Magas, mély, korlátolt – Bondor Csilla képzőművész kiállításán jártunk
Óriás vadlesek képe körbevágva egy fehér fal előtt. Létrák, magasles, távcső, tócsa… egy erdő látványa képekbe fordítva szinte kilép a síkból. Dimenziókon átlépő művein Bondor Csilla a leghétköznapibb tárgyakat emeli be művészetébe úgy, hogy a műveken leginkább az időtlenség és az örökkévalóság érződik, miközben az ábrázolt tárgyak megőrzik puritán közvetlenségüket.
Bondor Csilla grafikusként indult, majd később a festészet felé fordult, a szobrászat is megérintette, a közelmúltban pedig egyre inkább az installációkban megjelenő személyes történetek izgatják, melyeket egyetemes szimbólumokat felhasználva, legtöbbször a kiállítás terét a műbe integrálva valósít meg.
A kiállítást egy négyperces videó nyitja, amely amellett, hogy rögtön magára vonja a figyelmünket, egyben lehetőséget is ad arra, hogy lelassítsuk gondolatainkat és ráhangolódjunk a kiállítás meditatív szemlélődést megkívánó műveire, átlépve a profán hétköznapokból a kiállítás terébe. Az állványon fixált kamera képe elsőre akár fotónak, vagy loopnak is tűnhet, csak hosszas szemlélés, a részletek megfigyelése után válik nyilvánvalóvá, hogy élőkép előtt állunk. A mozgóképen egy-egy madár röptén, a bogarak mozgásán és a lombok fodrozódásán kívül nem is igen történik más. Nem véletlen a címadás: Meditációs objektum. A videó alatt nem csak a művész gyakori elvonulásainak egyik kedvenc metaforája, a vadles, de – Bondor egyik kedvence – Bill Viola amerikai videoművész lassú, megfigyelő kamerája is eszünkbe juthat.
Ugyanitt a kisméretű fa tondók szemmagasságban elhelyezett sora egy távcső kivágását, a szemgolyót és a kukucskálást egyszerre idézi meg. A minimalista tájképrajzok néhány vonal és a fatábla erezetének segítségével teremtik meg a táj képzetét. Egyszerre jelenik meg a fa; táji motívumként, hordozófelületként és – erezetének felhasználásával – képalkotó elemként. Bondor képobjektjeire általában jellemző, hogy a mimetikus (hasonlóságon alapuló) ábrázolás és az önmagára mutatás, azaz, hogy a fának nem csak képe, hanem az anyaga, mintázata valóságosan is (nem csak illúzióként) jelen van.
Dimenziókon át, önmagán túl mutatnak Bondor Csilla művei mind témájukat, mind technikájukat tekintve. A művekhez leginkább az átjárás, az átlépés vagy az átformálás szavakat tudnám társítani és nem csak a jelentések, vagy az utalásrendszerük miatt, hanem anyagukban, technikájukban, kivitelezésükben is két műfaj határterületén mozognak, átlépve egyikből a másikba. Első pillantásra térbeli objektumoknak ható művek közelebb lépve valójában két dimenziós alkotások, amelyek térbeli hatásukat a formára vágott deszka vastagságának vetett árnyékaiból nyerik. A természetes anyagú (fa) felületek és a festett felületek variálása szintén egyfajta átjárásként értelmeződnek a kutúra (második természet) tárgyai és a természeti képződmények világa között. A mindennapi tárgyakat és hozzájuk kapcsolódó rutin cselekvéseket a művész kiszakítja magától értődő környezetükből és új kontextusba illesztve, kiemelt, megszentelt tárgyakká és cselekedetekké formálja. A kiállított művek tehát síkbeliség és térbeliség, művészet és természet, profán és szent közötti átjárás képtárgyaivá válnak, amelyek ebben a térben akár egyetlen nagy térinstallációként is értelmezhetőek.
A Magas, mély, korlátot címválasztás szintén a mozgásra, az elmozdulásra, vagy az arra való képtelenségre utalnak. Bondor legújabb művei talán abban különböznek leginkább a korábbiaktól, hogy ezúttal nem statikus tárgyak, a természet, vagy az épített környezet kapja a főszerepet, hanem maga a cselekvő ember (művész) jelenik meg a térben: megy, jön, les, magasba tör, pihen, vagy éppen várakozik. A kiállítás terében sétálva magunk is vele tarthatunk, hogy részesei legyünk ennek a dinamikus változásnak.
A kiállítás megtekinthető: 2017. január 27-ig; Keddtől péntekig 13 és 18 óra között vagy bejelentkezés alapján a Resident Art Budapest kiállítóterében.
