+ Életmód

Végre lelepleződött a Mount Everest megmászóinak sötét titka!

A féltve őrzött titkot ráadásul egy olyan személy – Beck Weathers – leplezte le, aki részese volt a ’96-os Everest-tragédiának, és előtte már több veszélyes csúcsot is meghódított.

Keresés a weben

Beck Weathers és Stephen G. Michaud: Túléltem az Everestet – Athenaeum Kiadó, 2017 – fordította Bayer Antal – 336 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-293-639-0

Soha nem hittem el azokat a zengzetes szólamokat, amelyek a világ legveszélyesebb hegycsúcsainak meghódítóitól, vagy velük kapcsolatban megfogalmazódtak a médiában. Már a „hódítás” is gyanús, de az egész hangnem, a hősiességről meg az emberi kitartásról valahogy humbugnak tűnt. Az áldozatok kapcsán – az általam is jogosnak vélt – kegyelet mellé mindig tapadt valami megmagyarázatlan rossz érzés:

ezek a saját életüket kockáztató emberek akkor lennének/lehetnének igazi hősök, ha lenne, lett volna valami céljuk, ami túlmutat a konkrét hegycsúcson!

Finoman fogalmazva sem tartom magam „sportembernek”, ezért eddig, ha szóba került a Csomolungma, a Vinson Massif vagy az alaszkai Mount McKinley (Denali), elhallgattam a véleményem azokról az emberekről, akik az újabb-és-újabb rekordokért aránytalanul nagy kockázatot vállalnak. De ennek mostantól vége!

Azzal, aki családos ember létére időt, pénzt és energiát nem kímélve a Mount Everest megmászására készül, valami nagyon nincs rendben. És végre ezt nem én mondom, hanem egy olyan ember, aki felment A Hegyre, ott megfagyott, majdnem meghalt és visszatért. Amputálni kellett a kézfejét, új orrot kellett növeszteni a homlokára, míg végiggondolta, mit keresett ő a hegyeken, amíg otthon féltő és gondoskodó család várta.

Beck Weathers csúcsformában

A Túléltem az Everestet című kötet olyan, mint egy kijózanító pofon: helyre teszi a dolgokat. S ha azokra, akik benne élnek az „őrületben”, nem is hat, de talán azokra igen, akik ezekkel az emberekkel együtt élnek, vagy őket sztárolják és/vagy bíztatják. Beck Weathers élete viszonylag egyszerű képlet. Depressziója elől menekülve – de azt meg nem oldva – kapott rá a hegymászásra, és miközben egyre vadabb célokat tűzött maga elé, nem vette észre, hogy miként sodródik el a saját életétől.

A kötet első része a Mount Everersten történt „kalandról”, az 1996. május 10-én lecsapó gyilkos viharról a túl- és továbbélésről szól. Megmutatja, hogy a hegymászók világában már a halál előtt véget ér az élet, ha úgy ítélik meg (eldöntik), hogy bajba jutott társuk már menthetetlen, akkor hagyják egyedül megdögleni… és még ezzel sincs gondom, hiszen ez a lehetőség benne van a pakliban. Beck Weathers egy ilyen „otthagyott”, aki felállt és visszatért. Erős akaratú ember, de szerintem nem hős. Pedig vannak hősök ebben a történetben, de őket nem a hegycsúcsokon kell keresni.

A hősök közé tartozik Beck Weathers felesége, Peach, aki kitartott a férje mellett, sőt, minden követ megmozgatott azért, hogy megszervezze a férje helikopteres kimenekítését. Hős az a helikopterpilóta, aki egy bajba jutott amerikai hegymászó életéért a saját életét kockáztatva olyan magasra repült, ahol helikopternek nincs már keresnivalója. Hős a család, mely visszafogadta az önmagát ronccsá tevő hegymászót, és mindent megtett azért, hogy lelkileg és – amennyire lehet – testileg is felépülhessen. Szóval nagyjából hős itt mindenki, csak a könyvet író hős nem hős!

Persze ne legyünk ennyire igazságtalanok! Beck Weathers is hős, de csak akkor vált azzá, amikor nem volt más választása, amikor nem volt már kifogás, és szembe kellett néznie azzal, hogy mit tett a családjával, és hogy mit tett meg érte a családja.

Beck Weathers könyve mérföldkő a hegymászós könyvek történetében. Nem csak azt mondja el, hogy mi van a majdnem halál után, de azt is, hogy miként jutott el odáig, hogy a saját passziója fontosabb legyen mindennél/bárminél.

A Túléltem az Everestet egy fontos könyv, tanulságait az is megértheti, aki kevesebb pénzből, hétköznapibb módon vonja dicsfénybe saját, önző önpusztító életét. Én ismerek olyan embereket, akiknek hasznára lehetne ez a kötet, pedig nem hegymászók! És te?

49 hozzászólás

49 Comments

  1. Kertész András szerint:

    Nem szoktam egyetérteni az itt megjelenő írásokkal. De, ez most üdítő kivétel. Teljesen egyetértek a cikkíróval, az első szótól az utolsóig……

  2. Czakó Éva szerint:

    Tökéletesen egyetértek magam is a cikkíróval.

  3. Éva Fodorné Jobbágy szerint:

    Kérdezzetek meg egy hegymászót, Sterczer Hildát pl., Erőss Zsolt özvegyét http://www.life.hu/sztarok/20160518-sterczer-hildaval-eross-zsolt-felesegevel-a-hegymaszora-emlekeztunk-halalanak-evfordulojan.html vagy másokat, Nedeczky Júliát, Koncz Ákost, Kollár Lajost stb. Akkor árnyaltabb képet kaphattok …

    • TangoPapa szerint:

      Késégen kívül vannak hasonló momentumok, de az egy másik történet.

      • Nándor Mézes szerint:

        szerintem annyira nem más, pont a poszt írójának a felvetésére rezonálnak Joe első mondatai:

        (a történet – legalábbis hegymászó berkekben – közismert, úgyhogy a narratíva nem tesz úgy, mintha kerülni akarná a spojlert: a felvezető képsorok után magát a sérültet látjuk, húsz évvel később, láthatóan jó egészségben, stúdióban ülve kényelmesen, interjú-körülmények között ‘válaszol’ Grozdits Hahó-nak)

        “Azért mászunk mert élvezzük.., és valóban, nagyon élveztük! Egyébként meg egész életünkben mást sem csináltunk..fejetlenül éltünk és elég felelőtlenek voltunk..,magasról tettünk mindenki más fejére., csak megakartunk mászni minden hegyet és ezt élveztük., sőt, iszonyatosan élveztük! -és megesett, hogy ennek nagyon rossz vége lett. Na akkor nem élveztük.”

        • TangoPapa szerint:

          Ilyen szempontból valóban hasonló a két történet. Csak arra akartam rávilágítani, hogy az olvasók esetleg ne keverjék össze a két hasonló esetet. A Zuhanás a csöndbe a Silua Grandén történt 1985-ben, és egészében két személy viszontagságait írja le. A 96-os Everest-tragédia egy egész csoport ember tragédiája. Mellesleg arról is született már könyv, annak címe Hegyi őrület.

          • Zoltán Nagy szerint:

            A Silua Grandén két hegymászót ért katasztrófa, a hirhedt 96-os Everest tragédiában pedig fizető turisták vesztek oda a vezetőikkel együtt, akik azt hitték pénzért bármit el lehet érni. Sokszor el. De néha nem…

  4. Zsuzsanna Judit Szigeti szerint:

    Nem sok adrenalin szükséges a cikkírónak a fennmaradáshoz. A hegymászóknak meg igen.

  5. mixlevi szerint:

    Azért a kedves cikkíró legalább nem titkolja, hogy olyasvalamirõl ítélkezik, amit soha életében még csak gondolatban sem próbált… Úgy meg elég nehéz bármirõl hiteles képet festeni.

  6. Dancs Tamás szerint:

    Igen nem hős. Csak van egy szenvedély. Ugyan az a szenvedély hajtja amit egy más sportolót. Csak azokról máshogy szólnak. Autó versenyzők akik rommá törik magukat, megégnek, meghalnak. Nem egy ilyen van. Azokról nem esik szó, nem ítélik el őket. Miért? Csak őket tekintik őrülteknek a mászókat. Egy volt osztálytársam most esett keresztül gerinc műtéteken mert krosszozik. Miről beszélünk? Miért csak a hegymászókat ítélik el hogy kockáztatják az életüket, egészségüket? Nem egy sportágban rongyá vannak műtve ismerőseim. Pl. kosárlabda, kézisek… mégis vissza mennek a pályára. Miért? Itt hol a felelősség?

    • Imre Molnár szerint:

      Azért van némi különbség az “egyéb sportolók” és a hegymászók között. Pl. az egyéb sportolók másokat szórakoztatnak, pénzt, elismerést kapnak az eredményeikért (van céljuk). A technikai sportok ezen túl komolyan hozzájárulnak a használt technika műszaki fejlesztéséhez, ami átkerül a normál, civil használatba.

      • Dancs Tamás szerint:

        Na azért hogy rendet rakjak a fejedbe! Persze kapnak pénzt de csak az él sportban. Illetve Ha valaki azért sportol hogy másokat szórakoztasson és elismeréseket kapjon az egy kicsit defektes. Én még olyat nem ismertem. Innen látszódik hogy életedben nem sportoltál. Legalább is komolyabban. Azoknál is csak azokat szponzorálják akik már elértek valamit, Kezdj hozzá valamelyikhez! Ha találsz szponzorokat rögtön az elején akkor tudsz valamit. Először szépen önerőből csinálsz valamit, és ha elértél, letettél valamit az asztalra akkor talán kapsz valami támogatást. Látod nagyon tudatlan vagy! Mert egy komolyabb hegymászót ugyan úgy szponzorálnak! Hozzá teszem azt is hogy nagyon tévedsz itt is mert számos olyan expedíció létezik, ahol olyan technikai ruhákat, gyógyszereket tesztelnek ezek az emberek amit a civil életben használnak! Ebben oltárian nagyot tévedtél. Ja, és itt is van cél. 30 éve mászok, szolgáltam különleges egységben, ejtőernyőztem. Tudom hogy mi a célom. Nem mások szórakoztatása, és mások elismerése a célom.

        • Zoltán Nagy szerint:

          Azt azért ne hagyjuk már figyelmen kívűl hogy Beck Weathers nem hegymászó. Egy műkedvelő turista aki azt hitte pénzért az Everestet is meg lehet venni. Hillary, Messner, Diemberger, Hermann Buhl, vagy épp Klein Dávid, hegymászók. Saját erőből, saját kockázatra másztak, másznak Nem megfizetett hegyivezetők tolják fel őket a hegyre.

        • Melinda szerint:

          Köszönöm Dancs Tamás,én is ezt vallom !

      • Nándor Mézes szerint:

        “A technikai sportok ezen túl komolyan hozzájárulnak a használt technika
        műszaki fejlesztéséhez, ami átkerül a normál, civil használatba.”

        és az ipari alpinról hallottál már? Nézzük csak a panelprogram hőszigetelési pályázatait: az ott utólag felrakott hőszigetelő réteg fajlagos telepítési költsége vajon hányszoros lett volna, ha csak az épületek tömeges állványozása az egyetlen lehetséges opció.. Gyanítom, hogy a programban résztvevő társasházi közösségek kb. 1 ezreléke tudott volna indulni..

        Ha ez nem számít normál civil használatnak, akkor nem tudom, mi számít annak..

      • az, aki szerint:

        Engem sosem szórakoztatott sem az, hogy valakik egymásnak labdákat dobálnak vagy rugdalnak, sem az, hogy valaki egy medencében úszkál magának, sem pedig az, hogy nagy sebességgel rója a köröket valaki egy autóverseny-pályán. Sosem értettem, hogy a néző számára ez miért érdekes. Igazán annak jó ez, aki csinálja, nem pedig annak, aki nézi. Számomra ilyen szempontból pl. az autóversenyző pont az a kategória, mint a hegymászó. Annyi kivétellel, hogy lehet, hogy az autóversenyző a szenvedély mellett jócskán a pénz miatt is csinálja, míg a hegymászó tényleg pusztán szenvedélyből. De a lényegen ez sem változtat, mindkettő veszélyes, mindkettő esetén meghalhat a sportoló. Ha meghal egy autóversenyző, gondolom a családját se nyugtatja meg a dolog, hogy “legalább azért jó sok pénzt hagyott ránk”. Nekem legalábbis nem ez lenne az első gondolatom, ha meghal egy szerettem, de hát nem vagyunk egyformák…

  7. Sárosi Zoltán szerint:

    A könyvről beszél és ami benne van. Márpedig a könyv írója megmászta a Mount Everestet. Te?

    • Szomjas Péter szerint:

      Ha csendbe maradt volna bölcsebb …..

    • Zoltán Nagy szerint:

      A könyv írója megkísérelte megmászni az Everestet de nem jutott fel…csak a pontosság kedvéért. A kereskedelmi mászások résztvevőire akár igaz is lehet de a HEGYMÁSZÓKra nem. Csak a tisztább látás kedvéért: “A hegyek nem stadionok, melyeken teljesítményt mutatok be, a hegyek katedrálisok, melyeken a vallásom gyakorlom… Úgy megyek oda, mint ahogy az emberek imádkozni mennek. Büszke csúcsaikról visszatekintek a múltba, álmodom a jövőről és szokatlan intenzitással megélem a jelen pillanatot is… látásom kitisztul, visszanyerem erőmet. A hegyek között a létezést ünneplem. Minden úton újjászületek.” Anatolij Bukrejev

  8. Andrew Kristof szerint:

    a drogosok is ilyenek…
    nemtörődnek senkivel és semmivel…
    csak meglegyen az adagjuk…
    aztán…meghalnak…

  9. Máté Meiczinger szerint:

    Előre bocsátom, soha nem szerettem a hős címkét, és az ezt osztogató embereket. Ez mindig akkor kerül elő amikor valami manipulálás, vagy lelkiismeretfurdalás elfedése a cél. Egy hegymászó meg végképp nem azért mászik hegyeket, mert hős szeretne lenni. Ezzel együtt ezt a könyvet a bloggernek kár volt elolvasnia. Jobb lenne, ha más témájú könyvekkel foglalkozna, mert ebből egy szót sem értett meg. Lehet, hogy nem is az ő hibája, fűtött szobából, íróasztal mellől ez nem megy. Nagyon röviden: Ha mindenki így gondolkodna, és nem lennének emberek akik a komfortzónájukon kimerészkedve megnézik, hogy mégis mi van azon túl, akkor a földet még mindig laposnak hinnénk, ami körül a nap kering…

    • Imre Molnár szerint:

      Kedves Máté, Szövegértésből pótvizsgára lehet jelentkezni. Pontosan az a lényeg, hogy ennek a tevékenységnek (megmászni n+1-ediknek a Mount Everest-et) semmi értelme. A világ szempontjából semmi haszna. A “hős” környezetének viszont komoly kárt okoz.

      • Gudmon János szerint:

        Kedves Imre. N+1-ediknek olimpiai aranyat szerezni bármilyen sportágban semmi értelme. A világ szempontjából semmi haszna. A “hős” környezetének viszont komoly kárt okoz.

      • Karam Ella szerint:

        Azért azt engedjük meg hogy mindenki maga dönthesse el, minek van értelme az életében.

    • Vilike szerint:

      Azt, hogy a föld lapos, valójában kiválóan láthatja olyan magasról 🙂 nincs görbület, ajánlom figyelmedbe az Earth Curve Calculatort, az alapján láthatod, hogy már kis távolságon is kellene látszódnia – ha lenne. De a cikkre visszatérve, ne ítélkezzen olyasvalaki, akinek ilyen véleménye van a sportolásról, már-már arra büszke, hogy egy fotelban él… Get a life!

  10. Szomjas Péter szerint:

    Újságíró neve, aki véleményt mond? Gerince puhatestűekével vetekszik. Elég furcsa vélemény a hegymászókról úgy általában …. és nem csak Weathers-ről.

    • Szomjas Péter egy fasz szerint:

      Te meg mit vittél fel a hegy tetejére? Majd akkor legyen nagy a pofád, ha te is megmásztad a Himaláját, addig kuss a neved!

  11. Aranea szerint:

    Megértem a hegymászót: ő legalább tett valami maradandót, nagyot az életében. Nem csak lapított a langyos “megszületünk-eszünk-alszunk-szaporodunk-meghalunk” posványban.
    A felesége meg mégis szült neki gyereket, így talán vele kéne elbeszélgetni, miért egy tudottan veszélyes foglalkozású emberrel alapított családot.

    • Hahó Grozdits szerint:

      Sajnos a történet ennél bonyolultabb, s talán megbocsátható, ha egy ilyen terjedelmű szösszenet nem tér ki minden részletre.
      “Hősünk” – aki foglakozása szerint orvos – már nős volt, és két gyermek apja, amikor megkedvelte a hegymászást!

      • Aranea szerint:

        Hmmm… esetleg lehetséges, hogy a boldogító családi élet mégsem elég boldogító mindenkinek…?

        • Nagy Zoltán szerint:

          Megkedvelte a hegymászást , és úgy gondolta hogy azt a szakadékot ami közte és az igazi hegymászók közt van, betölti a pénzével. Csak azt az apróságot hagyta figyelmen kívűl hogy aki saját erejéből mászik nagy magasságba, az képes alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez is. Akinek viszont jó pénzért, kikövezik az utat, annak ha egy váratlan fordulat miatt akadozik az ellátás, vagy épp nem elegendő a felcipelt oxigén, abban a pillanatban vége van. Még azok is ott maradtak a hegyen akik nyilván profik voltak hiszen vállalkoztak arra hogy másokat felvisznek. Ők is oxigén palackra támaszkodtak, az oxigén pedig elfogyott a váratlanul meghosszabbodott fenn tartózkodás miatt. Nem hogy a megrendelőiket nem tudták lehozni, még magukat sem.

      • Zoltán Nagy szerint:

        Ezen túl megközelítőleg sem készült fel nyolcezer méter feletti hegymászásra, azt hitte némi tréning, meg a pénze felviszi. Majd a hegyivezetői jó pénzért felviszik a csúcsra. Ha a szerző tett volna annyi megkülönböztetést hogy a kereskedelmi mászásról beszél akkor akár egyet is lehetne vele érteni. A “tiszta” mászók alig 200-an vannak akik feljutottak, teherhordók, oxigénpalackok nélkül, szemetet, hulladékot nem hátra hagyva.A naj hogy rengetegen vannak akik azt hiszik pénzért mindent meg lehet venni, és sajnos kiszolgálóik is akadnak. Ők a tömeg a magas hegyeken. Az Everest-nek az a “pechje” hogy mászástechnikailag nem kiemelkedően nehéz. A nehézség “csak” a magasság ezt pedig tartályautónyi oxigénnel megpróbálják semlegesíteni.Vajon K2-n vagy Nanga Parbaton,, esetleg az Annapurnán miért nem hemzsegnek a kereskedelmi expedíciók? Vagy az Everest Keleti falán miért nem tülekednek?

        • Zoltán Nagy szerint:

          Ráadásul a mászást várárlók úgy viszonyulnak a HEGYMÁSZÓKhoz mint az erdőben össze-vissza lövöldöző “sportvadászok” az évtizedeken át a vadért dolgozó hivatásos vadászhoz

      • Zoltán Nagy szerint:

        Valamint sosem volt 8ezresre alkalmas kvalitású mászó, csak úgy gondolta pénzzel ez áthidalható

  12. Istvan Pinter szerint:

    így igaz.

  13. Jánosy Zoli szerint:

    Sajnos csak egy dologban tudok egyetérteni a cikk írójával, mégpedig abban, hogy a fotelből nézők szemszögéből az ilyen cselekedetek, ’’hobbik’’ értelmetlennek tűnnek és értelmetlenek is, főleg, hogy már nem új felfedezésről van szó, hanem x- edik alkalomról, amivel látszólag számunkra, fotelben punnyadókra nézve semmilyen hasznot nem hoz ez a teljesítmény. Másrészt viszont ne felejtsük el, hogy mégis az ilyen, látszólag értelmetlenségeket hajszoló emberekből kerülnek ki a világunkat előrevivő, igazi felfedezők és egyéb hősök. És végül, de nem utolsó sorban, sokuknak ez a számunkra értelmetlennek tűnő dolog adja meg az egyetlen értelmét az életüknek, mert ha jól értettem volt utalás arra, hogy ő a depresszióját küzdötte le ezzel. Feltehető a kérdés úgy is, melyik a jobb: vállalva a rizikó faktorokat és az aggódást, de mégis, így két távollét között teljes értékű életet tud élni a családjában, vagy lemond erről az őt úgymond életben tartó értelmetlen dologról és akkor otthon lehet depressziós, talán öngyilkos, esetleg verheti a családját, drogozhat, alkoholizálhat, vagy csak punnyadhat a fotelben egy láda sörrel maga mellett és így garantáltan nem tudja úgy sem azt az életet élni, amit elvárnak tőle. Aztán meg magunkat is megvizsgálhatjuk, hogy mennyire vagyunk igazságtalanok: ha egy ilyen ember mégis olyan helyzetbe kerül előbb-utóbb, hogy valamit felfedez, úgymond hasznot hoz az országának, szűkebb vagy tágabb környezetének, akkor rögtön leborulunk előtte elfelejtjük az összes megpróbáltatást, amit ez a családjának jelentett, felmentjük úgymond, ha pedig ez véletlenül mégse jön össze neki, akkor meg sárba tiporjuk. Kicsit sem vagyunk haszonlesők? Vagy még mindig ott tartunk, hogy a cél szentesíti az eszközt, ki dönti el, hogy ugyanaz az ember, aki ’’hasznot’’ hoz, értékesebb, mint az, aki csak látszólag (amúgy a teljesen szubjektív megítélésünk alapján) ’’értelmetlen’’ dologgal tud egyébként hasznos tagja lenni a családjának!? Kiről is szól ez akkor valójában? Egyszóval azt gondolom, hogy nem jó dolog az, hogy amúgy egy biztonságot jelentő környezetből, a fotelből, álmaikat, vágyaikat esetleg feladó emberek akarják megmondani, hogy ki legyen a hős és ki nem.

  14. Élet szerint:

    Hogy ez egy mekkora förtelem! Persze, sárban ragadt, posványból mi más születhetne?! Gondolom, ezeknek a hamburger-sör zabalás felelősségteljes. Hajrá csőcselék!

  15. Zsuzsa szerint:

    https://bucketlisteverest.files.wordpress.com/2014/08/australia-2.gif ezekről szó, innen már csak a mozgólépcso hiányzik

  16. Maja szerint:

    Jellemzően fekete-fehérben szeretünk véleményt alkotni már megint. Vannak a fotelmegmondók, akik szerint minden hegymászó egy egoista állat, meg a másik oldal, akik szerint az álmaikért élő emberek egy felsőbb kaszt a csőcselékkel szemben.
    Ja, és vannak a mászók, akik egyetértenek a felsőbb kaszt elmélettel, viszont a kereskedelmi expedíciókra befizetett embereket kivetik maguk közül.
    Minden szituáció más és más. Kedves cikkíró, te is minden nap komoly kockázatot vállalsz, mikor autóba ülsz. De a városi biciklizés sem veszélytelen. Karambolozol, vagy elcsap egy autó, mégsem ront rád a társadalom, hogy “miért mentél a városba te szerencsétlen, ha egyszer családod van?” Tudod miért nem? Mert majdnem mindenki ült már autóban, és emiatt szolidárisak. Ellenben hegyetmászni kevesen szoktak, márpedig aki nem mászik, az nem tudja felmérni, hogy honnantól kockázatvállalás valami.
    A másik pedig, hogy mióta várjuk el a hobbitevékenységektől, hogy társadalmilag hasznos legyen? Egyébként közvetetten abszolut hasznos: ha valaki olyan dologgal foglalkozik ami őt feltölti, (és másnak nincs persze kárára), azzal a környezetének is csak jót tesz.
    Én a konkrét történet elfelejtettem már, de valószínűleg a felelősöket az ‘expedíció’ szervezői között kell keresni.

    Viszont a másik oldal se essen már túlzásokba! Milyen maradandót alkot azzal bárki, hogy megmássza az Everestet? Az említett KD sem azért próbálkozik minden évben, hanem mert nem tud máshol lenni, ez a szenvedélye, ott tud igazán a ‘jelenben’ lenni, stb.
    Erőss Zsolt pedig nem akkor hozott rossz döntést, amikor családos emberként is folytatta a mászást, hanem ott a hegyen! Ott viszont nagyon elszúrta, nem tudta felmérni a saját erejét és kockáztatott. Egy évtizedek óta mászó és oktató embernek ezt a hibát nem szabadott volna elkövetnie. De ez egy végzetes hiba marad, és nem jelenti azt, hogy egyébként is egoista lett volna.
    Szóval válasszuk szét a dolgokat, és összefüggéseiben ítélkezzünk, ha lehet ilyet kérni.

    • az, aki szerint:

      Na, ugyanezt írtam én is az előbb, csak kicsit másabb szavakkal. 🙂
      Annyit lehagytam az előbb, hogy én sem gondolom, hogy feltétlenül szükséges lenne túlmisztifikálni a hegymászást, piedesztálra emelni a mászókat, elvégre ők csak a hobbijuknak élnek, és attól nekünk még nem lesz jobb, hogy ők felmásztak egy hegy csúcsára. De ugyanilyen alapon, minek istenítik a különböző sportokban jól teljesítőket(úszókat, vízilabdázókat stb)? Őket miért nem bántja senki, miért nem tartja eltúlzottnak, hogy a magyarok büszkék pl. egy úszó teljesítményére? Hisz az az ő sikere, ahogyan a hegymászás a mászóé, nem pedig a miénk, ugyanúgy nem “mozdítja előrébb a világot” ez sem… 😀 De ez nem zavar senkit, érdekesmód… Pedig még nekem sem lett jobb a világ attól, hogy valaki nyert az Olimpián egy aranyat. Ugyanúgy nem lettem sem több, sem kevesebb egy hegymászó sikerétől. Maximum annyi, hogy azután legalább nem csak a rossz dolgok miatt fogják megemlegetni az ország nevét nemzetközi szinten. Ennyi.

  17. Prof szerint:

    Ahogy egy neves hegmászó mondta: a Mount Everest megmászásában nem feljutni nehéz, hanem az hogy dicsekedsz róla egy életen át

  18. láng szerint:

    a cikk írója egy nagy senki, ha ilyen emberek alkotnák az emberiséget még mindig az ősember szintjén élnénk.Mindig azok viszik előre fejlődést akik feszegetik a határokat és kockáztatnak. Az íróból süt az irigység és az hogy soha semmit nem tett. Számomra egy rendkívüli ember többet ér 1 millió ilyen irigységtől és rossz indalattól csöpögő senkinél

    • Grozdits Hahó szerint:

      kedves láng,
      kérlek (a könyv ismeretében) meséld el, hogy miben mozdította előre a világot Weathers! Mit tett, amire előtte senki nem volt képes?
      Mellesleg minden tiszteletem azoké, akik életüket kockáztatva megmentik a Weathers-féléket! Ők tényleg tesznek “valamit”.

  19. az, aki szerint:

    Nem mai “cikk”, de a bicska kinyílt a zsebemben, muszáj reflektálnom erre…
    Ha egy ilyen téma kapcsán a “megdögleni” kifejezés a legjobb szó, amit a szerencsétlenül járt emberek halálára mondhat valaki, akkor ez merőben őt minősíti… Csak gratulálni tudok ehhez a szánalmas irományhoz, akárki legyen is az elkövetője. Ítélkezni a legkönnyebb, pedig gondolom, Te se vagy egy patyolat, akárki is legyél (mert hát a nevedet adni ilyen írásokhoz, azt nyilván nem szereted, de másokat mocskolhatsz persze…).

    Igen, én sem érzem követendőnek, ha valaki család mellett csúcsokat döntöget, és feszegeti a saját határait, mert valóban nagyon kockázatos. De azért nem is ítélkezem. Ki így, ki úgy. Azt hiszem, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit akar csinálni. Lehet, hogy nem tartod ezt a dolgot helyesnek, de hidd el, a véleményed egy szikrányit sem fogja őket érdekelni és megkérdezni se fognak róla. Ilyen alapon pl. kövezzünk meg minden dohányzót is, mert hát családja van, hogy mer ilyet csinálni, simán beteg lehet, meghalhat, tönkreteszi a tüdejét, az ereit, rengeteg betegségnek oka lehet a dohányzás. És akkor ugyanúgy családfő nélkül marad a család. Vagy kilép az útra, és elgázolja valami. Minden LEHET, bármi megeshet. Iszonyú mulandó az élet. Ilyen alapon üljünk otthon a család mellett, és ne csináljunk semmit, attól majd marhára boldog lesz mindenki, kivéve ha elvisz pl. egy hirtelen szívmegállás, vagy vlmi hasonló váratlan dolog. Mert LEHET ez is, bekövetkezHET… Mint ahogy meghalHAT a hegymászó is mászás közben, de az is lehet, hogy leél egy életet úgy, hogy semmi nem történik, ő pedig úgy hal meg (80 évesen, ágyban, párnák között), hogy olyan életet élt, amilyet szeretett volna. Ehhez joga van mindenkinek.
    Újra hangsúlyozom, én sem értek egyet ezzel. De el tudom fogadni, ha más ezt az utat választja. És nagyon bosszant, mikor pl. a hegymászókat lépten-nyomon bántják, de a ténylegesen önpusztító, egészségkárosító életmódot választó embereket meg senki.

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top