Mucsi Zoltán: Annyira nem áll távol tőlem a rendezés, mintha mozdonyt kéne gyártanom

Mucsi Zoltán két hónapja létrehozott Facebook-oldala fantasztikusan pörög, már több, mint 44 ezren követik. Ő az a színész, akiről már életében bérletet neveztek el, ez a Szkéné Színház Kapa-bérlete. Jelenleg hét előadásban játszik a színházban, és január 19-én (este 6 és fél 9-es kezdéssel) itt látható első rendezése is, Szigarjev Guppi című panelbohózata amely a rekviem a diszhal-lelküekért alcímet kapta –, a temesvári Csiky Gergely Színház vendégelőadásában, komédia vagy tragédia, de leginkább mindkettő. A temesvári társulat egy másik darabbal is vendégszerepel a Szkénében, január 18-án 6 és 20.30 órai kezdettel mutatják be Liviu Lucaci Vértestvérek című drámáját, amely szintén a szerelemről mesél, csak egy kicsit másképp.

Alapvetően, minden egyszerű. Átlagos világegyetem, átlagos galaktika, átlagos bolygó, (finoman szólva) átlagos ország, átlagos város, átlagos ház, átlagos lakás (csak éppen egyszobás), átlagos berendezés. És elvben, a helyzet is átlagos – egy Férfi és egy Nő. Ők is átlagosak.

A Guppi az első rendezésed, és az első közös munkád a Temesvári Színház társulatával. Miért éppen erre a darabra esett a választásod?

Temesvárról már többször megkerestek, és abban az évben, 2015-ben, éppen volt időm. Elkezdtünk darabokat keresni Gyulay Eszterrel, és nekem nagyon tetszett ennek a darabnak a világa. Jól játszható szerepek vannak benne, megragadott a groteszksége, a humora, és hogy mindezen túl van egy nagyon erős emberi vonatkozása. Ilyen emberek nagyon sokan élnek körülöttünk. Nagyon gyakori, hogy nem tudunk elszakadni valakitől, és hogy megnyomorítunk valakit, mert nem tudunk normálisan szakítani. Csak az a kérdés, hogy miért kell valakit eközben megalázni és megnyomorítani.

Részlet a Guppiból

Most egyszerre több párkapcsolati témájú darabban is játszol, Háy János A halottemberére gondolok, vagy akár a Nehézre, amiről azt is mondtad, hogy jelenleg a legnehezebb szereped.

A halottemberben és a Nehézben van hasonlóság, de másképp. Ez a darab, a Guppi, arról szól, hogy egy nem működő párkapcsolat miért marad fenn, vagy miért olyan aljas módon intéződik, mint ahogy intéződik. De közben nagyon jól játszható figurák ezek, és az egész darabnak nagyon jó a humora. A díszlettervezővel találkoztam, bajlódtunk egy kicsit, hogy hová, milyen helyszínre tegyük. Azt tudtam, hogy nem akarom, hogy egy panellakásban játszódjon.

Miért hol játszódik valójában?

Egy panelban, de csak egy szobában, és ez kicsit furcsábban néz ki, mint általában egy szoba.

Mitől olyan furcsa?

A nőtől, aki ott él bezárva és becsipkézte ezt a lakást, mint valami furcsa babaszobát.

Azzal kezdtük, hogy ez az első rendezésed, de majdnem beelőzött Mrozek és az Emigránsok. Mennyiben új a rendezői szerep, hogy érzed magad benne?

Annyira távol azért nem áll tőlem, mintha mondjuk egy mozdonyt kellene gyártanom, de azért jelentős különbségek vannak a színészi munkához képest. Egy szerep eljátszásánál az az elsődleges feladat, hogy milyen lesz az adott figura, a többit  pedig a rendező irányítja, amihez színészként vagy van ötleted vagy nincs, itt viszont te felelsz mindenért. Kérdés, hogy tudsz-e segíteni a színészeknek, illetve az ő elképzeléseiket tudod-e ötvözni a saját elképzeléseiddel.

A szereplőket, gondolom, te választottad ki, dolgoztatok már együtt korábban?

A Mrozeknél adott volt a szereposztás, de itt a Guppiban én választottam. Először a darabot kerestem meg, aztán a társulatot nézve kialakultak a szerepek. Az ismeretség abból fakadt a temesváriakkal, hogy kb. hat éve minden évben megfordultam ott valamelyik előadásunkkal a TESZT-en, a város színházi fesztiválján. A közös munka nagyon jó élmény volt, a színészek közül ezzel a három emberrel dolgoztam, de mindenki, aki még részt vett benne a díszlettervezőtől az ügyelőn át a kellékesig, az egész társaság egy nagyszerű csapat, nagyszerű emberek, jó volt velük lenni. A bemutató tavaly előtt, októberben volt, utána én sokáig nem is láttam az előadást, izgalmas lesz új, budapesti helyszínen megtapasztalni, hogy most milyen állapotban van.

Mennyiben segítettek a közös munkák a rendezőkkel, akikkel a pályád alatt korábban együtt dolgoztál színházban is, filmben is? Volt olyan, akit valamiben követsz vagy épp ellenkezőleg, valamiben tudatosan eltérsz tőle?

Közel negyven éve vagyok a pályán, nyilván azokat a tapasztalatokat tudom használni, amiket ezalatt szereztem. De az ember nem arra koncentrál elsősorban, hogy nehogy valakire hasonlítson. Leülepszenek azok a hatások, amik erősen hatottak a szakmai vagy akár a magánemberi életemre. Ha muszáj neveket mondani, akkor Fodor Tamást, Jancsó Miklóst, Grünwalszky Ferencet mondanám, de sorolhatnám, mert nagyon sokat kaptam azoktól a kollégáktól is, akik azzal hatottak rám, ahogy dolgoztak vagy csak a személyiségükkel. Ez alatt az idő alatt nagyon sok emberrel találkoztam, és valamit mindenkitől kaptam: akitől rosszat, az is egy tapasztalat, az is egy kapás.

Azt lehet tudni rólad, hogy korábban dolgoztál téglagyárban is és az eredeti szakmád géplakatos volt, a pályádat pedig Szolnokon kezdted és hosszú éveket töltöttél el ott, aztán a Bárkában, a Krétakörben, de végül is hogy lettél színész?

Színész úgy lettem, hogy egy barátom elhívott egy amatőr társulathoz, ekkor még Abonyban éltem és Szolnokon dolgoztam, és nagyon megtetszett amivel ott foglalkoztunk. Nagyon biztattak is ott, ebben a Kőtövis nevű együttesben. Majd a szolnoki színház meghirdetett egy segédszínészi állást, amit egyből meg is kaptam 1979-ben, és egészen 94-ig ott is maradtam. Ez nagyon gyors volt. 20 évesen találkoztam először ezzel a dologgal és 22 éves koromban vettek fel Szolnokra. Korábban persze, amikor ’72 és ’75 között Pesten tanultam, rengeteget jártam színházba, és ezalatt szerintem minimum 300 előadást láttam, de eszembe sem jutott, hogy nekem a színházhoz valaha is bármilyen formában közöm lesz. Szolnokon majdnem a pályám felét töltöttem. A Bárka annak idején nagy reményekkel indult, nagy reményekkel szaladtam neki én is, de valahol valami eltört bennem. Két év szabadúszás után landoltam a Krétakörben, ami elég csodaszerű időszak, szintén egy nagyon meghatározó és fontos pár év volt. Aztán vissza a Bárkához, most pedig a Nézőművészetit kalapáljuk, formáljuk, ez a mi kis társulatunk.

Egyáltalán nem szokványos, hogy valaki ennyi figyelmet és energiát fordít valamire, mondjuk, az ideje jó részét színházban tölti, anélkül, hogy bármi szándéka vagy célja volna ezzel. Még öntudatlan vágy se volt?

Ebben az is közrejátszhatott, hogy annyira rühelltem az iskolát, a szakmunkásképzőt, amit aztán valamiért nem hagytam ott, talán, hogy a szüleimnek ne okozzak keserűséget. Végigcsináltam, bár sok értelme nem volt, főleg így utólag visszanézve.

Itt a Szkénében Pintér Béláékkal is játszol és mennek a Nézőművészeti darabjai is.

A Nézőművészetit Schererrel, Katona Lászlóval, Gyulay Eszterrel csináljuk 2009 óta, pár éve csatlakozott Kovács Krisztián. Játszom a Kaisers TV-ben, A kutyaharapásban, A fajok eredetében, megy a Don Quijote, a EztRád, a Nehéz, A halottember, ezen kívül vannak a tantermi előadásaink gimnáziumokban, ezek saját fejlesztésű darabok, Péter rendezi őket. A Gyáva egy drogproblémás fiúról szól, a Soha senkinek a családon belüli erőszakról, de ott az Ady és Petőfi, A kézmosás fontossága és a Vakság. Ezekből megy néhány a Tháliában és a Katona Sufnijában is, ahol bárki megnézheti, nem csak diákok.

Sokaknak egyből a FEKETEország villanyszerelő jelenete, a Jancsó filmek Kapa-Pepe abszurdjai, vagy a káromkodó robot jut eszébe rólad és nagyon sokan követnek a Facebook-oldaladon is, legutóbb körbefutott a neten a Trump paródiád. Mennyire nőtt rád ez a vicces szerep?

https://www.youtube.com/watch?v=3zaWR6eSOVc

A FEKETEország villanyszerelős jelenetét, aminek nyolcvan valahány előadása volt színházban, a youtube-on majdnem kétmillióan látták, nagységrendekkel többen, mint a Nehezet vagy a De Sade pennáját, de a színházba járók tudják, hogy más dolgokat is csinálok. Aztán, hogy mi ragad az emberre, vagy mit ragasztanak rá, az nem mindig csak tőle függ. Mindenesetre nem alszom álmatlanul emiatt. Vannak emblematikusabb dolgok, a Jancsó filmek Pepe-Kapa párosa például. A bárkás Szentivánéji álomban mi ketten összeragasztódtunk, és az úgy is maradt bizonyos értelemben.

A magánéletben is összejártok, nyaraltok például együtt?

Volt ilyen, de ahhoz mi elég sok időt töltünk együtt, hogy legyenek szünetek.

Ha volna rá lehetőség filmet is rendeznél?

Nem hiszem, sőt biztos, hogy nem. A film egy ijesztőbb, sokkal nagyobb léptékű dolog, a költségvetéstől kezdve, mindenben nagyobb szabású, egy filmet nem lehet 6-8 hét alatt létrehozni, és szerintem arra a filmre nincs szükség, ami rám van szabva.

Megosztás: