A felvidéki magyar családba született Hodek Dávidot 3 éves korában varázsolta el egy Earth Wind and Fire-videókazetta, és addig abba sem hagyta a lábasok ütögetését, amíg ki nem derült, hogy különleges tehetsége van a doboláshoz. Azóta eltelt 17 év és közben Hodek Dávid csodagyerekből keresett zenésszé érett: jövő pénteken pedig a Müpában koncertezik két amerikai zenésztársával.
2017. február 3.: Hodek Dávid & Friends a Müpában
Február 3-án két tengerentúli zenész, Joshua Crumbly és Paul Cornish társaságában fogsz fellépni a Müpában. Hogyan alakult ki ez a formáció? Játszottatok már együtt korábban?
Ebben a formában soha nem játszottunk még együtt. Úgy jött ez az egész, hogy amikor kinn voltam New Yorkban két évvel ezelőtt, akkor találkoztam egy James Francies nevű fiatal zongoristával, és beszéltünk arról, hogy valamikor elhívnám ide játszani Joshua Crumbly bőgőssel közösen. Eredetileg így játszottunk volna a koncerten, de időközben James-t leigazolta a Blue Note kiadó, akik szerveztek neki egy hajós turnét, amit ő már nem mondhatott le. Amikor megkérdeztem őt, hogy kit javasolna maga helyett, akkor került szóba a los angelesi Paul Cornish nevű srác: ekkor megkerestem őt, és hamar kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk.
Ilyen nagy földrajzi távolság esetén hogyan alakul ki a koncertprogram?
Nekem megvolt az elképzelésem arról, hogyan kellene ennek az egésznek szólnia, úgyhogy a programot én állítottam össze. Ez persze nem szentírás, simán jöhetnek még új ötletek a próbák során. A koncert előtt két nappal érkeznek meg Magyarországra, akkor kezdünk el próbálni, úgyhogy akkor még sok minden változhat.
Nem mondhatni rád, hogy lehorgonyoztál volna egy műfaj mellett. Most milyen jellegű zenét hallhat a Müpa közönsége?
Mindhárman nagyon nyitottak vagyunk műfajilag, a jazztől a hip-hopig lesz minden. Az lesz a koncert koncepciója, hogy több stílusból merítve áll össze a program, végig improvizatív jelleggel, a jazz pedig az abszolút alapkő.
Említetted az amerikai utadat, aminek szerepe volt a mostani koncert létrejöttében is. Hogyan emlékszel vissza erre az útra?
Abszolút feltöltött. Az, hogy találkoztam James-szel, az például teljesen véletlenül történt, az egyik ottani ismerősöm javaslatára, véletlenül mentem el az ő koncertjére. Nagyon inspiratív utazás volt, és ha valaki szereti a jazzt meg a fekete zenét, akkor mindenképpen el kell oda menni. Zeneileg sokat segített, de nem szoktam utólag azzal foglalkozni, hogy ezt elemezgessem, inkább a jövőbe tekintek.
A Müpában nem először fogsz játszani, öt éve volt már ott önálló koncerted, de vendégként is léptél már ott fel.
A Müpáról csak jó emlékem van: öt évvel ezelőtt Casey Benjamin, Corcoran Holt, Andreas Varady és Sárik Péter társaságában léptem fel. Azóta játszottam Jávori Vili bácsi emlékkoncertjén; ez azért is fontos volt számomra, mert nekem a Vili bácsi volt lényegében az egyetlen igazi dobtanárom, rengeteget tanultam tőle. A Müpás koncertek mindig nagyon jó élmények voltak, most már ráadásul egy kicsit nagyobb is vagyok, úgyhogy nagyon várom ezt a fellépést.
Szinte minden interjúban rákérdeznek a korodra, és hogy milyen felnőttekkel együtt zenélni. Most 20 éves vagy, lassan kezdenek kikopni ezek a kérdések. Örülsz ennek?
Igen, ez gyakran felmerül, meg az is, hogy miért éppen a dobot választottam. Én jobban szeretek arról beszélni, hogy mi történik most, mi várható a jövőben, de megértem, hogy ezt gyakran megkérdezik, de aki erre kíváncsi, az egy pillanat alatt kiderítheti, ha rákeres a nevemre az interneten.
Emellett viszont a korai kezdésnek köszönhetően a fejlődésed nagyon jól dokumentált, szinte minden életévedből lehet találni felvételt rólad egészen kicsi korodtól kezdve. Hogyan tekintesz most ezekre a videókra?
Jót lehet ezeken mulatni, van néhány, ami tényleg nagyon vicces. Nem bánok semmit, de nem fektetek rá nagy hangsúlyt, hogy mi volt régen. Amikor kicsi voltam, akkor mindig mindenki azt mondta, hogy ’jaj de aranyos’, de az ritkán volt szempont, hogy mennyire dobolok jól. Ezt nem szerettem, de most már nem vagyok annyira aranyos (nevet), lassan én vagyok a legmagasabb az egész zenekarból, úgyhogy ez már valamilyen szinten elmúlt és jön az, hogy inkább a zenére figyelnek az emberek, aminek én nagyon örülök.
Hogy állsz most a sulival?
A gimnáziumból átmentem a konziba, és azt elvégeztem másfél év alatt, úgyhogy most mindennap a zenével foglalkozom. A koncertek mellett nagyon sok zenét írok, emellett foglalkozom hip-hop zenével is, session-zenészként is elég sokat játszom. Úgyhogy most teljesen a zene tölti ki a mindennapjaimat, a hobbim pedig a rappelés.
Amikor először kerestelek, akkor is éppen stúdiózni voltál. Mit lehet erről tudni?
Két napig a Pannónia Stúdióban voltam Budapesten: Heilig Tomi basszusgitáros barátom hívott erre a sessionre. Oláh Tzumo Árpád zongorázott, Sági Viktor gitározott, és volt velünk egy DJ is. Egy kicsit viccesen hangzik, de mi magunk sem tudjuk, hogy pontosan mi fog ebből kisülni, mert tényleg annyi volt a koncepció, hogy bemegyünk a stúdióba és teljesen szabadon muzsikálunk.
Mik a terveid az idei évre?
Idén mindenképpen szeretnék újra kimenni New Yorkba, és ki szeretném adni a lemezt, amit ott vettem fel George Cables, Essiet Essiet, Jon Irbagon és Eric Wyatt társaságában. Emellett szeretnék kiadni egy hip-hop jellegű mixtape-t, ami teljesen más arcomat mutatja majd, de még ezeken kívül is bőven vannak terveim az idei évre.
