, meghalnak. Nem egy ilyen van. Azokról nem esik szó, nem ítélik el őket. Miért? Csak őket tekintik őrülteknek a mászókat. Egy volt osztálytársam most esett keresztül gerinc műtéteken mert krosszozik. Miről beszélünk? Miért csak a hegymászókat ítélik el hogy kockáztatják az életüket, egészségüket? Nem egy sportágban rongyá vannak műtve ismerőseim. Pl. kosárlabda, kézisek… mégis vissza mennek a pályára. Miért? Itt hol a felelősség?

    • Imre Molnár

      Azért van némi különbség az “egyéb sportolók” és a hegymászók között. Pl. az egyéb sportolók másokat szórakoztatnak, pénzt, elismerést kapnak az eredményeikért (van céljuk). A technikai sportok ezen túl komolyan hozzájárulnak a használt technika műszaki fejlesztéséhez, ami átkerül a normál, civil használatba.

      • Dancs Tamás

        Na azért hogy rendet rakjak a fejedbe! Persze kapnak pénzt de csak az él sportban. Illetve Ha valaki azért sportol hogy másokat szórakoztasson és elismeréseket kapjon az egy kicsit defektes. Én még olyat nem ismertem. Innen látszódik hogy életedben nem sportoltál. Legalább is komolyabban. Azoknál is csak azokat szponzorálják akik már elértek valamit, Kezdj hozzá valamelyikhez! Ha találsz szponzorokat rögtön az elején akkor tudsz valamit. Először szépen önerőből csinálsz valamit, és ha elértél, letettél valamit az asztalra akkor talán kapsz valami támogatást. Látod nagyon tudatlan vagy! Mert egy komolyabb hegymászót ugyan úgy szponzorálnak! Hozzá teszem azt is hogy nagyon tévedsz itt is mert számos olyan expedíció létezik, ahol olyan technikai ruhákat, gyógyszereket tesztelnek ezek az emberek amit a civil életben használnak! Ebben oltárian nagyot tévedtél. Ja, és itt is van cél. 30 éve mászok, szolgáltam különleges egységben, ejtőernyőztem. Tudom hogy mi a célom. Nem mások szórakoztatása, és mások elismerése a célom.

        • Zoltán Nagy

          Azt azért ne hagyjuk már figyelmen kívűl hogy Beck Weathers nem hegymászó. Egy műkedvelő turista aki azt hitte pénzért az Everestet is meg lehet venni. Hillary, Messner, Diemberger, Hermann Buhl, vagy épp Klein Dávid, hegymászók. Saját erőből, saját kockázatra másztak, másznak Nem megfizetett hegyivezetők tolják fel őket a hegyre.

      • Nándor Mézes

        “A technikai sportok ezen túl komolyan hozzájárulnak a használt technika
        műszaki fejlesztéséhez, ami átkerül a normál, civil használatba.”

        és az ipari alpinról hallottál már? Nézzük csak a panelprogram hőszigetelési pályázatait: az ott utólag felrakott hőszigetelő réteg fajlagos telepítési költsége vajon hányszoros lett volna, ha csak az épületek tömeges állványozása az egyetlen lehetséges opció.. Gyanítom, hogy a programban résztvevő társasházi közösségek kb. 1 ezreléke tudott volna indulni..

        Ha ez nem számít normál civil használatnak, akkor nem tudom, mi számít annak..

    • Zoltán Nagy

      A könyv írója megkísérelte megmászni az Everestet de nem jutott fel…csak a pontosság kedvéért. A kereskedelmi mászások résztvevőire akár igaz is lehet de a HEGYMÁSZÓKra nem. Csak a tisztább látás kedvéért: “A hegyek nem stadionok, melyeken teljesítményt mutatok be, a hegyek katedrálisok, melyeken a vallásom gyakorlom… Úgy megyek oda, mint ahogy az emberek imádkozni mennek. Büszke csúcsaikról visszatekintek a múltba, álmodom a jövőről és szokatlan intenzitással megélem a jelen pillanatot is… látásom kitisztul, visszanyerem erőmet. A hegyek között a létezést ünneplem. Minden úton újjászületek.” Anatolij Bukrejev

  3. Andrew Kristof

    a drogosok is ilyenek…
    nemtörődnek senkivel és semmivel…
    csak meglegyen az adagjuk…
    aztán…meghalnak…

  4. Máté Meiczinger

    Előre bocsátom, soha nem szerettem a hős címkét, és az ezt osztogató embereket. Ez mindig akkor kerül elő amikor valami manipulálás, vagy lelkiismeretfurdalás elfedése a cél. Egy hegymászó meg végképp nem azért mászik hegyeket, mert hős szeretne lenni. Ezzel együtt ezt a könyvet a bloggernek kár volt elolvasnia. Jobb lenne, ha más témájú könyvekkel foglalkozna, mert ebből egy szót sem értett meg. Lehet, hogy nem is az ő hibája, fűtött szobából, íróasztal mellől ez nem megy. Nagyon röviden: Ha mindenki így gondolkodna, és nem lennének emberek akik a komfortzónájukon kimerészkedve megnézik, hogy mégis mi van azon túl, akkor a földet még mindig laposnak hinnénk, ami körül a nap kering…

    • Imre Molnár

      Kedves Máté, Szövegértésből pótvizsgára lehet jelentkezni. Pontosan az a lényeg, hogy ennek a tevékenységnek (megmászni n+1-ediknek a Mount Everest-et) semmi értelme. A világ szempontjából semmi haszna. A “hős” környezetének viszont komoly kárt okoz.

      • Gudmon János

        Kedves Imre. N+1-ediknek olimpiai aranyat szerezni bármilyen sportágban semmi értelme. A világ szempontjából semmi haszna. A “hős” környezetének viszont komoly kárt okoz.

  5. Szomjas Péter

    Újságíró neve, aki véleményt mond? Gerince puhatestűekével vetekszik. Elég furcsa vélemény a hegymászókról úgy általában …. és nem csak Weathers-ről.

  6. Aranea

    Megértem a hegymászót: ő legalább tett valami maradandót, nagyot az életében. Nem csak lapított a langyos “megszületünk-eszünk-alszunk-szaporodunk-meghalunk” posványban.
    A felesége meg mégis szült neki gyereket, így talán vele kéne elbeszélgetni, miért egy tudottan veszélyes foglalkozású emberrel alapított családot.

    • Hahó Grozdits

      Sajnos a történet ennél bonyolultabb, s talán megbocsátható, ha egy ilyen terjedelmű szösszenet nem tér ki minden részletre.
      “Hősünk” – aki foglakozása szerint orvos – már nős volt, és két gyermek apja, amikor megkedvelte a hegymászást!

      • Zoltán Nagy

        Ezen túl megközelítőleg sem készült fel nyolcezer méter feletti hegymászásra, azt hitte némi tréning, meg a pénze felviszi. Majd a hegyivezetői jó pénzért felviszik a csúcsra. Ha a szerző tett volna annyi megkülönböztetést hogy a kereskedelmi mászásról beszél akkor akár egyet is lehetne vele érteni. A “tiszta” mászók alig 200-an vannak akik feljutottak, teherhordók, oxigénpalackok nélkül, szemetet, hulladékot nem hátra hagyva.A naj hogy rengetegen vannak akik azt hiszik pénzért mindent meg lehet venni, és sajnos kiszolgálóik is akadnak. Ők a tömeg a magas hegyeken. Az Everest-nek az a “pechje” hogy mászástechnikailag nem kiemelkedően nehéz. A nehézség “csak” a magasság ezt pedig tartályautónyi oxigénnel megpróbálják semlegesíteni.Vajon K2-n vagy Nanga Parbaton,, esetleg az Annapurnán miért nem hemzsegnek a kereskedelmi expedíciók? Vagy az Everest Keleti falán miért nem tülekednek?

        • Zoltán Nagy

          Ráadásul a mászást várárlók úgy viszonyulnak a HEGYMÁSZÓKhoz mint az erdőben össze-vissza lövöldöző “sportvadászok” az évtizedeken át a vadért dolgozó hivatásos vadászhoz

  7. Jánosy Zoli

    Sajnos csak egy dologban tudok egyetérteni a cikk írójával, mégpedig abban, hogy a fotelből nézők szemszögéből az ilyen cselekedetek, ’’hobbik’’ értelmetlennek tűnnek és értelmetlenek is, főleg, hogy már nem új felfedezésről van szó, hanem x- edik alkalomról, amivel látszólag számunkra, fotelben punnyadókra nézve semmilyen hasznot nem hoz ez a teljesítmény. Másrészt viszont ne felejtsük el, hogy mégis az ilyen, látszólag értelmetlenségeket hajszoló emberekből kerülnek ki a világunkat előrevivő, igazi felfedezők és egyéb hősök. És végül, de nem utolsó sorban, sokuknak ez a számunkra értelmetlennek tűnő dolog adja meg az egyetlen értelmét az életüknek, mert ha jól értettem volt utalás arra, hogy ő a depresszióját küzdötte le ezzel. Feltehető a kérdés úgy is, melyik a jobb: vállalva a rizikó faktorokat és az aggódást, de mégis, így két távollét között teljes értékű életet tud élni a családjában, vagy lemond erről az őt úgymond életben tartó értelmetlen dologról és akkor otthon lehet depressziós, talán öngyilkos, esetleg verheti a családját, drogozhat, alkoholizálhat, vagy csak punnyadhat a fotelben egy láda sörrel maga mellett és így garantáltan nem tudja úgy sem azt az életet élni, amit elvárnak tőle. Aztán meg magunkat is megvizsgálhatjuk, hogy mennyire vagyunk igazságtalanok: ha egy ilyen ember mégis olyan helyzetbe kerül előbb-utóbb, hogy valamit felfedez, úgymond hasznot hoz az országának, szűkebb vagy tágabb környezetének, akkor rögtön leborulunk előtte elfelejtjük az összes megpróbáltatást, amit ez a családjának jelentett, felmentjük úgymond, ha pedig ez véletlenül mégse jön össze neki, akkor meg sárba tiporjuk. Kicsit sem vagyunk haszonlesők? Vagy még mindig ott tartunk, hogy a cél szentesíti az eszközt, ki dönti el, hogy ugyanaz az ember, aki ’’hasznot’’ hoz, értékesebb, mint az, aki csak látszólag (amúgy a teljesen szubjektív megítélésünk alapján) ’’értelmetlen’’ dologgal tud egyébként hasznos tagja lenni a családjának!? Kiről is szól ez akkor valójában? Egyszóval azt gondolom, hogy nem jó dolog az, hogy amúgy egy biztonságot jelentő környezetből, a fotelből, álmaikat, vágyaikat esetleg feladó emberek akarják megmondani, hogy ki legyen a hős és ki nem.


Új hozzászólás